1És folytatta Elihú és azt mondta:
2Várj rám egy kicsit, és előadom neked; mert vannak még Istenért szavaim.
3Tudományomat messziről veszem; és alkotómnak igazat adok:
4Mert szavaim valóban nem hamisak; tökéletes tudományú ember van előtted.
5íme az Isten hatalmas és nem néz le; hatalmas szellemi erő.
6Nem hagyja életben az istentelent; de a szegénynek jogát megadja.
7Nem vonja le szemeit az igazakról, és a királyokkal a királyi székbe: oda ülteti őket örökké és fennen vannak.
8Ha pedig béklyóba vannak verve; fogva vannak nyomorúság köteleiben:
9akkor megjelenti nekik cselekedetüket; és hibáikat, hogy elhatalmaztak:
10és megnyitja füleiket a fenyítésnek; és megmondja, hogy térjenek meg a bűnből.
11Ha engedelmeskednek és szolgálnak, napjaikat a jóban végzik; és esztendeiket a kedvességekben.
12Ha pedig nem engedelmeskednek, nyílnak mennek; és kimúlnak tudomány híján.
13Tehát a képmutató szívűek tegyék le a haragot, ne kiáltsanak, ha megköti őket,
14ha lelkük ifjúságukban hal meg, és életük a szerelempapokkal:
15a szegényt megszabadítja nyomorúsága által; és a szorongattatás által megnyitja fülüket.
16Ki is csalogatott volna téged a szükség torkából tágasságra, mely helyt nincs szorosság; és ami asztalodra kerül, tele van kövérséggel:
17de istentelen ítélettel vagy tele; ítélet és igazság fognak meg.
18Hogy harag van, meg ne tévesszen téged a csapással; és az engesztelési díj nagysága félre ne vezessen:
19fölér-e vele vagyonod a szorultságban; és erőd minden megfeszítése?
20Ne lihegj az éjszakáért; mikor népek szállanak fel helyükön.
21Vigyázz, ne fordulj a hiábavalósághoz; hogy ezt válaszd inkább, mint a nyomorúságot:
22íme Isten felséges az ő erejében; ki olyan tanító, mint ő?
23Ki parancsolta rá útját; és ki mondja: Igazságtalanságot követtél el?
24Jusson eszedbe, hogy művét magasztalnod kell; melyet emberek énekelnek.
25Minden ember gyönyörködik abban; a halandó, ki messziről szemléli.
26íme Isten nagy és nem ismerhetjük meg; éveinek száma kifÚrkészhetetlen.
27Mikor lehúzza a vízcseppeket, esőt szűrnek ködére:
28melyet a fellegek ontanak; sok emberre permeteznek.
29Ugyan érti-e az ember a felhőkiterjesztéseket; sátorának zúgását?
30íme kiterjeszti felette villámát; és a tenger gyökereit beborítja.
31Mert azzal ítéli a népeket; ad eledelt bőségesen.
32Kezeire villámot borít; és célba rendeli azt.
33Mennydörgésre ad hírt róla; a nyáj is, hogy felvonulóban van;