1A karmesternek Jedutuntól; Dávid zsoltára. (2) Azt mondtam: Megőrzöm utaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel (megőrzöm számat szájkosárral, míg hitetlen van előttem);
2(3) elnémultam csendesen; hallgattam a jóról: és fájdalmam felháborodott;
3(4) felhevült szívem bensőmben, sóhajtásomban tűz gyulladt ki. Beszéltem a nyelvemmel:
4(5) Add tudtomra Uram, végemet; és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, mily mulandó vagyok;
5(6) hiszen egy tenyérnyivé tetted napjaimat: és életem ideje annyi előtted, mint a semmi; éppen csak egy leheletre van beállítva minden ember. Szelá.
6(7) Csak árnyképben jár-kél az ember, csak hiábavalóságért zajong; gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be.
7(8) Most tehát mit várok, Uram? Reménységem tebenned van:
8(9) minden bűnömből ments ki engem; bolond csúfjává ne tégy engem.
9(10) Elnémulok, nem nyitom ki számat; mert te csináltad.
10(11) Vedd le rólam csapásodat; kezed perétől én elfogyok.
11(12) A bűnért intésül fenyíted az embert, és elmállasztod, mint a moly, ami legdrágább rajta: csak egy lehelet minden ember. Szelá.
12(13) Halld meg imádságomat, Uram, és kiáltásomra figyelmezz; könnyem felett ne hallgass el: mert jövevény vagyok én nálad; zsellér, mint minden ősöm.
13(14) Fordulj el tőlem, hadd viduljak fel; mielőtt elmegyek és nem leszek.