Job 27
1 És Jób ismét felvette példázatát, és azt mondta:
2 El az Isten, aki elfordította ítéletemet; és a Mindenható, aki megkeserítette lelkemet:
3 hogy mindaddig, míg lélegzetem b e n nem van; és Isten lehelete orromban:
4 nem szólnak ajakaim álnokságot; és nyelvem nem susog csalárdságot.
5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek; halálomig nem vetem le magamról jámborságomat:
6 igazságomhoz ragaszkodom és nem tágítok; egyet sem korhol szívem napjaim közül:
7 ellenségem lesz olyan, mint az istentelen; és aki rám támad, mint a gonosztevő.
8 Hát a képmutatónak mi a reménye, ha elvágja; ha elveszi Isten a lelkét?
9 Meghallgatja-e Isten a kiáltását; mikor elérkezik rá a nyomorúság?
10 Talán gyönyörködik a Mindenhatóban; hívja Istent minden időben?
11 Megtanítlak benneteket Isten kezére; ami a Mindenhatónál van, nem titkolom el.
12 Hiszen mindnyájan magatok láttátok; miért hivalkodtok hát hiába?
13 Ez az istentelen ember osztályrésze Istennél; és a zsarnokok öröksége, melyet a Mindenhatótól kapnak.
14 Ha fiai sokan lesznek, a kardnak lesznek; és sarjadékai nem laknak jól kenyérrel:
15 akik még maradnak tőle, azokat a halál temeti el; és özvegyei meg nem siratják.
16 Ha annyi ezüstöt halmoz fel, mint a por; és annyi ruhát készít, mint az agyag:
17 ő elkészíti, és az igaz ember veszi magára; és az ezüstön az ártatlan osztozik.
18 Úgy építette házát, mint a Göncöl; mégis olyan, mint a kunyhó, melyet a csősz csinált.
19 Gazdagon fekszik le, de nem takaríttatik el; szemeit kinyitja az ember, már nincsen.
20 Rettenetek érik őt utol, mint a víz; egy éjszaka ellopja őt a forgószél:
21 felveszi őt a keleti szél; úgy megy el; és elsodorja őt a helyéről.
22 És nyilaz rá könyörtelenül; az ő kezétől futva kell futnia:
23 összecsapják felette kezeiket; és pisszegnek rá saját lakhelyéről.