1És lett hozzám az Úr szava, mondván:
2Emberfia, te pártos ház közepette lakol, kiknek van szeme a látásra, de nem látnak, füle a hallásra, de nem hallanak, mert pártos ház.
3Te azért, emberfia, készíts magadnak fogsági felszerelést [és vándorolj ki] nappal szemeik előtt; és vándorolj ki helyedről más helyre szemük előtt, talán meglátják, mert pártos ház.
4És vidd ki felszerelésedet, mint fogsági felszerelést, nappal, szemeik előtt; te pedig menj ki este szemeik előtt, a fogságra menők kivonulása szerint.
5Szemeik előtt törd be a falat, és azon vidd ki.
6Szemeik előtt rakodj a válladra, sűrű sötétségben vidd ki, arcodat takard le, hogy ne lásd a földet; mert jósjellé tettelek téged Izráel házának.
7És úgy cselekedtem, amint nekem parancsolva volt, felszerelésemet kivittem mint fogsági felszerelést nappal, és este betörtem magamnak a falat kezemmel, sűrű sötétségben kivittem, vállamra rakodtam szemeik előtt.
8És lett hozzám az Úr szava reggel, mondván:
9Emberfia, nem mondta neked Izráel háza, a pártos ház: Mit cselekszel?
10Mondd nekik: Így mondta az én uram, az Úr: A fejedelemre ez az ítélethirdetés Jeruzsálemben, és Izráel egész házára, kik közöttük vannak!
11Mondd: Én jósjel vagyok nektek: amiképpen cselekedtem, úgy történik velük, fogságra mennek száműzetésben.
12És a fejedelem, aki köztük van, vállára rakodik a sűrű sötétben, úgy megy ki, betörik a falat, hogy kivigyék rajta; arcát betakarja, hogy ő ne lássa szeme előtt a földet.
13De ráterítem hálómat, és megfogatik dobóhálómban; és elviszem őt Babilonba a káldok országába, és azt nem látja, és ott hal meg.
14És egész segítségét, mely körülötte van, és egész csapatát elszórom minden szélnek; és kardot rántok utánuk.
15És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor szétszórom őket a pogányok közé, és elszélesztem őket az országokba.
16Meghagyok pedig belőlük egy kisszámú embert a kardtól, éhségtől és döghaláltól; hogy elbeszéljék minden utálatosságaikat a pogányok között, ahova eljutnak, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
17És lett az Úr szava hozzám, mondván:
18Emberfia, kenyeredet remegéssel egyed; és vizedet reszketéssel és aggodalommal igyad.
19És mondd a föld népének: Így mondta az én uram, az Úr Jeruzsálem lakóiról Izráel földjéről: Kenyerüket aggodalommal eszik, és vizüket kábulással isszák, hogy kipusztuljon országa teljességéből mindazoknak erőszaka miatt, akik benne laknak.
20És a lakott városok rommá lesznek és az ország pusztává lesz; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
21És lett hozzám az Úr szava, mondván:
22Emberfia, micsoda példabeszéd ez nálatok Izráel földén, mondván: A napok nyúlnak, a látomások meg mind elmúlnak?
23Ezért mondd nekik: Így mondta az én uram, az Úr: Megszüntetem ezt a példabeszédet, és nem mondják azt többé Izráelben; hanem szólj nekik: Közelgetnek a napok, és minden látomás szava.
24Mert nem lesz többé semmi hazug látomás és hízelgő jövendő-mondás Izráel házán belül.
25Mert én, Úr szólok, és amely szót szólok, meg is történik, nem húzódik tovább; mert a ti napjaitokban, pártos ház, szólom a szót, és cselekszem is meg azt, mond az én uram, az Úr.
26És lett hozzám az Úr szava, mondván:
27Emberfia, íme Izráel háza azt mondja: A látomás, melyet ez lát, sok napra való; és távoli időkre prófétál ő.
28Ezért mondd nekik: Így mondta az én uram, az Úr: Nem húzódik el többé egy szavam sem; amely szót szólok, meg is történik, mond az én uram, az Úr.