Job 37
1 (36,34) a szívem is megreszket erre; és kiugrik a helyéből.
2 (1) Halljátok, halljátok hangjának zörgését; és a morajt, mely szájából kijön:
3 (2) Az egész ég alá kiereszti azt; és villámát a föld szárnyaira.
4 (3) Utána hang morajlik fel; mennydörög felséges hangján: és nem tartja vissza, hogy hallassék hangja;
5 (4) csodálatosan mennydörög Isten az ő hangján. Nagy dolgokat cselekszik úgy, hogy nem érthetjük;
6 (5) mert a hónak azt mondja: Légy a földön! és zápornak, esőnek; és hatalmas esői záporának.
7 (6) Minden ember kezét lepecsételi; ismervén minden munkásemberét:
8 (7) a vad is bevonul búvóhelyére; és fészkében marad.
9 (8) A csillagkamarából jön a forgószél; és az északcsillagokból a fagy:
10 (9) Isten leheletétől támad a jég: és a vizek szélessége öntvénnyé lesz.
11 (10) Majd zuhogóval rakja meg a sűrű felhőt; elszéleszti villámos fellegét:
12 (11) és az körös-körül gomolyog az ő tanácsa szerint munkájára. Mindenütt, ahova rendeli a föld kerekségének színén:
13 (12) vagy vesszőül, ha országának; vagy kegyelmül jelenti meg azt.
14 (13) Figyelj erre Jób, állj meg; és gondold meg Isten csodáit.
15 (14) Vajon tudod-e, mikor Isten rájuk helyezi; és felvillantja fellegének villámát?
16 (15) Vajon érted-e a sűrű felhő lebegéseit; a tökéletes tudományúnak csodáit?
17 (16) Akinek melegek a rajtad levő ruhák, mikor csendes a föld dél felől:
18 (17) taposnád vele az égboltozatot, mely oly szilárd, mint az öntött tükör?
19 (18) Add tudtunkra, mit mondjunk neki; kit nem érünk fel a sötétség miatt:
20 (19) Elmondható-e neki: Beszélni akarok; vagy mondja-e valaki, hogy meg akar semmisülni?
21 (20) És most nem látják, a fényes villám a felhők közt van; és szél ment át és eltisztította őket:
22 (21) észak felől arany jött; Isten felett félelmetes felség.
23 (22) A Mindenhatót, őt nem érhetjük el: hatalmas erőben és ítéletben; és nagy igazságú, el nem nyom.
24 (23) Ezért félik őt a halandók; nem néz semmiféle bölcs eszűre.