1És a nép olyanért kezdett zúgolódni, ami rossz volt az Úr füleiben; és mikor meghallotta az Úr, fellobbant haragja és égett köztük az Úr tüze, és pusztított a tábor sarkában.
2Akkor kiáltott a nép Mózeshez; Mózes pedig imádkozott az Úrhoz, és elült a tűz.
3Ezért nevezték el azt a helyet Tabérának; mert égett köztük az Úr tüze.
4De a csőcselék, mely közte volt, kívánságra gyulladt; és így ismét sírtak Izráel fiai is, és azt mondták: Ki ad nekünk húst enni?
5Ha visszagondolunk a halra, amit Egyiptomban ingyen ehettünk; az uborkára, a dinnyére és a hagymára, a veres hagymára és a fokhagymára!
6Most pedig kiszáradt a lelkünk, nincs semmi; csak a manna van előttünk.
7A manna pedig olyan volt, mint a koriándrom magja; és a színe, mint a bdellium színe.
8Keresgélte a nép és összeszedegette, aztán megőrölték kézi malomban, vagy megtörték mozsárban és megfőzték fazékban, és lepényeket csináltak belőle; az íze pedig olyan volt, mint az olajos kalács íze.
9És mikor a harmat leszállt a táborra éjjel; leszállt a manna reá.
10Hallotta tehát Mózes, hogy a nép sír; nemzetségenként ki-ki a maga sátorajtajában. Erre fellobbant az Úr haragja nagyon, és ez Mózesnek rosszulesett,
11úgyhogy azt mondta Mózes az Úrnak: Miért bántál ily rosszul szolgáddal, és mért nem találtam kegyet szemeidben: hogy ennek az egész népnek a terhét énreám tetted?
12Vajon bennem fogant-e ez az egész nép, vagy én szültem-e azt; hogy azt mondod nekem: Vidd őt az öledben, mint a tápláló atya viszi a csecsemőt, arra a földre, melyről megesküdtél atyáinak?
13Honnan vegyek én húst, hogy ennek az egész népnek adjak? Mert az én nyakamon sírnak, mondván: Adj nekünk húst, hogy együnk!
14Nem bírom én egyedül hordozni ezt az egész népet; mert nehéz hozzám képest.
15Ha pedig így akarsz velem bánni, kérlek, ölj meg engem valósággal, ha kegyet találtam szemeidben; hogy ne kelljen nyomorúságomat látnom.
16Erre azt mondta az Úr Mózesnek: Gyűjts nekem össze hetven férfiút Izráel vénei közül, akiket ismersz, hogy a nép vénei és intézői; és vidd őket a gyülekezet sátorához és álljanak fel ott veled.
17És leszállok és beszélek veled ott, és elveszek abból a lélekből, mely rajtad van, és rájuk teszem; hogy hordozzák veled együtt a nép terhét és ne hordozd te egyedül.
18A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra és húst esztek. Mert sírtatok az Úr füleibe, mondván: Ki ad nekünk húst enni? Mert jobb volt nekünk Egyiptomban: tehát ad az Úr nektek húst, hogy egyetek.
19Nem egy nap esztek és nem két nap; nem is öt nap, és nem tíz nap, sem nem húsz nap:
20egy teljes hónapig, amíg kijön az orrotokon és csömör lesz előttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, aki köztetek van, és sírtatok előtte, mondván: Miért is jöttünk ki Egyiptomból?
21Erre azt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogos az a nép, amely között én vagyok; és te azt mondod: Húst adok nekik, hogy egyenek teljes egy hónapig.
22Vajon vághatnak-e nekik annyi juhot és marhát, hogy elég legyen nekik; vagy összefoghatják-e nekik a tengernek minden halát, hogy elég legyen nekik?
23Az Úr pedig azt mondta Mózesnek: Vajon rövid-e az Úr keze? Most meg fogod látni, megesik-e rajtad szavam, vagy nem?
24Ezzel kiment Mózes és elmondta a népnek az Úr szavait; és összegyűjtött hetven férfiút a n é p vénei közül, és a sátor köré állította őket.
25Akkor leszállt az Úr a felhőben, és szólt hozzá, és elvett abból a lélekből, mely rajta volt, és a hetven férfiúra adta, a vénekre; és történt, hogy amint leszállt rájuk a lélek, azonnal prófétáltak, de többé nem.
26Két férfiú azonban visszamaradt a táborban, az egyiknek a neve Eldád és a másiknak a neve Médád, rájuk is leszállt a lélek, tudniillik ők is az összeírtak között voltak, de nem mentek ki a sátorhoz; és prófétáltak a táborban.
27És elfutott egy ifjú és jelentette Mózesnek és azt mondta: Eldád és Médád prófétálnak a táborban.
28És felelt Józsué, Nún fia, Mózesnek ifjúkora óta szolgája, és azt mondta: Uram, Mózes, akadályozd meg őket!
29Mózes pedig azt mondta neki: Talán te akarsz féltékeny lenni énérettem? Bárcsak az Úrnak egész népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő lelkét reájuk.
30És mikor bevették Mózest a táborba, őt és Izráel véneit,
31szél indult az Úrtól, és fÚrjeket hajtott a tenger felől és kiterítette a táborra, körülbelül egynapi járásra innen és egynapi járásra onnan körös-körül a táboron; és mintegy két singnyire a föld színe felett.
32És felkelt a nép azon az egész napon és egész éjszakán, és az egész következő napon és gyűjtötték a fÚrjeket, aki keveset, tíz hómert gyűjtött; aztán kiteregették maguknak, kiterítve a tábor körül.
33A hús még fogaik között volt, még nem volt megemésztve; már az Úr haragja fellobbant a népre, és megverte az Úr a népet igen nagy csapással.
34És elnevezték azt a helyet Kibrót Ha-Taavának; mert ott temették el a népet, azokat, akik kívánságba estek.
35Kibrót Ha-Taavából Hacérótba költözött a nép; aztán Hacérótban voltak.