1Történt egy napon, hogy az Isten fiai bementek, hogy az Úr elé álljanak; és a Sátán is bement közöttük, hogy az Úr elé álljon.
2És azt mondta az Úr a Sátánnak: Honnét jössz? És felelt a Sátán az Úrnak és azt mondta: A földön portyáztam és jöttem-mentem, onnét.
3Erre azt mondta az Úr a Sátánnak: Megfigyelted-e az én Jób szolgámat, hogy nincs olyan ember a földön, mint ő, jámbor és becsületes, az Istent féli és a gonoszt kerüli; és még most is ragaszkodik jámborságához, mikor engem ellene ingereltél, hogy ok nélkül megrontsam őt.
4És felelt a Sátán az Úrnak és azt mondta: Bőrt bőrért, és mindenét, amije az embernek van, odaadja életéért.
5Hanem nyújtsd ki csak kezedet és érj csontjához és húsához; bizony szemedbe megtagad téged!
6Erre azt mondta az Úr Sátánnak: Íme ő a kezedben van; csak életére vigyázz.
7Akkor kiment a Sátán az Úr színe elől; és megverte Jóbot gonosz fekéllyel talpától fogva feje tetejéig.
8És egy cserepet fogott, hogy azzal vakarja magát; úgy ült ott a hamu között.
9Akkor azt mondta neki felesége: Mégis ragaszkodsz jámborságodhoz? Tagadd meg Istent és halj meg!;
10ő pedig azt mondta neki: Mint valami bolond asszony beszélne, úgy beszélsz: a jót is az Istentől kapjuk, hát a rosszat ne kapjuk? Mindebben nem vétkezett Jób ajakaival.
11És meghallotta Jób három barátja mindezt a szerencsétlenséget, mely őt érte, és eljött mindenik az ő lakóhelyéről: a témáni Elifáz, a súhi Bildád és a naamái Cófár; és összebeszéltek, hogy együtt mennek be rajta sajnálkozni és őt vigasztalni.
12De mikor felemelték szemeiket messziről és nem ismerték meg őt; hangos sírásra fakadtak és mindenik megszaggatta felöltőjét és port szórt a fejére az égnek;
13és ott ültek vele a földön hét nap és hét éjjel: és nem volt, aki egy szót szóljon hozzá, mert látták, hogy igen nagy a fájdalom.