1Miután ezeket mondta Jézus, kiment tanítványaival a Kedron patakán túl, ahol volt egy kert, amelybe bementek, ő és tanítványai.
2Tudta pedig Júdás is, aki őt elárulta, azt a helyet; mert sokszor jött ott össze Jézus a tanítványaival.
3Júdás tehát vévén a csapatot, és a főpapoktól és farizeusoktól szolgákat, oda ment fáklyákkal, lámpákkal és fegyverekkel.
4Erre Jézus, aki mindent tudott, ami reá következik, kimenvén azt mondta nekik: Kit kerestek?
5Feleltek neki: A názáreti Jézust. Azt mondta nekik Jézus: Én vagyok. Közöttük állt pedig Júdás is, aki őt elárulta.
6Erre, amint azt mondta nekik, hogy „Én vagyok\, hátraálltak és földre borultak.
7Erre ismét megkérdezte őket: Kit kerestek? Azok pedig azt mondták: A názáreti Jézust.
8Felelt Jézus: Mondtam nektek, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni.
9Hogy beteljesedjék a beszéd, melyet mondott: Akiket nekem adtál, nem vesztettem el közülük senkit.
10Erre Simon Péter, kinek volt kardja, kivonta azt, és megcsapta a főpap szolgáját, és levágta neki a jobb fülét. A neve pedig Málkusz volt.
11Azt mondta erre Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe kardodat! A poharat, melyet az Atya adott nekem, azt ne igyam ki?
12Erre a csapat és az ezredes és a zsidók szolgái megfogták Jézust és megkötözték őt,
13és először Annáshoz vitték; ugyanis ipa volt Kajafásnak,aki abban az esztendőben főpap volt.
14Kajafás pedig az volt, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, hogy egy ember vesszen el a népért.
15Követte pedig Jézust Simon Péter és egy másik tanítvány. De az a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és Jézussal együtt bement a főpap udvarába.
16Péter pedig kívül állt az ajtónál; mire kiment a másik tanítvány, aki a főpapnak ismerőse volt, és szólt az ajtóőrző leánynak, és bevezette Pétert.
17Azt mondta erre az ajtóőrző szolgáló Péternek: Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül való vagy? Az azt mondta: Nem vagyok.
18A cselédek és a szolgák pedig a tűznél álltak, melyet raktak, mert hideg volt, és fűtőztek; köztük állt pedig Péter is, és fűtőzött.
19A főpap pedig megkérdezte Jézust tanítványai felől és tanítása felől.
20Felelt neki Jézus: Én nyíltan szólottam a világnak: én mindenkor a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindenünnen összegyűlnek, és titkon nem beszéltem semmit.
21Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik; íme azok tudják, mit mondtam én.
22Mikor pedig ezeket mondta, egy szolga, aki ott állt, Jézust arcul ütötte, mondván: Így felelsz a főpapnak?
23Felelt neki Jézus: Ha rosszul beszéltem, tégy bizonyságot a rosszról; ha pedig jól, miért versz engem?
24Elküldte őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz.
25Simon Péter pedig állt és fűtőzött. Azt mondták erre neki: Talán te is az ő tanítványai közül való vagy? Az megtagadta és azt mondta: Nem vagyok.
26Azt mondta a főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét: Nem láttalak én téged a kertben ővele?
27Erre ismét megtagadta Péter, és a kakas tüstént megszólalt.
28Elvitték tehát Jézust Kajafástól a helytartóságra. Reggel volt pedig; és ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátlanokká ne tegyék magukat, hanem hogy megegyék a húsvéti bárányt.
29Kiment tehát Pilátus hozzájuk, és azt mondta: Micsoda vádat hoztok fel az ellen az ember ellen?
30Feleltek és azt mondták neki: Ha ez gonosztevő nem volna, nem adtuk volna őt kezedbe.
31Azt mondta erre nekik Pilátus: Vegyétek őt ti, és ítéljétek meg a ti törvényetek szerint. Azt mondták erre neki a zsidók: Nekünk nem szabad senkit megölnünk;
32hogy beteljesedjék Jézus szava, melyet mondott, mikor jelentette, micsoda halállal kell meghalnia.
33Erre bement Pilátus ismét a helytartóságra, és szólította Jézust és azt mondta neki: Te vagy a zsidók királya?
34Felelt neki Jézus: Magadtól mondod te ezt, vagy mások mondták neked rólam?
35Felelt Pilátus: Hát zsidó vagyok én? A saját nemzeted és a főpapok adtak téged kezembe; mit cselekedtél?
36Felelt Jézus: Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim küzdenének, hogy ne adassam a zsidók kezébe; most azonban az én országom nem innét való.
37Azt mondta erre neki Pilátus: Tehát te mégis király vagy? Felelt Jézus: Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.
38Azt mondta neki Pilátus: Mi az igazság? És ezt mondván, ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: Én nem találok benne semmi bűnt.
39De szokás nálatok, hogy egyet elbocsássak nektek húsvétkor; akarjátok tehát, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?
40Felkiáltottak erre ismét mindnyájan, mondván: Ne ezt, hanem Barabbást! Az a Barabbás pedig rabló volt.