1De az éhség súlyos volt az országban.
2És történt, hogy mikor egészen felélték a gabonát, melyet Egyiptomból hoztak; azt mondta nekik atyjuk: Menjetek vissza, vásároljatok nekünk egy kis eleséget.
3Erre azt mondta neki Júda, szólván: Nagyon óvott bennünket az a férfiú, mondván: Színem elé ne kerüljetek, ha testvéretek veletek nem lesz!
4Ha elereszted testvérünket velünk; lemegyünk és vásárolunk neked eleséget.
5De ha nem ereszted el, nem megyünk le; mert az a férfiú megmondta nekünk: Színem elé ne kerüljetek, ha testvéretek veletek nem lesz.
6Erre azt mondta Izráel: Miért tettétek velem ezt a rosszat, hogy elmondtátok annak a férfiúnak, hogy még van egy fivéretek.
7És azt mondták: Apróra kérdezősködött az a férfiú felőlünk és családunk felől, mondván: Atyátok él-e még, van-e még fivéretek, és mi ezek szerint a szavak szerint elmondtuk neki; hát tudhattuk mi, hogy majd azt mondja: Hozzátok le fivéreteket?
8És azt mondta Júda Izráelnek, az ő atyjának: Bocsásd el már a gyermeket velem, hadd induljunk és menjünk, hogy élhessünk, és meg ne haljunk se mi, se te, se gyermekeink.
9És kezeskedem érte, az én kezemből kérd őt elő; ha nem hozom őt meg neked, és nem állítom elébed, akkor legyek veled szemben bűnös mindenkor.
10Mert ha nem haboztunk volna; eddig már kétszer is megjöttünk volna.
11Erre azt mondta nekik Izráel, az ő atyjuk: Ha már így van, ezt cselekedjétek: Tegyetek az ország gyümölcséből zsákjaitokba és vigyetek annak az embernek ajándékot; egy kis balzsamot és egy kis mézet, tragakant mézgát és ladánumot, pisztáciát és mandulát.
12Pénzt is kétszerest vegyetek kezetekbe; tudniillik azt a pénzt is vigyétek vissza magatokkal, ami visszakerült zsákjaitok szájába, hátha tévedés az.
13Aztán vegyétek öcséteket; és keljetek fel, menjetek vissza ahhoz az emberhez.
14És a Mindenható Isten adjon nektek kedvességet az előtt az ember előtt, hogy bocsássa el nektek a másik fivéreteket és Benjámint; én pedig, ha már árva lettem, árva lettem.
15Vették tehát a férfiak ezt az ajándékot, és kétszeres pénzt vettek kezükbe, és Benjámint; és felkeltek, és lementek Egyiptomba és József elé álltak.
16Mikor József meglátta velük Benjámint, azt mondta háznagyának: Vidd be ezeket az embereket a házba; és vágass vágni valót és készítsd el, mert velem esznek ezek az emberek délben.
17És úgy tett az a férfiú, amint József mondta; és bevitte az a férfiú az embereket József házába.
18Az emberek pedig féltek, hogy bevitték őket József házába, és azt mondták: A miatt a pénz miatt hoztak be minket, ami először visszakerült zsákjainkba; ránk akarnak rohanni, és ránk támadni, hogy rabszolgákká tegyenek minket és szamarainkat.
19Odamentek tehát a férfiúhoz, József háznagyához; és beszéltek vele a ház ajtajában.
20És azt mondták: Kérünk, uram; először valóban azért jöttünk, hogy eleséget vásároljunk;
21de megtörtént, hogy mikor az éjjeli szállásra érkeztünk, és kinyitottuk zsákjainkat, hát kinek-kinek a pénze ott volt a zsákja szájában, a mi pénzünk, teljes értékében; azt tehát visszahoztuk magunkkal,
22és más pénzt hoztunk magunkkal eleséget vásárolni. Nem tudjuk, ki tette pénzünket zsákjainkba.
23Az pedig azt mondta: Legyetek békében, ne féljetek, a ti Istenetek és atyátok Istene adott nektek kincset zsákjaitokba; a ti pénzetek befolyt énhozzám. Es kivitte hozzájuk Simeont.
24Aztán bevitte az a férfiú azokat az embereket a József házába; és adott nekik vizet és megmosták lábaikat, és adott abrakot szamaraiknak.
25Aztán elkészítették az ajándékot, amíg József megérkezett délre; mert hallották, hogy ott fognak ebédelni.
26Mikor József hazaérkezett, odavitték neki az ajándékot, mely velük volt, a házba; és leborultak előtte földig.
27Ő pedig hogylétük felől kérdezősködött, és azt mondta: Hogy van atyátok, az öreg, akiről beszéltetek; él még?
28És azt mondták: Jól van atyánk, a te szolgád, még él; és meghajoltak és leborultak.
29Mikor szemeit felemelte és meglátta Benjámint, az ő testvérét, anyjának fiát, azt mondta: Ez a ti legkisebb testvéretek, akiről nekem beszéltetek? Aztán azt mondta: Isten legyen hozzád kegyelmes, fiam.
30De sietett József, mert felgyúlt a szíve öccse iránt és rájött a sírás; bement tehát a belső szobába és ott sírt.
31Mikor aztán megmosta az arcát és kijött; erőt vett magán és azt mondta: Tegyétek fel az ételt.
32És feltették neki külön és nekik külön; az egyiptomiaknak is külön, akik vele ettek, mert nem ehetnek az egyiptomiak a héberekkel kenyeret, mert utálat az az egyiptomiaknak.
33És ők vele szemben ültek, az elsőszülött elsőszülöttsége szerint, a legkisebb kisebbsége szerint; és ezen csodálkoztak az emberek egymás között.
34Mikor pedig fogásokat küldött nekik maga elől, Benjáminnak ötször akkora fogást adott, mint a többiek fogásai; és ittak és megrészegedtek vele.