1Aztán megparancsolta háznagyának, mondván: Töltsd meg ezeknek az embereknek zsákjait eleséggel, amennyit el bírnak vinni; és tedd mindeniknek a pénzét a zsákja szájába;
2az én kelyhemet pedig, az ezüstkelyhet tedd a legkisebbik zsákjának a szájába, gabonára való pénzét is; az pedig a József szava szerint cselekedett, amit mondott.
3A reggel már világos volt, mikor elbocsátották az embereket szamaraikkal együtt.
4Mikor éppen kimentek a városból, nem voltak messze, azt mondta József háznagyának: Kelj fel, siess azok után az emberek után; és ha eléred őket, mondd nekik: Miért fizettetek rosszal jóért?
5Nemde ez az, amiből az én uram iszik, és ő bűvöléssel jövendőt mond belőle; rosszul tettétek, amit tettetek.
6Utol is érte őket és megmondta nekik ezeket a szavakat.
7Mire azt mondták neki: Miért mond az én uram ilyen dolgokat? Távol van a te szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek.
8Íme azt a pénzt, amit zsákjaink szájában találtuk visszahoztuk hozzád Kanaán földjéről; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?
9Akinél megtalálják azt szolgáid közül, hát haljon meg; mi meg legyünk rabszolgái az én uramnak.
10És azt mondta: Hát akkor úgy lesz, amint mondjátok; akinél megtalálják azt, legyen nekem rabszolgám, ti pedig legyetek mentek.
11És hamar letette mindenik az ő zsákját a földre; és megnyitotta mindenik a zsákját.
12Ő pedig a kutatást a legnagyobbikon kezdte és a legkisebbiken végezte; és megtalálta a poharat Benjámin zsákjában.
13Erre megszaggatták ruháikat; felrakodott mindenik a szamarára, és visszamentek a városba.
14És bement Júda és testvérei József házába, és ő még ott volt; és földre borultak előtte.
15Akkor azt mondta nekik József: Micsoda dolog ez, amit tettetek? Hát nem tudjátok, hogy bűvöléssel jövendőt mond egy ilyen ember, mint én?
16Erre Júda azt mondta: Mit mondjunk az én uramnak, mit beszéljünk, és mit igazoljuk magunkat? Az Isten felfedezte szolgáid bűnét, íme mi rabszolgái vagyunk uramnak, mind mi, mind az, akinél a poharat megtalálták.
17De ő azt mondta: Távol legyen tőlem, hogy ezt tegyem; az az ember, akinél megtalálták a poharat, az legyen nekem rabszolgám, ti pedig menjetek el békességgel atyátokhoz.
18Akkor odalépett hozzá Júda, és azt mondta: Kérlek, uram, hadd szóljon szolgád egy szót uram füleibe, és ne gerjedjen fel haragod szolgádra, mert te olyan vagy, mint Faraó.
19Az én uram azt kérdezte szolgáitól mondván: Van-e nektek atyátok vagy testvéretek?
20És azt mondtuk uramnak: Van egy vén atyánk és egy vénkori gyermeke, a legkisebb; és annak a testvére meghalt, és ő maga maradt anyjának, atyja azért szereti őt.
21Erre azt mondtad szolgáidnak: Hozzátok őt le hozzám; hadd vessek rá egy pillantást.
22Mi pedig azt mondtuk az én uramnak: Nem hagyhatja el atyját az a gyermek; ha elhagyná atyját, az meghalna.
23Erre azt mondtad szolgáidnak: Ha nem jön le legkisebb testvéretek veletek; többé ne kerüljetek színem elé.
24És történt, hogy felmentünk a te szolgádhoz, atyámhoz; és jelentettük neki uram szavait.
25Mikor azt mondta atyánk: Menjetek el ismét, vegyetek nekünk egy kis eleséget,
26akkor azt mondtuk: Nem mehetünk le; ha legkisebb testvérünk velünk lesz, akkor lemegyünk, mert nem kerülhetünk annak a férfiúnak színe elé, ha legkisebb testvérünk nincs velünk.
27Akkor azt mondta a te szolgád, atyám, nekünk: Ti tudjátok, hogy két fiút szült nekem feleségem;
28és az egyik úgy elment tőlem, hogy azt mondtam: Bizonyára széttépetett; nem is láttam őt máig sem.
29Ha ezt is elviszitek tőlem és valami baj éri őt; nyomorúságomban viszitek sírba ősz hajamat.
30Most tehát, ha bemennék a te szolgádhoz, atyámhoz, és a gyermek nem volna velünk; holott hozzá van kötve annak lelkéhez;
31akkor megtörténnék, hogy amint látná, hogy nincs a gyermek, hát meghalna; és a te szolgáid búbánatban vinnék le a te szolgádnak, atyánknak ősz haját a sírba.
32Mert a te szolgád kezességet vállalt a gyermekért atyámnál, mondván: Ha meg nem hozom őt neked, legyek bűnös atyámmal szemben mindenkor.
33Most azért hadd maradjon a te szolgád a gyermek helyett uramnak rabszolgául; a gyermek pedig menjen fel testvéreivel.
34Mert hogyan menjek én fel atyámhoz, ha a gyermek nincs velem? Nem tudnám nézni a nyomorúságot, mely atyámat érné.