Luke 14
1 És történt, mikor egy fő farizeus házához ment kenyeret enni, hogy azok leselkedtek rá.
2 És íme egy vízkóros ember volt előtte
3 és felelvén Jézus, azt mondta a törvénytudóknak és farizeusoknak, mondván: Vajon szabad-e szombaton gyógyítani?
4 Azok pedig hallgattak. És ő fogván, meggyógyította azt, és elbocsátotta.
5 És felelvén nekik, azt mondta: Ki az közületek, akinek szamara vagy ökre kútba esik, és tüstént ki nem húzza szombati napon?
6 És ezekre nem tudtak neki felelni.
7 Mondott pedig a hivatalosoknak egy példázatot, figyelvén, hogyan válogatják a főhelyeket, és azt mondta nekik:
8 Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre; mert netalán van neki előkelőbb meghívottja, mint te;
9 és eljövén az, aki téged és azt meghívta, azt mondja neked: Adj ennek helyet; és akkor szégyennel fogod az utolsó helyet elfoglalni.
10 Hanem mikor meghívnak, menj és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljön az, aki meghívott, azt mondja neked: Barátom, jöjj ide feljebb!; akkor dicsőséged lesz asztaltársaid előtt.
11 Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.
12 Mondta pedig annak is, aki őt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát rendezel, ne barátaidat hívd meg, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy ők is viszont meghívjanak téged, és meglegyen a visszafizetés számodra.
13 Hanem mikor lakomát rendezel, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat.
14 És boldog leszel; mert, mivel nem viszonozhatják neked, az igazak feltámadásakor fizettetik vissza számodra.
15 Hallván pedig valaki ezeket az asztaltársaságból, azt mondta neki: Boldog, aki eszik kenyeret az Isten országában.
16 Ő pedig azt mondta neki: Egy ember nagy vacsorát rendezett, és sokakat meghívott.
17 És a vacsora órájában elküldte szolgáját, hogy mondja a hivatalosoknak: Jertek, mert már minden kész.
18 És elkezdték magukat mind egyhangúlag kimenteni. Az első azt mondta neki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy megnézzem; kérlek, ments ki engem.
19 És a másik azt mondta: Őt iga ökröt vettem, és elmegyek azokat megpróbálni, kérlek, ments ki engem.
20 A másik pedig azt mondta: Feleséget vettem, és ezért nem mehetek.
21 És hazamenvén az a szolga, jelentette ezeket urának. Akkor megharagudván a gazda, azt mondta szolgájának: Menj ki hamar a város utaira és utcáira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide.
22 És azt mondta a szolga: Uram, úgy lett, amint parancsoltad, és még van hely.
23 És azt mondta az úr a szolgának: Menj ki az országútakra és sövényekhez, és kényszeríts annyit bejönni, hogy megteljék a házam.
24 Mert mondom nektek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem ízleli az én vacsorámat.
25 Nagy sokaság ment pedig vele; és megfordulván, azt mondta nekik:
26 Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli atyját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.
27 És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom.
28 Mert aki közületek tornyot akar építeni, nemde előbb leül és kiszámítja a költséget, vajon van-e mivel befejezze?
29 Hogy netalán, ha az alapot megveti és bevégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, aki látja,
30 mondván, hogy ez az ember építeni kezdett, és nem bírta bevégezni.
31 Vagy amely király háborúba indul egy másik királlyal szembe, nemde előbb leül és tanácsot tart, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni az ellen, aki őreá húszezerrel jön?
32 Mert ha nem, mikor az még távol van, követséget küld hozzá, és békét kér.
33 Így tehát senki közületek, aki le nem mond mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.
34 Jó a só; de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg?
35 Sem földre, sem trágyára nem alkalmas; kivetik azt. Akinek van füle hallani, hallja.