1ez a három férfiú pedig megszűnt Jóbnak felelni arra, hogy ő igaz ember a maga szemeiben;
2mire Elihúnak, a Rám nemzetségéből való búzi Barakél fiának fellobbant a haragja. Jóbra azért lobbant fel a haragja, mert az igazabbnak mondta magát Istennél;
3három barátjára pedig azért lobbant fel haragja, mert nem találtak feleletet. Míg kárhoztatták Jóbot,
4addig Elihú várt Jóbra a beszédekkel, mert azok korra öregebbek voltak őnála:
5de mikor azt látta Elihú, hogy nincs felelet a három férfiú szájában; akkor fellobbant haragja.
6És felelt Elihú, a búzi Barakél fia, és azt mondta: Kicsi vagyok én időre nézve, ti pedig öregek vagytok; ezért húzódoztam és féltem tudományomat nektek nyilvánítani.
7Azt gondoltam, a napok beszélnek; és az évek tömege tanít bölcsességet:
8pedig a szellem az a halandóban; és a Mindenható lehelete, mi értelmet ad neki.
9Nem a nagyok a bölcsek; és nem a vének értik az ítéletet:
10ezért azt mondom: Hallgass rám; hadd nyilvánítsam tudományomat én is.
11íme megvártam beszédeiteket, figyeltem okoskodásaitokra; míg válogattátok a szavakat:
12és megértettelek benneteket, és íme nincs ki Jóbot megcáfolta volna; mondásaira megfelelt volna közületek.
13Nehogy azt mondjátok: Bölcsességre bukkantunk; Isten győzi le őt, nem ember:
14mert nem ellenem intézett beszédeket; és nem a ti mondásaitokkal felelek neki.
15Megijedtek, nem feleltek többet; cserbenhagyták őket a szavak.
16És én várjak, mikor nem beszélnek; mikor megálltak, nem felelnek többet?
17Hadd feleljek én is a magam részéről; nyilvánítsam tudományomat én is.
18Mert telve vagyok szavakkal; szorongat engem belül a lélek.
19íme bensőm olyan, mint a lefojtott bor; mint az újbor tömlői, meg akar hasadni.
20Beszélnem kell, hogy megenyhüljek; kinyitom ajkaimat és felelek.
21Hadd ne legyek személyválogató; és embernek ne hízelegjek:
22mert nem tudok hízelegni; inkább vegyen el engem teremtőm.