1És szólt az Úr Mózesnek, mondván:
2Szólj Izráel fiainak, hogy térjenek vissza és Pi-Hahirót előtt üssenek tábort Migdol között és a tenger között; Baál Cefón előtt, vele átellenben üssetek tábort a tengernél.
3Akkor azt mondja majd Faraó Izráel fiairól: Tévelyegnek azok az országban; körülzárta őket a sivatag.
4Én pedig szilárddá teszem Faraó szívét és üldözőbe veszi őket, hogy megdicsőítsem magamat Faraón és egész seregén, és megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr. Úgy is tettek.
5Mikor jelentették Egyiptom királyának, hogy elmenekült a nép: akkor megváltozott Faraónak és szolgáinak szíve a nép iránt és azt mondták: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izráelt szolgálatunkból!
6És befogatott harci szekerébe; és maga mellé vette népét.
7És vitt hatszáz válogatott harci szekeret és Egyiptomnak minden harci szekerét; és törzstiszteket mindeniken.
8így tette szilárddá az Úr Faraónak, Egyiptom királyának szívét, hogy üldözőbe vegye Izráel fiait. Izráel fiai tehát kivonultak felemelt kézzel.
9És amint az egyiptomiak üldözőbe vették őket, akkor érték utol őket, mikor a tengernél éppen tábort ütöttek, Faraó minden lova, szekere és lovasai, és serege; Pi-Hahirótnál, Baál Cefón előtt.
10Mikor Faraó közel volt, Izráel fiai felemelték szemeiket: hát íme Egyiptom vonul utánuk! Akkor megijedtek nagyon, és kiáltottak Izráel fiai az Úrhoz.
11Mózesnek pedig azt mondták: Vajon mivel Egyiptomban nincsenek sírok, azért hoztál minket a sivatagba meghalni? Mit cselekedtél velünk, hogy kihoztál bennünket Egyiptomból?
12Nem ezzel a szóval szóltunk-e neked Egyiptomban, mondván: Hagyj nekünk békét, hadd szolgáljuk Egyiptomot; mert jobb volna nekünk Egyiptomot szolgálnunk, mint meghalnunk a sivatagban.
13És azt mondta Mózes a népnek: Ne féljetek, álljatok meg, és nézzétek az Úr szabadítását, melyet cselekszik veletek ma; mert ha ma láttok egyiptomiakat, soha többé nem látjátok őket.
14Az Úr hadakozik értetek; ti pedig hallgassatok.
15És azt mondta az Úr Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Beszélj Izráel fiaival, hogy induljanak.
16Te pedig emeld fel vessződet, és nyújtsd ki kezedet a tengerre és hasítsd szét azt; és menjenek be Izráel fiai a tenger közepébe a szárazföldön.
17Én pedig ezennel szilárddá teszem az egyiptomiak szívét, úgyhogy bemennek utánuk; és megdicsőítem magamat Faraó és egész seregén, szekerein és lovasain.
18És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr; ha megdicsőítem magamat Faraón, szekerein és lovasain.
19Akkor elmozdult az Isten angyala, aki Izráel tábora előtt szokott járni, és elment mögéjük; elmozdult az előttük lévő felhőoszlop is, és mögéjük állt,
20úgy, hogy bement Egyiptom tábora közé és Izráel tábora közé, és ő lett a felhő és a sötétség, és ő világította meg az éjszakát; és így nem közelítettek egymáshoz egész éjjel.
21Mózes pedig kinyújtotta kezét a tengerre, és az Úr egész éjjel hajtotta a tengert egy erős keleti széllel; úgyhogy szárazzá tette a tengert. Mikor megnyílt a víz,
22bementek Izráel fiai a tenger közepébe a száraz földön; úgy, hogy a víz kőfal gyanánt volt nekik jobbról és balról.
23Az egyiptomiak pedig követték őket és bement utánuk Faraó minden lova, szekere és lovasa a tenger közepébe.
24És történt a reggeli őrség alatt, hogy az Úr rátekintett Egyiptom táborára egy felhő és tűzoszlopban; és összezavarta Egyiptom táborát.
25Eltávolította szekereiknek kerekét, és nehézségbe hajtotta őket; úgyhogy azt mondták az egyiptomiak: Meneküljünk Izráel elől, mert az Úr hadakozik értük Egyiptom ellen!
26Az Úr pedig azt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre; hogy visszatérjen a víz Egyiptomra, szekerére és lovasaira.
27És Mózes kinyújtotta kezét a tengerre, és a tenger reggelre kelve visszatért folytonosságába, az egyiptomiak pedig szembe menekültek vele; úgyhogy az Úr az egyiptomiakat a tenger közepébe rázta.
28Mikor ugyanis a víz visszatért, elborította a szekereket és a lovasokat, egyáltalán Faraó egész seregét, mely bement utánuk a tengerbe; nem maradt meg belőlük egy sem.
29Izráel fiai pedig a szárazföldön jártak a tenger közepén úgy, hogy a víz kőfal gyanánt volt nekik jobbról és balról.
30Így szabadította meg az Úr azon a napon Izráelt Egyiptom kezéből; és látta Izráel Egyiptomot a tenger partján holtan.
31Mikor így látta Izráel azt a nagy segítséget, melyet az Úr Egyiptomban nyújtott, félte a nép az Urat; és hitt az Úrban és szolgájában, Mózesben.