Genesis 19
1 Mikor megérkezett a két angyal Szodomába estére, Lót éppen Szodoma kapujában ült; és mikor meglátta Lót, felkelt eléjük és meghajtotta magát arccal a földre.
2 És azt mondta: íme kérlek, uraim, térjetek be szolgátok házába meghálni, és mossátok meg lábaitokat, és keljetek fel korán, úgy menjetek utatokra; de azok azt mondták: Nem, hanem az utcán hálunk.
3 De mikor nagyon unszolta őket, betértek hozzá és bementek a házába; és ő lakomát készített nekik és kovásztalan kenyereket sütött, és ettek.
4 Még nem feküdtek le, mikor a város férfiai, a szodomai férfiak körülvették a házat, ifjútól vénig, az egész nép a legutolsóig mindenestől.
5 És kiáltottak Lótnak és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek az éjjel? Hozd ki őket hozzánk, hogy ismerjük őket.
6 És Lót kiment hozzájuk az ajtóba; de az ajtót bezárta maga után.
7 És azt mondta: Kérlek, atyafiak, ne tegyetek rosszat.
8 Íme, nekem van két leányom, akik férfit nem ismertek, kérlek, hadd hozzam ki őket hozzátok, és tegyetek velük, amint tetszik, csak ezekkel a férfiakkal ne csináljatok semmit, mert azért jöttek az én fedelem árnyéka alá!
9 De azok azt mondták: Menj tovább! Aztán azt mondták: Ez az egy van, aki úgy jött be tartózkodásra, és erővel bíró akar lenni, no hát majd gonoszabbul cselekszünk veled, mint azokkal! És nagyon rátolakodtak arra a férfiúra, Lótra, és közeledtek, hogy betörjék az ajtót.
10 Akkor kinyújtották a férfiak kezüket és bevitték Lótot magukhoz a házba; és bezárták az ajtót.
11 Azokat a férfiakat pedig, akik a ház ajtajában voltak, megverték káprázattal kicsinytől nagyig; úgyhogy elfáradtak, hogy megtalálják az ajtót.
12 És a férfiak azt mondták Lótnak: Kid van neked még itt, vőd és fiaid és leányaid, vagy akárkid, aki a városban van? Vidd ki erről a helyről!
13 Mert mi elvesztjük ezt a helyet; mert nagy kiáltás lett ellene az Úr előtt, és azért küldött bennünket az Úr, hogy elveszítsük.
14 Akkor kiment Lót és szólt vőinek, akik leányait elveendők voltak, és azt mondta: Keljetek fel, menjetek ki erről a helyről, mert elveszti az Úr a várost; de vőinek úgy tetszett, mintha tréfálna.
15 Mikor pedig a hajnal feljött, siettették az angyalok Lótot mondván: Kelj fel, vedd a feleségedet és két leányodat, akik itt vannak, nehogy elvessz a város bűne miatt.
16 Mikor pedig húzódozott, megragadták a férfiak a kezét és felesége kezét és két leánya kezét, az Úr könyörülete által, mely rajta volt; és kivitték őt és letették őt a városon kívül.
17 És történt, hogy mikor kivitték őket a szabadba, azt mondta: Puszta életeddel menekülj, ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz.
18 És azt mondta nekik Lót: Ne, oh Uram!
19 Íme kegyelmet talált előtted a te szolgád, és nagynak mutattad irgalmasságodat, melyet cselekedtél velem, hogy életben tartottad lelkemet; de én nem menekülhetek a hegyre, nehogy utolérjen a veszedelem és meghaljak.
20 Ímhol ez a város közel van, hogy oda fussak, és kicsiség az; hadd meneküljek, no, oda, nemde kicsiség az, és maradjon életben a lelkem.
21 És azt mondta neki: íme ebben a dologban is meghallgatlak; hogy ne süllyesszem el azt a várost, amelyről szóltál.
22 Siess, menekülj oda, mert nem csinálhatok semmit, míg oda nem érsz; azért nevezik annak a városnak a nevét Cóárnak.
23 A nap kijött a földre; és Lót bement Cóárba.
24 Akkor az Úr kén- és tűzesőt bocsátott Szodomára és Gomorára; az Úrtól, az égből.
25 És elsüllyesztette azokat a városokat és az egész környéket; és a városok lakóit mind, és a talaj növényét.
26 És a felesége hátra tekintett; és sóbálvánnyá lett.
27 Ábrahám pedig reggel korán elment arra a helyre, ahol az Úr előtt állott.
28 És mikor letekintett Szodomára és Gomorára, és a környék egész földjére; akkor látta, hogy íme felszáll a földnek füstje, mint a kemence füstje.
29 Így történt, hogy mikor elpusztította Isten a környék városait, megemlékezett Isten Ábrahámról; és kikísérte Lótot a süllyedés közül, mikor elsüllyesztette azokat a városokat, amelyekben Lót lakott.
30 Lót pedig felment Cóárból, és a hegységben lakott, két leánya is vele, mert félt Cóárban lakni; lakott tehát a barlangban, ő és két leánya.
31 És az elsőszülött azt mondta a kisebbiknek: Atyánk vén; és nincs férfi a földön, hogy bejöhetne hozzánk az egész föld szokása szerint.
32 Jer, itassunk atyánkkal bort, és háljunk vele; és támasszunk atyánktól magot.
33 És itattak atyjukkal bort azon éjszaka; aztán bement az elsőszülött és atyja mellé feküdt, de az nem tudta, sem hogy mikor feküdt, sem hogy mikor kelt.
34 És történt másnap, hogy azt mondta az elsőszülött a kisebbiknek: íme a múlt éjjel atyámmal háltam; itassunk vele bort ez éjszaka is, és menj be, hálj vele, és támasszunk atyánktól magot.
35 És azon az éjszakán is itattak bort atyjukkal; aztán felkelt a kisebbik és mellé feküdt, de az nem tudta, sem hogy mikor feküdt, sem hogy mikor kelt.
36 Így esett teherbe Lótnak két leánya az atyjától.
37 És az elsőszülött fiút szült, és a nevét Móábnak nevezte; ő a móábiak atyja mind a mai napig.
38 És a kisebbik is fiút szült, és nevét Ben-Amminak nevezte; ő az Ammón fiainak atyja mind a mai napig.