1Ezek után pedig rendelt az Úr még más hetvenet, és elküldte őket kettőnként maga előtt minden városba és helyre, ahova menendő volt.
2Azt mondta tehát nekik: Az aratás sok, a munkás kevés; kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába.
3Menjetek; íme én elbocsátlak titeket, mint a bárányokat a farkasok közé.
4Ne hordozzatok erszényt, se útitáskát, se sarut; és senkit az úton ne köszöntsetek.
5Amely házba pedig bementek, először ezt mondjátok: Békesség e háznak!
6És ha van ott a békességnek fia, megnyugszik azon a ti békességetek; ha pedig nincs, visszatér reátok.
7Ugyanabban a házban maradjatok pedig, evén és iván amijük van; mert méltó a munkás az ő jutalmára; ne menjetek egyik házból másik házba.
8És amely városba bementek és befogadnak titeket, azt egyetek, amit előtökbe adnak;
9és gyógyítsátok meg a benne levő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa.
10Amely városba pedig bementek és be nem fogadnak titeket, menjetek ki annak utcájára, és mondjátok:
11Még a port is, mely lábainkra ragadt a ti városotokból, letöröljük nektek; de azt tudjátok meg, hogy Isten országa elközelített.
12Mondom pedig nektek, hogy Szodomának tűrhetőbb dolga lesz azon a napon, mint annak a városnak.
13Jaj neked, Korazin, jaj neked Bethsaida; mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok az erők, melyek bennetek történtek, rég megtértek volna zsákban és hamuban!
14De Tírusznak és Szidónnak tűrhetőbb dolga lesz az ítéletkor, mint nektek.
15És te, Kapernaum, ki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz alászállani.
16Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.
17Visszatért pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nekünk a te neved által.
18Ő pedig azt mondta nekik: Láttam a Sátánt, mint egy villámlást leesni az égből.
19Íme hatalmat adtam nektek kígyókon és skorpiókon tapodni, és az ellenségnek minden hatalmán; és semmit nem árthat nektek.
20De ne azon örüljetek, hogy a szellemek engednek nektek; örüljetek inkább azon, hogy neveitek be vannak írva a mennyben.
21Abban az órában felörvendett Jézus a Szent Szellemben, és azt mondta: Hálákat adok neked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy ezeket elrejtetted a bölcsektől és értelmesektől, és megjelentetted a kisdedeknek. Igen, Atyám, mert így volt kedves teelőtted.
22Mindent az én kezembe adott az én Atyám; és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya, és kicsoda az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja jelenteni.
23És külön a tanítványokhoz fordulva azt mondta: Boldogok a szemek, melyek látják, amiket láttok.
24Mert mondom nektek, hogy sok próféta és király szerette volna látni, amiket ti láttok, és nem látta; és hallani, amiket hallotok, és nem hallotta.
25És íme egy törvénytudó felállt, őt kísértvén és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy örökéletet vehessek?
26Ő pedig azt mondta neki: A törvényben mi van megírva; mint olvasod?
27Az pedig felelvén, azt mondta: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes erődből és teljes elmédből; és felebarátodat, mint magadat.
28Azt mondta pedig neki: Helyesen feleltél; ezt cselekedd, és élsz.
29De az igazolni akarván magát, azt mondta Jézusnak: És ki az én felebarátom?
30Felelvén pedig Jézus, azt mondta: Egy ember ment alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, kik őt kifosztva és véresre verve elmentek, félholtan hagyván őt.
31Történetesen pedig egy pap ment alá azon az úton, és meglátván őt, elkerülte.
32Hasonlóképpen pedig egy lévita is ment el azon a helyen, és meglátván elkerülte.
33Egy samaritánus pedig útjában hozzá érkezett, és meglátván őt, megesett a szíve.
34És odamenvén, bekötözte sebeit, olajat és bort töltvén rájuk; aztán feltévén őt a saját barmára, fogadóba vitte és gondját viselte.
35És másnap, mikor elment, elővett két dénárt és a fogadósnak adta, és azt mondta neki: Viselj gondot reá; és ha valamit ezen fölül még ráköltesz, én, mikor visszatérek, megadom neked.
36E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett?
37Az pedig azt mondta: Az, aki irgalmasságot cselekedett vele. Azt mondta tehát neki Jézus: Eredj el, és te hasonlóképpen cselekedjél.
38Történt pedig, amint tovább mentek, hogy ő bement egy faluba; egy asszony fogadta pedig őt házába, név szerint Márta.
39És ennek volt egy nővére, Mária nevezetű, ki is leülvén Jézus lábaihoz, hallgatta az ő beszédét.
40Márta pedig le volt foglalva a sok szolgálattal; előállván tehát, azt mondta: Uram, nem gondolsz vele, hogy nővérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd tehát neki, hogy segítsen nekem.
41Felelvén pedig, azt mondta neki Jézus: Márta, Márta, szorgalmatos vagy és sokra igyekezel;
42de egy a szükséges dolog. Mária pedig a jó részt választotta, mely el nem vétetik tőle.