1Ugye hadi szolgálat van az emberen a földön; és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:
2mint a rabszolgáé, ki árnyékot liheg; mint a napszámosé, aki bérét várja.
3Így jutottak nekem semmis hónapok; így rendeltek nekem viszontagságos éjszakákat.
4Ha lefekszem, már azt mondom: Mikor kelek fel? Aztán nyúlik az este és jóllakom hánykolódással alkonyatig.
5Testem nyűbe és porkéregbe öltözött; bőröm kipattant és folyik.
6Napjaim gyorsabbak a vetélőnél; és reménytelenségben érnek véget.
7Emlékezzél meg, hogy egy fuvallat az életem; szemeim újból nem látnak jót:
8nem lát engem látogatóm szeme; szemeid rajtam lesznek, de én nem leszek.
9Ha végzett egy felhő, elmegy; így, aki leszáll a másvilágra, nem jön fel.
10Nem tér vissza többé házához; és nem ismeri meg őt többé lakhelye.
11Én sem kímélem számat, szólnom kell szellemi szükségemben; panaszkodnom lelki keserűségemben.
12Hát tenger vagyok én, vagy tengerszörny, hogy őrséget állítasz ellenem?
13Ha azt mondom: Megvigasztal engem nyoszolyám; segít panaszomat hordozni ágyam:
14akkor álmokban rettentesz engem; és látomások által ijegetsz engem.
15Úgy, hogy inkább zsinegelést választana lelkem; halált inkább, mint lételemet.
16Megutáltam, ne éljek örökké; szűnj meg tőlem, hisz egy lehelet az életem!
17Mi az ember, hogy ily nagyba veszed; hogy így rá fordítod figyelmedet:
18és minden reggel meglátogatod őt; és pillanatonként próbára teszed őt?
19Meddig nem nézel még el rólam; nem tágítasz tőlem, míg lenyelem nyálamat?
20Ha vétkeztem, mit tegyek neked, oh ember-őriző? Miért tettél céltáblává magad elé, hogy teherré lettem magamra?
21És miért nem bocsátod meg vétkemet, és nem hárítod el bűnösségemet? Mert most a porba fogok lefeküdni; és ha keresel engem, nem leszek.