Galatians 1KIB

1Pál, apostol (nem emberektől, sem ember által, hanem Jézus Krisztus és az Atya Isten által, aki őt feltámasztotta halottaiból),

2és a velem levő atyafiak mindnyájan, Galácia gyülekezeteinek:

3kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és a mi Urunk Jézus Krisztustól,

4ki önmagát adta a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenvaló gonosz világból, a mi Istenünk és Atyánknak akarata szerint,

5akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.

6Csodálkozom, hogy ily hamar elhajoltok attól, aki titeket a Krisztus kegyelme által elhívott más evangéliumra,

7ami nincsen másik, hanem vannak némelyek, akik titeket zavarnak és el akarják csavarni a Krisztus evangéliumát.

8De ha mi, vagy egy mennybeli angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amit hirdettünk nektek, átok legyen.

9Mint előbb mondtam, most ismét mondom: Ha valaki nektek evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet vettetek, átok legyen.

10Mert most embereket igyekszem-e megnyerni, vagy az Istent? Vagy embereknek igyekezzem tetszeni? Mert ha még embereknek tetszeném, Krisztus szolgája nem volnék.

11De tudtotokra adom nektek, atyámfiai, hogy az az evangélium, amelyet én prédikáltam, nem ember szerint való;

12mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanultam, hanem Jézus Krisztus kijelentése által.

13Mert hallottátok, mint forgolódtam én egykor a zsidóságban, hogy felette igen üldöztem az Isten anyaszentegyházát, és pusztítottam azt;

14és felülmúltam a zsidóságban sok nemzetembeli kortársamat, felettébb buzgó lévén atyai hagyományaim iránt.

15De mikor tetszett az Istennek, aki engem születésemtől fogva kiválasztott és elhívott az ő kegyelméből,

16kijelenteni az ő Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között; azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel,

17sem nem mentem Jeruzsálembe az előttem való apostolokhoz, hanem elmentem Arábiába, és ismét visszatértem Damaszkuszba.

18Azután három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe Pétert meglátogatni, és nála maradtam tizenöt napig;

19mást pedig az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét.

20Amiket pedig nektek írok, íme Isten előtt mondom, hogy nem hazudom.

21Azután elmentem Szíriának és Ciliciának tartományaiba.

22De Júdeának Krisztusban való gyülekezetei előtt személyesen ismeretlen voltam;

23hanem csak hallották, hogy: Aki minket egykor üldözött, most hirdeti azt a hitet, melyet egykor pusztított.

24És dicsőítették bennem az Istent.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Galatians 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.