Job 1
1 Volt egy ember Ucországban, Jób volt a neve; és ez az ember jámbor és becsületes ember volt, az Istent félte, a gonoszt kerülte.
2 Voltak gyermekei; hét fiú és három leány.
3 Volt jószága: hétezer juh, háromezer teve, ötszáz igamarha és ötszáz szamárkanca, és igen nagy cselédség; úgyhogy az az ember nagyobb volt Napkelet minden fiánál.
4 Mikor elmentek fiai és lakomát tartottak mindenkinek a házában a ráeső napon; elhívatták három nővérüket is, hogy egyenek és igyanak velük.
5 Mikor aztán a lakomanapok közben lejártak, akkor elküldött Jób és beszentelte őket, reggel korán pedig annyi égő áldozatot áldozott, ahányan összevéve voltak; mert azt gondolta Jób: Talán vétkeztek fiaim és megtagadták Istent magukban. Így tett Jób mindenkor.
6 Történt egy napon, hogy az Isten fiai bementek, hogy az Úr elé álljanak; és a Sátán is bement közöttük.
7 És azt mondta az Úr a Sátánnak: Honnét jössz? És felelt a Sátán az Úrnak, és azt mondta: A földön portyáztam és jöttem-mentem, onnét.
8 Erre azt mondta az Úr a Sátánnak: Megfigyelted-e az én Jób szolgámat, hogy nincs olyan ember a földön, mint ő: jámbor és becsületes, az Istent féli és a gonoszt kerüli?
9 És felelt a Sátán az Úrnak, és azt mondta: Vajon ingyen féli Jób az Istent?
10 Nem te takargattad-e őt és házát és mindenét amije van, minden felől? Kezei munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön.
11 Hanem nyújtsd ki csak kezedet és érj bármihez, ami az övé; bizony szemedbe megtagad téged!
12 Erre azt mondta az Úr a Sátánnak: Íme minden, ami az övé, kezedben van; csak őrá magára ne nyújtsd ki kezedet. És kiment a Sátán az Úr színe elől.
13 És történt egy napon, mikor fiai és leányai éppen ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában,
14 hogy követ jött Jóbhoz és azt mondta: A marhák éppen szántottak, a szamárkancák mellettük legeltek;
15 mikor a sábaiak betörtek és elvették őket, a legényeket pedig levágták kard élével; csak én menekültem meg egyedül, hogy neked jelentsem.
16 Még ez beszélt, már másik jött és azt mondta: Isten tüze esett le az égből, és égés támadt a juhok közt és a legények közt, és megemésztette őket; csak én menekültem meg egyedül, hogy neked jelentsem.
17 Még ez beszélt, már másik jött és azt mondta: A káldok három csapatot állítottak, úgy rontottak a tevékre és elvették őket, a legényeket pedig levágták kard élével; csak én menekültem meg egyedül, hogy neked jelentsem.
18 Még ez beszélt, már másik jött és azt mondta: Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában,
19 mikor egyszerre nagy szél jött a sivatagon át és nekivágott a ház négy sarkának úgy, hogy az rájuk esett az ifjakra és meghaltak; csak én maradtam egyedül, hogy neked jelentsem.
20 Akkor felkelt Jób és megszaggatta felöltőjét és megnyírta fejét; aztán a földre esett és leborult,
21 és azt mondta: Mezítelen jöttem anyám méhéből, mezítelen térek oda vissza; az Úr adta, az Úr elvette: legyen áldott az Úr neve!
22 Mindezekben nem vétkezett Jób; és nem mutatott ízetlenséget Isten iránt.