1Aztán megjelent neki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő a sátorajtóban ült, mikor a nap felmelegedett.
2Mikor szemeit felemelte, látta, hogy íme három férfiú áll előtte. És amint meglátta, eléjük futott a sátor ajtajából, és meghajtotta magát földig.
3És azt mondta: Uram, ha találtam némi kegyet a szemeidben, ne menj el, kérlek, szolgád előtt.
4Hadd hozzanak egy kis vizet, és mossátok meg lábaitokat; és dőljetek le a fa alatt.
5És hozok egy falat kenyeret és erősítsétek meg szíveteket, aztán menjetek tovább, mert eljöttetek szolgátok előtt. És azt mondták: Úgy tégy, amint szóltál. [20]
6Ábrahám pedig besietett a sátorba Sárához, és azt mondta: Hozz hamar három mérték finomlisztet, gyúrd meg, és csinálj lepényeket.
7Aztán a marhákhoz futott Ábrahám, és hozott egy gyenge és kövér borjút és a szolgának adta, és az sietett azt elkészíteni.
8Aztán hozott vajat és tejet, és a borjút, amit elkészített, és eléjük tette; és ő mellettük állt a fa alatt, míg ettek.
9És azt mondták neki: Hol van feleséged, Sára? És azt mondta: íme a sátorban.
10Erre azt mondta: Visszatérvén visszatérek hozzád esztendőre, és íme, feleségednek, Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatta a sátorajtóban, mely annak háta mögött volt.
11És Ábrahám meg Sára vének voltak, magas korúak; megszűnt Sárának úgy lenni, mint az asszonyoknak szokott.
12Kacagott azért Sára magában, mondván: Miután megvénhedtem, legyen nekem testi gyönyörűségem? Az uram is vén.
13Akkor azt mondta az Úr Ábrahámnak: Miért kacagott Sára, mondván: Hát valóban szülhetnék én, holott megvénhedtem?
14Lehetetlen-e az Úrnak valami? Esztendőre ilyenkor visszatérek, és Sárának fia lesz.
15Sára pedig tagadta, mondván: Nem kacagtam; mert félt. De az azt mondta: Nem, mert kacagtál.
16Mikor felkeltek onnét a férfiak, Szodoma felé tekintettek; és Ábrahám elment velük, hogy elkísérje őket.
17És az Úr azt mondta: Rejtegessem-e Ábrahám elől, amit teendő vagyok?
18Holott Ábrahám bizonnyal nagy és erős nemzetté lesz; és megáldatnak benne a föld minden nemzetei.
19Mert arra választottam ki, hogy parancsolja meg fiainak és utána az ő házának, hogy őrizzék meg az Úr útját, igazságot és jogot cselekedvén; hogy elhozza az Úr Ábrahámra, amit szólott felőle.
20És azt mondta az Úr: A kiáltás Szodoma és Gomora ellen bizony megsokasult; és az ő bűnük bizony súlyossá lett nagyon!
21Alá kell hát szállnom, hadd lássam, vajon egészen az ellene hozzám jött kiáltás szerint cselekedtek-e, vagy nem; hadd tudjam!
22Akkor elfordultak onnét a férfiak és elmentek Szodomába; Ábrahám pedig még állva maradt az Úr előtt.
23És hozzálépett Ábrahám, és azt mondta: Vajon igazat is vesztesz el gonosszal együtt?
24Talán van ötven igaz a városban; vajon akkor is elveszted és nem kegyelmezel a helynek azért az ötven igazért, aki benne van?
25Távol legyen tőled ilyen dolgot cselekedni, hogy igazat ölj bűnössel együtt, és olyan legyen az igaz, mint a gonosz; távol legyen tőled! Hát az egész föld bírája ne tenne igazságot?
26És azt mondta az Úr: Ha találok Szodomában ötven igazat, a városban; akkor az egész helynek megkegyelmezek azokért.
27És felelt Ábrahám és azt mondta: íme bátorkodom szólni az én uramhoz, noha én por és hamu vagyok.
28Talán lesz annak az ötven igaznak öt híja, vajon elveszted ötért az egész várost?
29És azt mondta: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt. És még tovább beszélt neki azt mondta: Talán találtatnak ott negyvenen. És azt mondta: Nem teszem azért a negyvenért.
30És azt mondta: Kérlek, ne haragudjál, uram, hadd szólok, talán találtatnak ott harmincan. És azt mondta: Nem teszem, ha találok ott harmincat.
31És azt mondta: íme bátorkodom szólni uramhoz, talán találtatnak ott húszan. És azt mondta: nem vesztem el azért a húszért.
32Akkor azt mondta: Kérlek, ne haragudjál, uram, hadd szóljak csak ez egyszer, talán találtatnak ott tízen. És azt mondta: Nem vesztem el azért a tízért.
33Akkor az Úr elment, miután elvégezte az Ábrahámmal való beszélgetést; Ábrahám pedig visszatért az ő helyére.