Psalms 18KIB

1A karmesternek az Úr szolgájától, Dávidtól, aki ennek az éneknek szavaival szólt az Úrhoz, amely napon kimentette őt az Úr minden ellenségének kezéből és Saul kezéből. (2) Akkor mondta: Szeretlek téged Uram, én erőm;

2(3) az Úr az én kősziklám: és váram és megmentőm, Istenem; szirtem, akihez menekedem: pajzsom és üdvösségem szarva; az én fellegváram!

3(4) A Dicsérendőt hívtam, az Urat; és megszabadultam ellenségimtől.

4(5) Halál kötelei vettek engem körül; vészfolyamok ijegettek engem:

5(6) az alvilág kötelei kerítettek be; a halál tőrei leptek meg engem.

6(7) Szorultságomban az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam: meghallotta templomából szavamat; és kiáltásom hozzá jutott füleibe.

7(8) És megrendült és remegett a föld, és a hegyek alapjai reszkettek. És megrendültek, mert ő felgerjedt,

8(9) füst szállt fel orrából; és szájából tűz, mely emésztett; parazsak gyulladtak ki belőle:

9(10) és meghajlította az eget és leszállt; és sötét felhő volt lábai alatt.

10(11) És Kérubra ült, és úgy repült; és szállt szél-szárnyakon.

11(12) Sötétséget tett leplévé, maga körül sátorává; vizek sötétségét, sűrű felhőket.

12(13) A fényességtől előtte elvonultak felhői; jégeső és tüzes parazsak.

13(14) Dörgött az Úr az égben; és a Magasságos hangját hallatta (jégeső és tüzes parazsak):

14(15) kibocsátotta nyilait, és szétszórta őket; és villámokat lőtt és összezavarta őket.

15(16) És meglátszottak a vizek medrei, és feltárultak a föld kerekségének alapjai. Dorgálásod miatt, Uram, haragod szelének leheletétől.

16(17) Lenyúlt a magasságból, megfogott engem; és kivont engem a mély vizekből.

17(18) Megmentett engem erős ellenségemtől; és gyűlölőimtől, mert hatalmasabbak voltak nálam.

18(19) Megleptek engem szerencsétlenségem napján; és az Úr gyámolom lett nekem:

19(20) kihozott engem tágas helyre; kiragadott engem, mert kedvét leli bennem.

20(21) Igazságom szerint jutalmazott engem az Úr; kezeim tisztasága szerint fizetett nekem.

21(22) Mert megőriztem az Úr utait; és nem hitetlenedtem el Istenemtől.

22(23) Mert ítéletei mind előttem vannak; és törvényeit nem távolítom el magamtól:

23(24) és tökéletes voltam hozzá; és őrizkedtem bűneimtől.

24(25) Ezért fizetett nekem az Úr igazságom szerint; kezeimnek szemei előtt való tisztasága szerint.

25(26) Kegyessel kegyes vagy; tökéletes emberrel tökéletes vagy:

26(27) tisztával tiszta vagy; és visszással visszás vagy.

27(28) Mert te a szegény népet megtartod; és a kevély szemeket megalázod: mert te teszed világossá szövétnekemet;

28(29) az Úr, az én Istenem világosítja meg sötétségemet.

29(30) Mert veled futok neki a seregnek; és Istenemmel ugrom át a kőfalon.

30(31) Az Istennek tökéletes az útja, az Úr mondása átlátszó tiszta; pajzs ő mindenkinek, ki hozzá menekedik.

31(32) Mert ki isten az Úron kívül, és ki kőszirt a mi Istenünkön kívül?

32(33) Ő Isten, aki engem felövez erővel; és tökéletessé teszi utamat:

33(34) Ki hasonlókká teszi lábaimat a szarvasokéihoz; és magaslataimra állít engem:

34(35) ki kezeimet hadakozásra tanítja; és meghajlítják karjaim a rézívet.

35(36) És megtartásod pajzsát adtad nekem; (és jobbod gyámolított), és kegyességed naggyá tett engem.

36(37) Kiszélesítetted alattam lépéseimet; és nem inognak meg bokáim:

37(38) üldözöm ellenségeimet és elérem őket; és nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket;

38(39) összezúzom őket, hogy nem tudnak felkelni; elhullanak lábaim alatt.

39(40) És felöveztél engem erővel a harcra; alám gyűrted támadóimat:

40(41) és ellenségeimet megszalasztottad előttem; és gyűlölőimet megsemmisítettem:

41(42) kiáltottak, de nem volt szabadító; az Úrhoz, de nem hallgatta meg őket.

42(43) És szétmorzsoltam őket, mint a port a szél előtt; mint az utcák sarát, kiöntöttem őket.

43(44) Kimentettél engem népversengésekből; nemzetek fejévé tettél engem: Oly nép szolgál nekem, melyet nem ismertem;

44(45) fülhallásra engedelmeskednek nekem. Idegen fiak hízelkednek nekem:

45(46) idegen fiak elfonnyadnak; és reszketve jönnek ki váraikból.

46(47) Él az Úr, és áldott az én szirtem; és magasságos üdvöm Istene:

47(48) az Isten, aki bosszúállást adott nekem; és népeket hajtott alám:

48(49) aki megmentett ellenségeimtől; sőt felmagasztalt támadóim felett. Az erőszakos embertől megszabadítottál engem;

49(50) ezért dicsérlek, Uram, a nemzetek között, és a te nevednek énekelek;

50(51) mint aki nagy szabadítást adtál királyodnak; és kegyelmet gyakoroltál felkenteddel, Dáviddal és az ő magvával örökké.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Psalms 18.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.