1Akkor hívatta Izsák Jákóbot és megáldotta őt; aztán ráparancsolt és azt mondta neki: Ne végy feleséget Kanaán leányai közül.
2Kelj fel, menj el Felső Mezopotámiába Betuelnek, anyád atyjának házához; és onnét végy magadnak feleséget Lábánnak, anyád fivérének leányai közül.
3És a mindenható Isten áldjon meg téged, és tegyen termékennyé és sokasítson meg téged; és légy népek gyülekezetévé.
4És adja neked Ábrahám áldását, neked és magodnak veled együtt; hogy birtokodba vedd azt a földet, melyen jövevény vagy, melyet Isten Ábrahámnak adott.
5Ezzel elbocsátotta Izsák Jákóbot, és az elment Felső Mezopotámiába Lábánhoz, az arámi Betuel fiához, Rebekának, Jákób és Ézsau anyjának fivéréhez.
6Mikor Ézsau látta, hogy megáldotta Izsák Jákóbot és elküldte azt Felső Mezopotámiába, hogy onnét hozzon magának feleséget; azzal, hogy megáldotta őt és ráparancsolt, mondván: Ne végy feleséget Kanaán leányai közül;
7és hogy Jákób hallgatott atyjára és anyjára, és elment Felső Mezopotámiába:
8akkor látta Ézsau, hogy Kanaán leányai nem tetszenek Izsáknak, az ő atyjának;
9elment tehát Ézsau Ismáélhez; és feleségeihez feleségül vette még Mahalátot, Ábrahám fiának, Ismáélnek leányát, Nebájót nővérét.
10És Jákób kiment Beérsebából; és ment Háránba.
11És rábukkant a Helyre, és ott hált, mert a nap lement, vett tehát a Hely köveiből és a feje alá tette; és lefeküdt azon a Helyen.
12És azt álmodta, hogy egy lajtorja volt a földre felállítva, és a teteje az égbe ért; és íme Isten angyalai jártak rajta fel és le.
13És egyszerre az Úr állt előtte és azt mondta: Én vagyok Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsák Istene; azt a földet, amelyen te fekszel, neked adom és a te magodnak.
14És magod olyan lesz, mint a föld pora, és kiterjeszkedel nyugatra és keletre és északra és délre; és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei, és a te magodban.
15És íme én veled vagyok, és megőrizlek téged mindenütt, ahova mégy, és visszahozlak téged erre a földre; mert nem hagylak el téged, míg meg nem tettem, amit mondtam néked.
16Mikor felébredt Jákób álmából, azt mondta: Valóban az Úr van ezen a Helyen; és én nem tudtam.
17És félt és azt mondta: Mily félelmetes ez a Hely; csak Isten háza lehet ez, és ez az ég kapuja.
18És korán felkelt Jákób reggel, és vette azt a követ, amit a feje alá tett, és felállította azt szent kőül; és olajat öntött a tetejére.
19És nevezte annak a helynek a nevét Bétélnek; ellenben azelőtt Lúz volt a város neve.
20És fogadást tett Jákób, mondván: Ha Isten velem lesz és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ad nekem kenyeret enni, és ruhát ruházkodni;
21és visszatérek békében atyám házához: akkor az Úr lesz az én Istenem,
22és ez a kő, amit szent kőül állítottam fel, istenháza lesz; és mindenért, amit adsz nekem, híven megadom neked a tizedet.