1Jaj az igazságtalan törvények szerzőinek; és azoknak, akik elnyomó iratokat írnak:
2hogy elcsavarják az ítélettől a gyámoltalanokat, és elrabolják népem szegényeinek jogát; hogy az özvegyek az ő martalékukká legyenek, és az árvákat kizsákmányolják.
3És mit csináltok a számonkérés napján, és a viharban, mely messziről jön? Kihez menekedtek segítségért, és hol hagyjátok dicsőségteket?
4Ha csak le nem térdel fogoly gyanánt, és el nem esnek megölöttek gyanánt. Mindezzel nem tér meg haragja, és keze még kinyújtva.
5Jaj Asszíriának, haragom botjának, bár pálca ő, kezükben van haragom;
6egy istentelen nemzetre akartam őt küldeni, és haragom népére kirendelni;
7martalékot elragadni, zsákmányt zsákmányolni, és csatakká tenni azt, mint az utcák sarát:De ő nem így képzeli és szíve nem így gondolja; hanem az van szívében, hogy elpusztítson és kiirtson nem kevés nemzetet.
8Mert azt mondja: Nemde fejedelmeim egyben királyok?
9Nemde, mint Karkemis, olyan lett Kalnó? Vagy mint Árpád, nem olyan lett-e Hamát; vagy mint Damaszkusz, nem-e Samária?
10Mint elérte kezem a bálványok királyságait [bár különb istenképeik voltak, mint Jeruzsálemnek és Samáriának];
11nemde mint Samáriával és bálványaival tettem; úgy teszek Jeruzsálemmel és bálványaival is?
12Lesz tehát, hogy mikor elvégzi az Úr minden munkáját Cion hegyén és Jeruzsálemben: meglátogatom az asszír király szíve nagyzolásának gyümölcsét, és szeme nagyralátásának dicsekedését.
13[Mert azt mondja: Kezem erejével cselekedtem, és bölcsességemmel, mert eszes vagyok: így mozdítottam el népek határait, és zsákmányoltam el készleteiket, és döntöttem le, mint egy bika, trónon ülőket.
14És mint a fészket, úgy kapta kezem a népek vagyonát, és mint elhagyott tojásokat szednek össze, úgy szedtem én össze az egész földet; és nem volt, aki szárnyat lebbentett, vagy szájat tátott és pisszent volna.]
15Dicsekszik-e a fejsze az ellen, aki vág vele; vagy nagyzol-e a fűrész az ellen, aki lendíti? Mintha a bot lóbálná azokat, akik emelik, mintha egy pálca emelne valakit, aki nem fa.
16Ezért küld az Úr, a Seregek Ura kövérségére sorvadást; és dicsősége alatt égedelem ég, mint tűzégés.
17És lesz Izráel világossága tűzzé és Szentje lánggá; és felgyújtja és megeszi tövisét és tüskéjét egy nap:
18és erdejének és kertjének dicsőségét testestül-lelkestül megeszi. És olyan lesz, mint mikor a sorvadásos elolvad:
19és erdeje fájának kevés számú maradványa lesz, egy gyermek is felírhatja.
20És lesz azon a napon, többé már nem fog Izráel maradványa és Jákób házának menekültsége arra támaszkodni, aki őt veri: hanem támaszkodik az Úrhoz, Izráel Szentjéhez híven;
21a maradék, mely megtér, Jákób maradéka, az Isten-hőshöz.
22Mert ha annyi lenne néped, Izráel, mint a tenger fövenye, egy maradék tér meg belőle: öldöklés végeztetett, igazsággal özönlő;
23mert véget és döntést akar cselekedni az Úr, a Seregek Ura az egész földön.
24Ezért, így mondta Uram, a Seregek Ura: Ne félj én népem, Cion lakossága, Asszíriától, mely bottal üt téged és pálcáját emeli rád egyiptomi módra;
25mert még egy kevés, egy kicsi, és elmúlik a bosszúság, és haragom az ő elpusztításukra lesz.
26És korbácsot emel rá a Seregek Ura, mint Midján megverésekor Oréb szirtjén: pedig a tenger ellen lesz, és felemeli azt Egyiptom módjára;
27és lesz azon a napon, eltávozik terhe válladról és járma nyakadról, és járom törik kövérségtől.
28Megérkezik Ajjátba, átmegy Migronba; Mikmászban leteszi poggyászát:
29Átjárón átmennek, Geba éjjeli szálásunk; remeg Ráma, Saul Gibeája menekül:
30Visíts hangosan, Gallim leánya; figyelj Laisa, szegény Anatót!
31Madména menekül, Gébim lakói menekítenek:
32még ma Nóbban áll meg, s kezével integet Cion lánya hegyének, Jeruzsálem halmának.
33Íme, az Úr, a Seregeknek Ura, lombkoronát vagdal rettenettel; és a kiemelkedő növésűek kivágatnak, és a magasak lealacsonyíttatnak;
34és levágja az erdő sűrűit a vassal, és a Libánon elesik egy hatalmas által: