1Mikor megérkezett a két angyal Szodomába estére, Lót éppen Szodoma kapujában ült; és mikor meglátta Lót, felkelt eléjük és meghajtotta magát arccal a földre.
2És azt mondta: íme kérlek, uraim, térjetek be szolgátok házába meghálni, és mossátok meg lábaitokat, és keljetek fel korán, úgy menjetek utatokra; de azok azt mondták: Nem, hanem az utcán hálunk.
3De mikor nagyon unszolta őket, betértek hozzá és bementek a házába; és ő lakomát készített nekik és kovásztalan kenyereket sütött, és ettek.
4Még nem feküdtek le, mikor a város férfiai, a szodomai férfiak körülvették a házat, ifjútól vénig, az egész nép a legutolsóig mindenestől.
5És kiáltottak Lótnak és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek az éjjel? Hozd ki őket hozzánk, hogy ismerjük őket.
6És Lót kiment hozzájuk az ajtóba; de az ajtót bezárta maga után.
7És azt mondta: Kérlek, atyafiak, ne tegyetek rosszat.
8Íme, nekem van két leányom, akik férfit nem ismertek, kérlek, hadd hozzam ki őket hozzátok, és tegyetek velük, amint tetszik, csak ezekkel a férfiakkal ne csináljatok semmit, mert azért jöttek az én fedelem árnyéka alá!
9De azok azt mondták: Menj tovább! Aztán azt mondták: Ez az egy van, aki úgy jött be tartózkodásra, és erővel bíró akar lenni, no hát majd gonoszabbul cselekszünk veled, mint azokkal! És nagyon rátolakodtak arra a férfiúra, Lótra, és közeledtek, hogy betörjék az ajtót.
10Akkor kinyújtották a férfiak kezüket és bevitték Lótot magukhoz a házba; és bezárták az ajtót.
11Azokat a férfiakat pedig, akik a ház ajtajában voltak, megverték káprázattal kicsinytől nagyig; úgyhogy elfáradtak, hogy megtalálják az ajtót.
12És a férfiak azt mondták Lótnak: Kid van neked még itt, vőd és fiaid és leányaid, vagy akárkid, aki a városban van? Vidd ki erről a helyről!
13Mert mi elvesztjük ezt a helyet; mert nagy kiáltás lett ellene az Úr előtt, és azért küldött bennünket az Úr, hogy elveszítsük.
14Akkor kiment Lót és szólt vőinek, akik leányait elveendők voltak, és azt mondta: Keljetek fel, menjetek ki erről a helyről, mert elveszti az Úr a várost; de vőinek úgy tetszett, mintha tréfálna.
15Mikor pedig a hajnal feljött, siettették az angyalok Lótot mondván: Kelj fel, vedd a feleségedet és két leányodat, akik itt vannak, nehogy elvessz a város bűne miatt.
16Mikor pedig húzódozott, megragadták a férfiak a kezét és felesége kezét és két leánya kezét, az Úr könyörülete által, mely rajta volt; és kivitték őt és letették őt a városon kívül.
17És történt, hogy mikor kivitték őket a szabadba, azt mondta: Puszta életeddel menekülj, ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz.
18És azt mondta nekik Lót: Ne, oh Uram!
19Íme kegyelmet talált előtted a te szolgád, és nagynak mutattad irgalmasságodat, melyet cselekedtél velem, hogy életben tartottad lelkemet; de én nem menekülhetek a hegyre, nehogy utolérjen a veszedelem és meghaljak.
20Ímhol ez a város közel van, hogy oda fussak, és kicsiség az; hadd meneküljek, no, oda, nemde kicsiség az, és maradjon életben a lelkem.
21És azt mondta neki: íme ebben a dologban is meghallgatlak; hogy ne süllyesszem el azt a várost, amelyről szóltál.
22Siess, menekülj oda, mert nem csinálhatok semmit, míg oda nem érsz; azért nevezik annak a városnak a nevét Cóárnak.
23A nap kijött a földre; és Lót bement Cóárba.
24Akkor az Úr kén- és tűzesőt bocsátott Szodomára és Gomorára; az Úrtól, az égből.
25És elsüllyesztette azokat a városokat és az egész környéket; és a városok lakóit mind, és a talaj növényét.
26És a felesége hátra tekintett; és sóbálvánnyá lett.
27Ábrahám pedig reggel korán elment arra a helyre, ahol az Úr előtt állott.
28És mikor letekintett Szodomára és Gomorára, és a környék egész földjére; akkor látta, hogy íme felszáll a földnek füstje, mint a kemence füstje.
29Így történt, hogy mikor elpusztította Isten a környék városait, megemlékezett Isten Ábrahámról; és kikísérte Lótot a süllyedés közül, mikor elsüllyesztette azokat a városokat, amelyekben Lót lakott.
30Lót pedig felment Cóárból, és a hegységben lakott, két leánya is vele, mert félt Cóárban lakni; lakott tehát a barlangban, ő és két leánya.
31És az elsőszülött azt mondta a kisebbiknek: Atyánk vén; és nincs férfi a földön, hogy bejöhetne hozzánk az egész föld szokása szerint.
32Jer, itassunk atyánkkal bort, és háljunk vele; és támasszunk atyánktól magot.
33És itattak atyjukkal bort azon éjszaka; aztán bement az elsőszülött és atyja mellé feküdt, de az nem tudta, sem hogy mikor feküdt, sem hogy mikor kelt.
34És történt másnap, hogy azt mondta az elsőszülött a kisebbiknek: íme a múlt éjjel atyámmal háltam; itassunk vele bort ez éjszaka is, és menj be, hálj vele, és támasszunk atyánktól magot.
35És azon az éjszakán is itattak bort atyjukkal; aztán felkelt a kisebbik és mellé feküdt, de az nem tudta, sem hogy mikor feküdt, sem hogy mikor kelt.
36Így esett teherbe Lótnak két leánya az atyjától.
37És az elsőszülött fiút szült, és a nevét Móábnak nevezte; ő a móábiak atyja mind a mai napig.
38És a kisebbik is fiút szült, és nevét Ben-Amminak nevezte; ő az Ammón fiainak atyja mind a mai napig.