1Hallgassatok rám igazságkövetők, kik az Urat keresitek; tekintsetek a szirtre, melyből vágattatok, és a kútÚregre, melyből ásattatok:
2tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, aki szült titeket; mert egy volt, mikor elhívtam őt, és megáldottam és megsokasítottam őt.
3Mert megvigasztalja az Úr Ciont, megvigasztalja minden romjaiban; és olyanná teszi sivatagját, mint Éden, és pusztaságát, mint az Úrnak kertje: öröm és vigasság kéznél lesz ott, hálaadás és dicséret hangja.
4Hallgassatok rám, népem és nemzetem, rám figyeljetek, mert tanítás származik tőlem és ítéletemet a népek világosságául viszem nyugovóra.
5Közel van igazságom, kijön üdvöm, és karjaim népeket ítélnek; reám várakoznak a szigetek, és karomban reménykednek.
6Emeljétek az égre szemeiteket, és tekintsetek a földre alant, mert az egek, mint a füst szétmennek, és a föld, mint a ruha megavul, és lakói, mint a szúnyog meghalnak; de az én üdvöm örökre megmarad, és igazságom meg nem ijed.
7Hallgassatok rám igazság-ismerők, e te nép, melynek szívében van tanításom; ne féljetek halandók gyalázásától és szidalmaiktól meg ne ijedjetek:
8mert mint a ruhát, megeszi őket a moly, és mint a gyapjút, megeszi őket a féreg; de az én igazságom örökre megmarad, és az én üdvöm nemzedékről nemzedékre.
9Ébredj, ébredj, öltözz fel erőt, oh Urnak karja; ébredj, mint az első időkben, ős nemzedékekben! Nemde te voltál az, aki levágta Ráhábot, átszúrta a tengeri szörnyet?
10Nemde te voltál az, aki kiszárította a tengert, a nagy hullámár vizét; ki utat tett a tenger mélységeibe, hogy menjenek át a megváltottak?
11És az Úr megváltottai visszatérnek, és bevonulnak Cionba ujjongással, és fejükön örök örömmel. Örömöt és vigasságot érnek, bú és sóhaj menekülnek.
12Én, én vagyok az, aki megvigasztal titeket; te ki vagy, hogy félsz az embertől, aki meghal, és az ember fiától, ki a fű sorsára jut:
13és elfelejted az Urat, aki alkotott téged, aki kifeszítette az eget és fundálta a földet? És félsz folytonosan egész nap a szorongató dühétől, mikor készen van, hogy megrontson?
14De hol a szorongató dühe? A legörbesztettnek hamar fel kell oldatnia; és nem hal bele a verembe, és nem hiányzik a kenyere.
15Mert én vagyok az Úr, a te Istened, aki megrendítem a tengert és zúgnak habjai; kinek Seregeknek Ura a neve:
16és igémet a te szádba tettem, és téged kezem árnyékával takartalak be; mikor eget plántáltam és földet fundáltam, és azt mondtam Cionnak: Népem vagy te!
17Ébredj fel, ébredj fel, kelj fel Jeruzsálem, ki megittad az Úr kezéből haragja poharát: a tántorgás poharának kelyhét megittad, kiszívtad.
18Nem volt, ki vezesse őt, minden fia közül, kiket szült; nem volt, ki kézen fogja minden fia közül, kiket felnevelt.
19Mind a kettő megesett rajtad, ki sajnál téged; a pusztítás és a letörés és az éhség és a kard, ki vigasztal téged?
20Fiaid elájultak, feküdtek minden utcasarkon, mint vadbika a tőrben; tele az Úrnak haragjával, Istened dorgálásával.
21Ezért halld meg ezt, te szegény, és részeg, de nem bortól!
22Így mondta a te urad, az Úr, és Istened, aki perel népéért: íme kiveszem kezedből a tántorgás poharát, haragom poharának kelyhét nem iszod már többé.
23És teszem azt elnyomóid kezébe, akik azt mondták lelkednek: Hajolj meg, hogy átmehessünk; és olyanná tetted hátadat, mint a föld, és mint az utca az átmenőknek.