1Akkor énekelte Mózes, és Izráel fiai ezt az éneket, és így szóltak, mondván: Énekelek az Úrnak, mert felséges volt, Lovat lovasával a tengerbe vetett.
2Erőm és dicsénekem az Úr, Mert szabadításomra lett nekem: Ez az én Istenem, dicsérem őt tehát, Atyám Istene, hát magasztalom.
3Az Úr harcos férfi; Jahve a neve.
4Faraó szekereit és seregét a tengerbe buktatta; És válogatott hármasai a Sástengerbe merültek.
5Hullámár borította el őket; Örvényekbe süllyedtek, mint a kő. Jobbod, Uram, te erőben dicsőséges,
6Jobbod, Uram, összetöri az ellenséget;
7Felséged nagysága ledönti támadóidat; Ha kibocsátod haragodat, megemészti őket; mint a tarlót;
8És orrod leheletétől feltorlódott a víz. Megállt az ár egyenesen, mint egy fal; Megaludt a kavargó víz a tenger szívében.
9Az ellenség azt mondta: Üldözöm, elérem, Martalékot osztok, betelik rajtuk kedvem, Kirántom kardomat, kiirtja őket kezem:
10Te fújtál leheleteddel, tenger borította el őket; Elsüllyedtek, mint az ólom a hatalmas vízben.
11Ki olyan az Istenek között, mint te, Uram, Ki olyan, mint te, szentségben dicsőséges; Dicső tettekkel félelmes, csodatévő?
12Kinyújtottad jobbodat, elnyelte őket a föld:
13Kegyelmeddel vezetted a népet, melyet megváltottál; Összeterelted erőddel szentséged enyhelyére.
14Népek hallották, reszkettek; Kín fogta el Filisztea lakóit.
15Akkor megijedtek Edom fejedelmei, Móáb hatalmasait remegés fogta el; Elolvadt Kanaán minden lakója.
16Félelem és rémület esik rájuk, Karod nagyságától elnémulnak, mint a kő; Míg átvonul néped, Uram, Míg átvonul a nép, melyet megvettél.
17Beviszed őket és elülteted őket örökséged hegyén, Azon a helyen, melyet lakhelyedül készítettél; A szentélybe, Uram, melyet kezeid állítottak.
18Az Úr király lesz örökkön örökké!
19Mert Faraó lovai bementek a tengerbe szekereivel és lovasaival együtt, és az Úr rájuk fordította a tenger vizét; Izráel fiai pedig a szárazföldön jártak a tenger közepén.
20Akkor Mirjám, a prófétanő, Áron nővére, kezébe vette a dobot; és az asszonyok mind kivonultak utána dobokkal és tánclépésekben.
21És énekelni kezdett nekik Mirjám: Énekeljetek az Úrnak, mert felséges volt, Lovat lovasával a tengerbe vetett...
22Aztán elindította Mózes Izráelt a Sástengertől, és kimentek a súri sivatagba; és három napig mentek a sivatagban úgy, hogy vizet nem találtak.
23Akkor Márába érkeztek, de nem bírták a márai vizet inni, mert keserű volt; azért nevezték el Márának.
24És morgott a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?
25Ő pedig felkiáltott az Úrhoz, és az Úr mutatott neki egy fát, beledobta a vízbe, és édes lett a víz. Ott adott neki törvényt és jogot, és ott állította próbára.
26Tudniillik azt mondta: Ha hallgatván hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és azt teszed, ami helyes az ő szemeiben, és figyelsz parancsaira, és megtartod minden törvényét: semmi betegséget, amit Egyiptomra tettem, nem teszek rád, mert én, az Úr, vagyok a te orvosod.
27Aztán Elimbe jutottak, és ott volt tizenkét vízforrás és hetven pálmafa; tehát tábort ütöttek ott a víznél.