1Mikor Elimből tovább mentek, eljutottak, Izráel fiainak egész közönsége, Szín sivatagába, mely Elim és Szináj között van; a második hónap tizenötödik napján, Egyiptom országából való kijövetelük után.
2És morgott Izráel fiainak egész közönsége Mózes ellen és Áron ellen a sivatagban.
3És azt mondták nekik Izráel fiai: Bár meghaltunk volna az Úr kezétől Egyiptom földjén, mikor a húsos fazék mellett ültünk, mikor jóllakásig ettünk kenyeret; mert azért hoztatok ki bennünket ebbe a sivatagba, hogy megöljétek ezt az egész gyülekezetet az éhséggel.
4Akkor azt mondta az Úr Mózesnek: íme én kenyéresőt adok nektek az égből; és menjen ki a nép és szedjen egy napra valót napjában, hogy próbára tegyem, vajon akar-e az én törvényemben járni, vagy nem?
5A hatodik napon pedig az történik, hogy mikor elkészítik azt, amit hazavittek, az kétszerese lesz annak, amit naponként szedni szoktak.
6Mózes pedig és Áron azt mondta Izráel többi fiainak: Estére megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Egyiptom földjéről.
7Reggelre pedig meglátjátok az Úr dicsőségét abból, hogy meghallgatta morgástokat az Úr ellen, mert mik vagyunk, hogy ellenünk morogjatok?
8Abból, azt mondta Mózes, hogy az Úr estére húst ad nektek enni és reggelre kenyeret jóllakásig, abból, hogy az Úr meghallotta morgástokat, mellyel ti őellene morogtatok; hiszen mi mik vagyunk; nem ellenünk morogtatok, hanem az Úr ellen.
9És azt mondta Mózes Áronnak: Mondd Izráel fiai egész közönségének: Lépjetek elő az Úr elé, mert meghallotta morgástokat.
10Történt pedig, hogy míg Áron Izráel fiainak egész közönségével beszélt, azok a sivatag felé fordultak; és egyszerre megjelent a felhőben az Úr dicsősége.
11És így beszélt az Úr Mózeshez, mondván:
12Hallottam Izráel fiainak morgását, beszélj velük, mondván: Napszálltakor húst esztek, és reggel jóllaktok kenyérrel; és megtudjátok, hogy én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
13És valóban, estére felszállt a fÚrj, és elborította a tábort; reggelre pedig harmathullás lett a tábor körül.
14És mikor a harmathullás felszállt, akkor a sivatag színén szemcsés por volt, olyan por, mint a dér a földön.
15Mikor Izráel fiai meglátták, azt mondták egymásnak: Mi ez? Mert nem tudták mi az; Mózes pedig azt mondta nekik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott nektek eledelül.
16Ez a beszéd, melyet az Úr parancsol: Szedjen belőle mindenki amennyit megeszik; egy ómert egy fejre, lélekszámotok szerint, ki-ki azoknak szedjen, akik sátorában vannak.
17És így cselekedtek Izráel fiai; így szedett, akinél sokan voltak, és akinél kevesen voltak.
18Úgyhogy mérték az ómerrel, és nem toldotta meg, akinél sokan voltak, sem nem apasztotta, akinél kevesen voltak; mindenik annyit szedett, amennyi ételére kellett.
19Aztán azt mondta nekik Mózes: Senki ne hagyjon belőle reggelig.
20De nem hallgattak Mózesre, és mikor némelyek hagytak belőle reggelig, férgektől nyüzsgött és megbüdösödött; Mózes azért megharagudott rájuk.
21Tehát úgy szedték azt minden reggel ki-ki annyit, amennyi ételére kellett; és mikor a nap kisütött, akkor elolvadt.
22Történt pedig a hatodik napon, hogy két adag kenyeret szedtek, egyre két ómerrel; akkor a közönség fejedelmei mind elmentek és jelentették Mózesnek.
23Ő pedig azt mondta nekik: Ez az, amit az Úr mondott: Ünnepi nyugalom, szent szombat lesz holnap az Úrnak; amit megsüttök, süssétek, és amit megfőztök, főzzétek, a fölösleget pedig mind tegyétek el magatoknak őrizetbe reggelig.
24És eltették azt reggelig, mint ahogy parancsolta Mózes; és nem büdösödött meg, sem nyű nem lett benne.
25Akkor azt mondta Mózes: Egyétek meg azt ma, mert szombatja van ma az Úrnak; ma nem találjátok azt a mezőn.
26Hat napon szedjétek azt; de a hetedik nap szombat, azon nem lesz.
27És megtörtént, hogy a hetedik napon a nép közül némelyek kimentek szedni; de nem találtak.
28Akkor azt mondta az Úr Mózesnek: Meddig vonakodtok megtartani parancsolataimat és törvényeimet?
29Lássátok, mivel az Úr adta nektek a szombatot, azért ad ő nektek a hatodik napon két napra való kenyeret: üljetek helyt mindnyájan, ki ne menjen senki a helyéről a hetedik napon.
30Így pihent meg a nép a hetedik napon.
31Izráel háza pedig mannának nevezte el azt; és olyan volt, mint a koriándrom magja, fehér, az íze pedig, mint a mézes kalácsé.
32És azt mondta Mózes: Ez a beszéd, melyet parancsolt az Úr: Tölts meg egy ómert belőle megőrzésre nemzedékeitek számára; hogy lássátok azt a kenyeret, amellyel etettelek titeket a sivatagban, mikor kihoztalak benneteket Egyiptom országából.
33Aztán azt mondta Mózes Áronnak: Végy egy kosarat, tégy bele egy tele ómer mannát; és tedd azt az Úr elé megőrzésre nemzedékeitek számára.
34És úgy tett Áron, mint az Úr parancsolta Mózesnek; és a törvénytáblák elé tette megőrzésre.
35Izráel fiai pedig negyven esztendeig ették a mannát, amíg lakott földre jutottak; a mannát ették, amíg Kanaán földjének határához jutottak.
36Az ómer az efának tizedrésze.