Ezekiel 40KIB

1Fogságunk huszonötödik évében, az év kezdetén, a hónap tizedikén, tizennégy évvel azután, hogy a város bevétetett; éppen ezen a napon lett rajtam az Úr keze, és elvitt engem oda.

2Isteni látásokban elvitt engem Izráel országába; és letett engem egy igen magas hegyre, melyen dél felől egy városszerű építmény volt.

3És bevitt engem oda, és íme volt ott egy ember, megjelenése mint a réz megjelenése, és lenfonal a kezében meg mérőnád; és az a kapuban állt.

4És szólt hozzám az a férfiú: Emberfia, szemeiddel láss, és füleiddel hallj, és végy szívedre mindent, amit én most mutatok neked, mert hogy neked megmutassam, azért hozattál ide; jelentsd meg mindazt, amit látsz, Izráel házának.

5És íme a ház körül kívül kőfal volt körül; és a férfi kezében a mérőnád hat sing volt, meg egy tenyérnyi minden singhez, és megmérte az építmény szélességét, egy nád, és magasságát, egy nád.

6És bement a kapuba, mely kelet felé nézett, és felment a lépcsőn; és megmérte a kapu küszöbét, egy nád széles, és a másik küszöböt, egy nád széles.

7És egy szobának egy nád a hossza, és egy nád a széle, és a szobák köze öt sing, a belső kapucsarnok melletti kapuküszöb pedig egy nád.

8És megmérte a belső kapucsarnokot, egy nád.

9És megmérte a kapucsarnokot, nyolc sing, és pillérei két sing; a kapucsarnok pedig a ház felől volt.

10És szobája a kelet felől való kapunak három volt innen és három amonnan, egy mértéke volt mind a háromnak; egy mértéke volt a pilléreknek is innen és amonnan.

11És megmérte a kapunyílás szélességét, tíz sing; a kapu hossza tizenhárom sing.

12És szegély a szobák előtt egy sing volt innen, és egy sing szegély amonnan is; a szoba pedig hat sing innen, és hat sing amonnan.

13És megmérte a kaput a szoba tetejétől tetejéig, huszonöt sing szélesség; ajtó ajtóval volt szemben.

14És a pilléreket hatvan singre csinálta; és a pillér felől volt az udvar a kapunál köröskörül.

15És a kapu bejárati homlokzatától a kapucsarnok belső homlokzatáig: ötven sing.

16És rács-ablakok voltak a szobákon és pilléreiken befelé a kapun körös-körül; úgy a csarnokon is; és ablakok voltak körös-körül befelé, és a pilléren pálmák.

17És bevitt engem a külső udvarba, és íme termek voltak és pádimentum, az udvaron körös-körül csinálva; harminc terem a pádimentumon.

18És a pádimentum a kapuk szárnyánál, a kapuk hosszúságának megfelelően volt; az alsó pádimentum.

19És megmérte a szélességet, az alsó kapu arcvonalától a belső udvar külső arcvonaláig száz sing; keleten és északon.

20Annak a kapunak is, mely a külső udvaron észak felé néz, megmérte hosszúságát és szélességét.

21És szobái, három innen és három amonnan, és pillérei és csarnoka az első kapu méretei szerint voltak; ötven sing a hossza, és huszonöt sing a szélessége.

22És ablakai és csarnoka és pálmái annak a kapunak mérete szerint voltak, mely kelet felé néz; és mikor hét lépcsőn felmentek rá, előttük volt a csarnoka.

23És kapu volt a belső udvaron is az északi és a keleti kapuval szemben; és megmérte kaputól kapuig, száz sing.

24És elvitt engem dél felé, íme dél felé is volt egy kapu; és megmérte pilléreit és csarnokát ezen méretek szerint.

25És olyan ablakai voltak neki és csarnokának körös-körül, mint ezek az ablakok; ötven sing a hosszúsága, és huszonöt sing a szélessége.

26És hét lépcsője volt feljáratának és azokkal szemben volt csarnoka; és pálmák voltak rajta, egy innen és egy amonnan, a pillérein.

27És a belső udvarnak is volt kapuja dél felé; és megmérte, kaputól kapuig dél felé is száz sing volt.

28És bevitt engem a belső udvarra a déli kapun; és megmérte a déli kaput ezen méretek szerint.

29És szobái és pillérei és csarnoka ezen méretek szerint voltak, és ablakai voltak neki és csarnokának körös-körül; ötven sing a hosszúsága és huszonöt sing a szélessége.

30Így huszonöt sing hosszú és öt sing széles csarnokok voltak körös-körül.

31És csarnoka a külső udvar felé volt, és pálmák voltak pillérein; és feljárata nyolc lépcső volt.

32És bevitt engem a belső udvarba kelet felé; és megmérte a kaput ezen méretek szerint.

33És szobái és pillérei és csarnoka ezen méretek szerint voltak, és ablakai voltak neki és csarnokának körös-körül; ötven sing a hosszúsága, és huszonöt sing a szélessége.

34És csarnoka a külső udvar felé volt, és pálmák voltak pillérein innen és amonnan; és nyolc lépcső volt a feljárata.

35És bevitt engem az északi kapuba; és megmérte ezen méretek szerint.

36Szobái, pillérei és csarnoka, és ablakai voltak körös-körül; hosszúsága ötven sing és szélessége huszonöt sing.

37És pillérei a külső udvar felé voltak, és pálmák voltak pillérein innen és amonnan; és nyolc lépcső volt a feljárata.

38Terem is volt a kapuknál, melynek ajtónyílása a pillérek között volt; ott öblítették az égő áldozatot.

39És a kapucsarnokban két asztal volt innen, és két asztal amonnan; hogy azokon vágják le az égő áldozatot és a vétekáldozatot és a bűnáldozatot.

40És az egyik szárnyon kívül, a feljáraton, az északi kapu ajtajában két asztal volt; a kapu csarnokának másik szárnyánál is két asztal.

41Négy asztal innen, és négy asztal amonnan a kapuszárnyon; nyolc asztal, ezeken vágtak.

42És négy asztal az égő áldozatnak volt faragott kövekből, másfél sing hosszú, és másfél sing széles, és egy sing magas; ezekre szokták letenni a szerszámokat is, melyekkel az égő áldozatot vágták, és a vágóáldozatot.

43És az egy tenyérnyi horgas szegek a falba voltak erősítve körös-körül; az asztalokon volt pedig az áldozati hús.

44És a belső kapun kívül énekesek termei voltak a belső udvarban. Egynek, mely az északi kapuszárnyon volt, homlokzata dél felé volt, egy a keleti kapuszárnyon volt, homlokzattal észak felé.

45És szólt hozzám: Ez a terem, melynek homlokzata dél felé van, azoké a papoké, akik a házban végzik a tisztet:

46az a terem pedig, melynek homlokzata észak felé van, azoké a papoké, akik az oltári tisztet látják el; ezek a Cádók fiai, akik Lévi fiai közül az Úr elé járulhatnak, hogy neki szolgálatot teljesítsenek.

47És megmérte az udvart, hosszúsága száz sing, szélessége száz sing volt, négyszögre; és az oltár a ház előtt volt.

48És bevitt engem a ház csarnokába, és megmérte a csarnok pillérét, öt sing innen, és öt sing amonnan; a kapu vastagsága pedig három sing innen, és három sing amonnan.

49A csarnok hosszúsága húsz sing, és szélessége tizenegy sing, és tíz lépcsőn kellett hozzá felmenni; és oszlopok voltak a pillérek mellett, egy innen, és egy amonnan.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Ezekiel 40.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.