1Az én uramnak, az Úrnak lelke van énrajtam; mert felkent engem az Úr. A szegényeket evangélizálni küldött engem, megtört szíveket bekötözni; a foglyoknak szabadságot hirdetni, a megkötözötteknek megoldozást;
2kihirdetni az Úr kegyelem-esztendejét, és Istenünk bosszú-napját; minden gyászoló megvigasztalására,
3[Feltenni Cion gyászolóira] adván nekik koszorút hamu helyett; öröm-olajat gyászruha helyett, dicséretet hamvadó szellem helyett. És nevezzék őket az igazság tölgyeinek, az Úr ültetvényének, az ő dicsőségére.
4És megépítik az ősrégi romokat, helyreállítják a korábbi pusztaságokat; és megújítják a romvárosokat, melyek nemzedékről nemzedékre pusztán állottak.
5És idegenek állnak oda és őrzik juhaitokat, és külföldiek lesznek föld- és szőlőműveseitek;
6ti pedig az Úr papjainak neveztettek, Istenünk szolgálattevőinek mondattok. A pogányok gazdagságát eszitek, és dicsőségüket a magatokéval kicserélitek;
7[Szégyenetek helyett kétannyi, és a gyalázat helyett ujjongjanak részüknek! Ezért országukban kétannyit vesznek birtokba, örökké való örömük lesz nekik.]
8mert én, az Úr, szeretem az ítéletet, gyűlölöm az álnok rablást; tehát megadom jutalmukat híven, és örök szövetséget kötök velük.
9És ismeretes lesz a pogányok közt magvuk, és sarjadékuk a népek között; mind, akik látják, megismerik őket, hogy ők oly mag, melyet megáldott az Úr.
10Örvendezvén örvendezek az Úrban, vigadjon lelkem Istenemben, mert üdv-ruhákba öltöztetett engem, igazság-felöltőt adott rám; mint a vőlegény papi fejdíszt tesz fel, mint a menyasszony felrakja ékszereit.
11Mert mint a föld kihajtja csemetéjét, és mint a kert veteményét kisarjasztja: úgy sarjaszt az én uram, az Úr, igazságot, és dicséretet minden nemzetek előtt.