Numbers 22— KIB

¹És elköltöztek Izráel fiai; és Móáb mezőségén ütöttek tábort, a jerikói Jordánon túl.

²Mikor látta Bálák, Cippór fia, mindazt, amit Izráel az emorival cselekedett;

³nagyon aggódott Móáb a nép miatt, mert olyan számos volt; és irtózott Móáb Izráel fiaitól.

⁴Akkor azt mondta Móáb Midján véneinek: Most felnyal ez a gyülekezet mindent körülöttünk, mint az ökör felnyalja a mező zöldjét. Bálák pedig, Cippór fia, Móáb királya volt abban az időben.

⁵És követeket küldött Bálámhoz, Beór fiához az Eufrátesz melletti Petórba, az ő népe fiainak országába, hogy hívják el őt; mondván: íme egy nép jött ki Egyiptomból, íme elborította a föld színét, és velem átellenben lakik.

⁶Most azért jöjj el, kérlek, átkozd meg nekem ezt a népet, mert hatalmasabb nálam, talán meg tudjuk őt verni és elűzhetem az országból; mert tudom, akit megáldasz, áldott, és akit megátkozol, átkozott lesz.

⁷És elmentek Móáb vénei és Midján vénei, igézésdíj a kezükben; mikor megérkeztek Bálámhoz, elmondták neki Bálák szavait.

⁸És azt mondta nekik: Háljatok itt az éjjel, akkor meg adom nektek a feleletet aszerint, amint szólni fog hozzám az Úr; és ott maradtak Móáb főemberei Bálámnál.

⁹És bement Isten Bálámhoz; és azt mondta: Kik ezek az emberek nálad?

¹⁰És azt mondta Bálám az Istennek: Bálák, Cippór fia, Móáb királya küldött hozzám:

¹¹Itt van az a nép, mely kijött Egyiptomból, és elborította a föld színét; most jöjj el, átkozd meg őt nekem, talán megvívhatok vele és elűzhetem őt.

¹²És azt mondta Isten Bálámnak: Ne menj el velük; ne átkozd meg azt a népet, mert az áldott.

¹³Mikor Bálám reggel felkelt, azt mondta Bálák főembereinek: Menjetek el hazátokba; mert megtagadta az Úr az engedélyt, hogy veletek menjek.

¹⁴És fölkeltek Móáb főemberei, és mikor megérkeztek Bálákhoz, azt mondták: Nem akart Bálám velünk jönni.

¹⁵Akkor Bálák ismét küldött főembereket, többet és tekintélyesebbet amazoknál.

¹⁶És mikor megérkeztek Bálámhoz, azt mondták neki: Ezt mondja Bálák, Cippór fia: Ne vonakodjál, kérlek, hozzám eljönni;

¹⁷mert tiszteletdíjjal igen megtisztellek, és mindent megteszek, amit nekem mondasz; csak jöjj el, kérlek, átkozd meg nekem ezt a népet.

¹⁸És felelt Bálám, és azt mondta Bálák szolgáinak: Ha nekem adná Bálák a házát ezüsttel és arannyal tele; nem léphetném át az Úrnak, az én Istenemnek szavát kicsit vagy nagyot művelvén.

¹⁹De most maradjatok itt, kérlek, ti is az éjjel; hogy megtudjam, mit beszél velem tovább az Úr.

²⁰És bement Isten Bálámhoz éjjel, és azt mondta neki: Ha téged hívni jöttek a férfiak, kelj fel, eredj el velük; de csak azt cselekedd, amit mondani fogok neked.

²¹És felkelt Bálám reggel, megnyergelte szamarát; és elment Móáb főembereivel.

²²És fellobbant Isten haragja, hogy ő elment, és odaállt az Úr angyala az útba ellensége gyanánt; míg ő szamarán nyargalt, és két legénye vele.

²³Mikor látta a szamár, hogy az Úr angyala az útban áll, és kivont kard van a kezében, letért a szamár az útról, és ráment a mezőre; Bálám pedig megütötte a szamarat, hogy ráterelje az útra.

²⁴Akkor felállt az Úr angyala a szőlők közt levő mély útba; kerítés innen és kerítés túl.

²⁵Mikor látta a szamár az Úr angyalát, odaszorult a falhoz, és Bálám lábát a falhoz szorította; akkor az újra megütötte őt.

²⁶Az Úr angyala pedig ismét továbbment és megállt egy szoros helyen, ahol nem volt út a kitérésre sem jobbra, sem balra.

²⁷Mikor a szamár meglátta az Úr angyalát, lefeküdt Bálám alatt; erre úgy fellobbant Bálám haragja, hogy megütötte a szamarat botjával.

²⁸Erre megnyitotta az Úr a szamár száját; és azt mondta Bálámnak: Mit tettem neked, hogy már háromszor megütöttél engem?

²⁹És azt mondta Bálám a szamárnak: Azt, hogy csúfot űztél belőlem; bárcsak kard lett volna a kezemben, mert akkor megöltelek volna.

³⁰És azt mondta a szamár Bálámnak: Nemde én vagyok neked az a szamarad, amelyiken nyargaltál, mióta vagy, a mai napig, vajon egyáltalán szokásom volt-e nekem veled így cselekedni? És azt mondta: Nem.

³¹Akkor megnyitotta az Úr Bálám szemét, és meglátta az Úr angyalát, hogy az útban áll, és kivont kard van a kezében; és meghajtotta magát és arcra borult.

³²Az Úr angyala pedig azt mondta neki: Miért ütötted meg szamaradat már harmadszor? Lásd, én vonultam ki ellenség gyanánt, mert ez az út velem szembe rohan.

³³Engem látott a szamár és énelőlem tért ki immár háromízben; ha ki nem tért volna előlem, akkor most téged már meg is öltelek volna, őt pedig életben hagytam volna.

³⁴És azt mondta Bálám az Úr angyalának: Bűnbe estem, mert nem tudtam, hogy te álltál elébem az útba; most tehát, ha a te szemeidben rossz, kész vagyok visszatérni.

³⁵Az Úr angyala pedig azt mondta Bálámnak: Eredj el ezekkel az emberekkel, csakhogy azt az igét szóld, amit én fogok hozzád szólani. Így ment el Bálám Bálák főembereivel.

³⁶Mikor meghallotta Bálák, hogy megjött Bálám; kiment elébe Ír-Móábhoz, mely az arnoni határon van, Ami a határ legszélén van.

³⁷És azt mondta Bálák Bálámnak: Nem de küldve küldtem hozzád, hogy hívjanak, miért nem jöttél hozzám? Vajon valóban nem tudnálak megtisztelni?

³⁸És azt mondta Bálám Báláknak: íme eljöttem hozzád, most szólni vajon szólhatok-e hozzád valamit? Azt az igét, amit Isten a számba tesz, azt szólhatom.

³⁹Aztán elment Bálám Bálákkal; és bementek Kirjat-Húcótba.

⁴⁰És áldozott Bálák marhát és juhot; és küldött Bálámnak és azoknak a főembereknek, akik vele voltak.

⁴¹És történt reggel, hogy fogta Bálák Bálámot, és felvitte a Baál magaslatára; és onnét meglátta a népnek egyik szárnyát.