1Dávidtól. Áldott az Úr, az én szirtem; aki tanítja kezeimet az ütközetre, ujjaimat a hadakozásra:
2az én kegyelmem és váram, mentsváram és megmentőm, pajzsom, akihez menekülök is; aki alám hajtotta népemet.
3[Uram, mi az ember, hogy tudomást veszel róla; az embernek fia, hogy gondolsz vele?
4Az ember a lehelethez hasonlít; napjai olyanok, mint a tűnő árnyék.]
5Uram, hajlítsd meg egeidet és szállj alá; érj a hegyekhez, hogy füstölögjenek:
6lövellj villámokat, és szórd szét őket; bocsásd ki nyilaidat, és zavard össze őket.
7Nyújtsd le kezeidet a magasságból, húzz ki engem, és ments ki engem a nagy vizekből; az idegen fiak kezéből:
8kiknek szája hazugságot beszél; és jobb kezük csalárdság jobb keze.
9Istenem, új éneket hadd énekeljek neked; tízhúrú kobozzal hadd zengjek neked
10(aki segítséget adsz a királyoknak; aki megmentetted szolgádat, Dávidot a veszedelmes kardtól);
11[húzz ki engem és ments ki engem az idegen fiak kezéből: kiknek szája hazugságot beszél; és jobb kezük csalárdság jobb keze];
12hogy fiaink olyanok, mint az ültetvények, melyek fiatalon megnőttek; leányaik, mint a sarokpillérek, palota mintájához vágva:
13Tárházaink tele vannak; ételt ételre szolgáltatnak: juhaik ezer, tízezer számra vannak utcáinkon;
14marháink meg vannak terhelve: nincs betörés és nincs kiszökés; és nincs kiáltás utcáinkon:
15boldog az a nép, melynek így van dolga; boldog az a nép, melynek az Úr az Istene!