Genesis 18
1 Aztán megjelent neki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő a sátorajtóban ült, mikor a nap felmelegedett.
2 Mikor szemeit felemelte, látta, hogy íme három férfiú áll előtte. És amint meglátta, eléjük futott a sátor ajtajából, és meghajtotta magát földig.
3 És azt mondta: Uram, ha találtam némi kegyet a szemeidben, ne menj el, kérlek, szolgád előtt.
4 Hadd hozzanak egy kis vizet, és mossátok meg lábaitokat; és dőljetek le a fa alatt.
5 És hozok egy falat kenyeret és erősítsétek meg szíveteket, aztán menjetek tovább, mert eljöttetek szolgátok előtt. És azt mondták: Úgy tégy, amint szóltál. [20]
6 Ábrahám pedig besietett a sátorba Sárához, és azt mondta: Hozz hamar három mérték finomlisztet, gyúrd meg, és csinálj lepényeket.
7 Aztán a marhákhoz futott Ábrahám, és hozott egy gyenge és kövér borjút és a szolgának adta, és az sietett azt elkészíteni.
8 Aztán hozott vajat és tejet, és a borjút, amit elkészített, és eléjük tette; és ő mellettük állt a fa alatt, míg ettek.
9 És azt mondták neki: Hol van feleséged, Sára? És azt mondta: íme a sátorban.
10 Erre azt mondta: Visszatérvén visszatérek hozzád esztendőre, és íme, feleségednek, Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatta a sátorajtóban, mely annak háta mögött volt.
11 És Ábrahám meg Sára vének voltak, magas korúak; megszűnt Sárának úgy lenni, mint az asszonyoknak szokott.
12 Kacagott azért Sára magában, mondván: Miután megvénhedtem, legyen nekem testi gyönyörűségem? Az uram is vén.
13 Akkor azt mondta az Úr Ábrahámnak: Miért kacagott Sára, mondván: Hát valóban szülhetnék én, holott megvénhedtem?
14 Lehetetlen-e az Úrnak valami? Esztendőre ilyenkor visszatérek, és Sárának fia lesz.
15 Sára pedig tagadta, mondván: Nem kacagtam; mert félt. De az azt mondta: Nem, mert kacagtál.
16 Mikor felkeltek onnét a férfiak, Szodoma felé tekintettek; és Ábrahám elment velük, hogy elkísérje őket.
17 És az Úr azt mondta: Rejtegessem-e Ábrahám elől, amit teendő vagyok?
18 Holott Ábrahám bizonnyal nagy és erős nemzetté lesz; és megáldatnak benne a föld minden nemzetei.
19 Mert arra választottam ki, hogy parancsolja meg fiainak és utána az ő házának, hogy őrizzék meg az Úr útját, igazságot és jogot cselekedvén; hogy elhozza az Úr Ábrahámra, amit szólott felőle.
20 És azt mondta az Úr: A kiáltás Szodoma és Gomora ellen bizony megsokasult; és az ő bűnük bizony súlyossá lett nagyon!
21 Alá kell hát szállnom, hadd lássam, vajon egészen az ellene hozzám jött kiáltás szerint cselekedtek-e, vagy nem; hadd tudjam!
22 Akkor elfordultak onnét a férfiak és elmentek Szodomába; Ábrahám pedig még állva maradt az Úr előtt.
23 És hozzálépett Ábrahám, és azt mondta: Vajon igazat is vesztesz el gonosszal együtt?
24 Talán van ötven igaz a városban; vajon akkor is elveszted és nem kegyelmezel a helynek azért az ötven igazért, aki benne van?
25 Távol legyen tőled ilyen dolgot cselekedni, hogy igazat ölj bűnössel együtt, és olyan legyen az igaz, mint a gonosz; távol legyen tőled! Hát az egész föld bírája ne tenne igazságot?
26 És azt mondta az Úr: Ha találok Szodomában ötven igazat, a városban; akkor az egész helynek megkegyelmezek azokért.
27 És felelt Ábrahám és azt mondta: íme bátorkodom szólni az én uramhoz, noha én por és hamu vagyok.
28 Talán lesz annak az ötven igaznak öt híja, vajon elveszted ötért az egész várost?
29 És azt mondta: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt. És még tovább beszélt neki azt mondta: Talán találtatnak ott negyvenen. És azt mondta: Nem teszem azért a negyvenért.
30 És azt mondta: Kérlek, ne haragudjál, uram, hadd szólok, talán találtatnak ott harmincan. És azt mondta: Nem teszem, ha találok ott harmincat.
31 És azt mondta: íme bátorkodom szólni uramhoz, talán találtatnak ott húszan. És azt mondta: nem vesztem el azért a húszért.
32 Akkor azt mondta: Kérlek, ne haragudjál, uram, hadd szóljak csak ez egyszer, talán találtatnak ott tízen. És azt mondta: Nem vesztem el azért a tízért.
33 Akkor az Úr elment, miután elvégezte az Ábrahámmal való beszélgetést; Ábrahám pedig visszatért az ő helyére.