Genesis 2
1 Így végeztetett el az ég és a föld, és egész seregük.
2 Így végezte el Isten a hatodik napon munkáját, melyet csinált; és megszűnt a hetedik napon minden munkájától, melyet csinált.
3 És megáldotta Isten a hetedik napot és szentté tette azt, mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, melyet csinálva teremtett Isten.
4 Ezek az égnek és a földnek teremtéskori történetei. Amely nap az Úr Isten földet és eget alkotott,
5 még semmi mezei bokor nem volt a földön és semmi mezei fű nem sarjadzott még, mivelhogy nem adott esőt az Úr Isten a földre, és nem volt ember, hogy művelje a talajt.
6 De egy vízár jött fel a földből, és megitatta a talaj egész színét.
7 Akkor alakította az Úr Isten az embert a talajból vett porból és életleheletet fújt az orrába - így lett az ember élőlénnyé.
8 Akkor egy kertet ültetett az Úr Isten Édenben keleten; és ott helyezte el az embert, akit alakított.
9 És sarjasztott az Úr Isten a talajból mindenféle fát, ránézve kedveset, eledelre jót; és az élet fáját a kert közepén, és a jó és rossz tudásának fáját.
10 És egy folyó jön ki Édenből, hogy megitassa a kertet; onnét pedig megoszlik és négy fővé lesz.
11 Az egyiknek a neve Pison; ez az, amelyik körülveszi Havilá egész országát, ahol az arany van.
12 És annak az országnak az aranya jó; ott van a bdellium és az ónix kő.
13 És a másik folyó neve Gihon; ez az, amelyik körülveszi Kús egész országát.
14 És a harmadik folyó neve Hiddékel; ez az, amelyik Assúrtól keletre folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.
15 Akkor vette az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte őt, hogy művelje azt és őrizze azt.
16 És ráparancsolt az Úr Isten az emberre, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
17 De a jó és rossz tudásának fájáról, arról ne egyél, mert amely nap eszel róla, meg kell halnod.
18 Akkor azt mondta az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki egy hozzá illő segítséget.
19 És kialakította az Úr Isten a talajból a mezőnek minden állatát és az égnek minden madarát, és az emberhez vitte, hogy lássa, minek nevezi azt; és aminek éppen nevezi az ember azt az élőlényt, az legyen a neve.
20 És az ember neveket mondott minden baromnak és az ég minden madarának és a mező minden állatának; de embernek való segítséget nem talált, mely hozzá illett volna.
21 Akkor az Úr Isten mély álmot ejtett az emberre, és mikor elaludt, kivett egyet oldalbordái közül és húst zárt a helyébe.
22 Az oldalbordát pedig, amit kivett az emberből, asszonnyá építette az Úr Isten, és az emberhez vitte.
23 És az ember azt mondta: Ez már csont az én csontomból, És hús az én húsomból. Ennek a neve legyen asszony, Mert férfiból vétetett ez.
24 Ezért elhagyja ember atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez és lesznek egy testté.
25 És mindketten mezítelenek voltak, az ember és felesége, de nem szégyellték magukat egymás előtt.