1Jákób is ment a maga útján; és rábukkantak Isten angyalai.
2És azt mondta Jákób, amint őket meglátta: Isten tábora ez; ezért nevezte annak a helynek nevét Mahanajimnak.
3És Jákób követeket küldött maga előtt testvéréhez, Ézsauhoz Széir földjére, Edom mezejére.
4És megparancsolta nekik, mondván: így szóljatok az én uramnak, Ézsaunak: Ezt mondja a te szolgád, Jákób, Lábánnál voltam mint jövevény és ott időztem mostanáig,
5és szereztem ökröket és szamarakat, juhokat és szolgákat és szolgálóleányokat; és azért küldöm ezt a jelentést az én uramnak, hogy kegyelmet találjak szemeiben.
6És visszatértek a követek Jákóbhoz, mondván: Elmentünk testvéredhez, Ézsauhoz, és jön is elébed, és négyszáz ember vele.
7Megfélemlett erre Jákób nagyon, és szorongás fogta el; és elosztotta a népet, mely vele volt, és a juhokat, a marhákat és a tevéket két táborba;
8mert azt gondolta: Ha eljön Ézsau az egyik táborra és levágja azt; hát legyen a megmaradt tábor megmenekítve.
9Azután ezt mondta Jákób: Oh, én atyámnak, Ábrahámnak Istene és én atyámnak, Izsáknak Istene, Uram, ki azt mondtad nekem: Térj vissza országodba és rokonságodhoz, és jól teszek veled;
10én nagyon méltatlan vagyok mindarra a kegyelemre és mindarra a hűségre, melyet cselekedtél a te szolgáddal, mert a pálcámmal mentem át ezen a Jordánon, és most két táborrá lettem:
11óh szabadíts ki engem testvérem kezéből, Ézsau kezéből! Mert én félek tőle, hogy eljön és levág engem, „anyát a fiain\.
12Pedig te azt mondtad: Jól tévén jól teszek teveled; és olyanná teszem magodat, mint a tenger fövenye, mely meg nem számlálható sokasága miatt.
13És ott hált azon az éjszakán. Aztán abból, ami kezébe akadt, ajándékot vett Ézsaunak, az ő testvérének.
14Kétszáz kecskét és húsz bakot; kétszáz juhot és húsz kost.
15Harminc szoptatós tevét csikóstul; negyven tehenet és tíz tulkot, húsz szamárkancát és tíz csikót.
16És kezébe adta szolgáinak, nyájanként külön-külön; és azt mondta szolgáinak: Vonuljatok előttem, és hagyjatok közt az egyes nyájak között.
17És megparancsolta az elsőnek, mondván: Ha előtalál téged Ézsau, az én testvérem, és megkérdi tőled, mondván: Kié vagy te és hova mégy, és kiéi ezek előtted?;
18hát mondd: A te szolgádnak, Jákóbnak ajándéka ez, melyet az én uramnak, Ézsaunak küld; és íme ő is mögöttünk van.
19És megparancsolta a másodiknak is, a harmadiknak is, mindeniknek, akik a nyájak után mentek, mondván: Ugyanilyen szóval beszéljetek Ézsauval, mikor találkoztok vele,
20és mondjátok: A te szolgád, Jákób is mögöttünk van. Mert azt gondolta: Engeszteljem ki őt az ajándékkal, mely előttem megy, és azután úgy lássam az ő orcáját, talán kedvesen fogad.
21Elment tehát az ajándék őelőtte; ő pedig azon az éjszakán a táborban hált.
22De felkelt azon éjjel és vette két feleségét és két szolgálóleányát, és tizenegy gyermekét; és átment a Jabbók révén.
23Miután pedig azokat vette és átvitte őket a folyón; és átvitt, amije volt,
24Jákób egyedül maradt. Akkor egy férfi birkózott vele a hajnal feljöttéig.
25Mikor látta, hogy nem bír vele, megütötte csípőízületét; és kimarjult Jákób forgócsontja a vele való birkózásban.
26És azt mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal; és azt mondta: Nem bocsátlak el, csak ha megáldottál engem.
27Erre azt mondta neki: Mi a neved? És azt mondta: Jákób.
28Erre azt mondta: Nem Jákóbnak mondatik többé a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.
29És megkérdezte Jákób, és azt mondta: Mondd meg, kérlek, a nevedet; amire azt mondta: Miért kérdezed az én nevemet? És megáldotta őt ott.
30És elnevezte Jákób azt a helyet Penuélnek: Mert láttam Istent színről színre, mégis élve menekültem.
31És mikor keresztülment Penuélen, feljött rá a nap; és ő csípőből sántított.
32Azért nem eszik meg Izráel fiai a nagy inat, mely a csípőízületen van, a mai napig; mert csípőízületét ütötte meg Jákóbnak, a nagy inát.