1És Jób ismét felvette példázatát, és azt mondta:
2El az Isten, aki elfordította ítéletemet; és a Mindenható, aki megkeserítette lelkemet:
3hogy mindaddig, míg lélegzetem b e n nem van; és Isten lehelete orromban:
4nem szólnak ajakaim álnokságot; és nyelvem nem susog csalárdságot.
5Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek; halálomig nem vetem le magamról jámborságomat:
6igazságomhoz ragaszkodom és nem tágítok; egyet sem korhol szívem napjaim közül:
7ellenségem lesz olyan, mint az istentelen; és aki rám támad, mint a gonosztevő.
8Hát a képmutatónak mi a reménye, ha elvágja; ha elveszi Isten a lelkét?
9Meghallgatja-e Isten a kiáltását; mikor elérkezik rá a nyomorúság?
10Talán gyönyörködik a Mindenhatóban; hívja Istent minden időben?
11Megtanítlak benneteket Isten kezére; ami a Mindenhatónál van, nem titkolom el.
12Hiszen mindnyájan magatok láttátok; miért hivalkodtok hát hiába?
13Ez az istentelen ember osztályrésze Istennél; és a zsarnokok öröksége, melyet a Mindenhatótól kapnak.
14Ha fiai sokan lesznek, a kardnak lesznek; és sarjadékai nem laknak jól kenyérrel:
15akik még maradnak tőle, azokat a halál temeti el; és özvegyei meg nem siratják.
16Ha annyi ezüstöt halmoz fel, mint a por; és annyi ruhát készít, mint az agyag:
17ő elkészíti, és az igaz ember veszi magára; és az ezüstön az ártatlan osztozik.
18Úgy építette házát, mint a Göncöl; mégis olyan, mint a kunyhó, melyet a csősz csinált.
19Gazdagon fekszik le, de nem takaríttatik el; szemeit kinyitja az ember, már nincsen.
20Rettenetek érik őt utol, mint a víz; egy éjszaka ellopja őt a forgószél:
21felveszi őt a keleti szél; úgy megy el; és elsodorja őt a helyéről.
22És nyilaz rá könyörtelenül; az ő kezétől futva kell futnia:
23összecsapják felette kezeiket; és pisszegnek rá saját lakhelyéről.