1óh, bár megszakítottad volna az egeket! Leszálltál volna, előtted a hegyek remegtek volna; mint ahogyan a rőzse tüze ég, mint a víz lobog a tűztől. Hogy megismertesd nevedet ellenségeiddel, előtted a pogányok reszkessenek;
2mikor rettentőket cselekedtél, miket nem vártunk: leszálltál, előtted a hegyek remegtek.
3De öröktől fogva nem hallottuk, fülünkbe nem jutott; szem nem látott kívüled Istent, aki így cselekszik a benne bízóval.
4Megtámadtad, aki örvendezett és igazságot cselekedett, akik a te utaidban téged emlegettek; íme te megharagudtál és mi vétkesekké lettünk, ugyanazokban örökké, holott megszabadultunk.
5Mégis olyanok lettünk, mint a tisztátalan mindnyájan, és mint a fertőzött ruha minden igazságunk; és elhervadtunk, mint a lomb mindnyájan, és bűnösségünk, mint a szél, elvitt bennünket.
6És senki nem volt, ki nevedet segítségül hívta, arra eszmélt volna, hogy hozzád ragaszkodjék; mert elrejtetted orcádat előlünk, és bűneink által minket elolvasztottál.
7És most, Uram, atyánk vagy te;mi vagyunk az agyag és te alakítónk, és kezed műve vagyunk mindnyájan.
8Ne haragudjál, Uram, felettébb, és ne gondolj örökké a bűnre; íme lásd, néped vagyunk mindnyájan.
9Szent városaid sivataggá lettek; Cion sivataggá lett, Jeruzsálem pusztasággá.
10Szentségünk és dicsőségünk háza, ahol dicsértek téged atyáink; tűz martalékává lett.
11És minden, ami nekünk drága volt, rommá lett: hát mindezek mellett tűrtőzteted magadat, Uram; hallgatsz és nyomorgatsz bennünket felettébb?
12Összevont szöveg.