1És miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Melitának neveztetik a sziget.
2A barbárok pedig nem közönséges emberséget cselekedtek velünk; mert tüzet gyújtván odafogadtak mindnyájunkat a beállott zápor miatt és a hideg miatt.
3Amint azonban Pál egy csomó rőzsét csavart össze és a tűzbe tette, egy vipera a melegtől kimászva, kezére tapadt.
4Amint pedig a barbárok látták kezéről lecsüngeni az állatot, azt mondták egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagyott élni a Bosszúállás, noha a tengerből megmenekült.
5De neki, miután a kígyót a tűzbe rázta, semmi baja sem lett.
6Azok pedig azt várták, hogy majd megdagad, vagy hirtelen összerogyik holtan; de miután sokáig vártak és látták, hogy semmi baja nem lett neki, megváltoztatták véleményüket, és istennek mondták őt.
7Annak a helynek a környékén pedig birtokai voltak a sziget első emberének, név szerint Publiusznak, aki minket befogadván, három napig szívesen látott vendégül.
8Történt pedig, hogy Publiusz atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküdt; és ahhoz Pál bement és imádkozott, és kezeit rátévén, meggyógyította őt.
9Miután ez ilyformán megtörtént, a többiek is, akiknek a szigeten betegségük volt, őhozzá jöttek, és meggyógyultak.
10Kik nagy tisztességet is tettek nekünk, és mikor elindultunk, elláttak, amikre szükségünk volt.
11Három hónap múlva pedig elindultunk egy alexandriai hajón, mely a szigeten telelt, melynek címere Kásztor és Pollux volt.
12És Szirakuzába jutván, ott maradtunk három napig.
13Honnét körülmenve Régiumba jutottunk, és mivel egy nap múlva déli szél támadt, másnap Puteoliba érkeztünk.
14Hol testvéreket találván, kértek, hogy maradjunk náluk hét napig; és így jutottunk Rómába.
15Onnét meg a testvérek, akik hallottak rólunk, kijöttek előnkbe Appius Fórumáig és Tresz Tabernéig; akiket amint Pál meglátott, hálát adván az Istennek, bátorságot vett.
16Mikor pedig megérkeztünk Rómába, a százados átadta a foglyokat a testőrparancsnoknak; de Pálnak megengedték, hogy magára lakjék az őt őrző katonával.
17Történt pedig, hogy három nap múlva összehívatta Pál a zsidók közt levő főembereket; mikor pedig egybegyűltek, azt mondta nekik: Férfiak, testvérek, bár én semmit nem cselekedtem a nép ellen, vagy az ősi szokások ellen, foglyul adattam Jeruzsálemből a rómaiak kezébe.
18Azok engem kihallgatván, el akartak bocsátani, mert semmi halálra való ok nincs bennem.
19De mikor a zsidók ellentmondtak, azért kénytelen voltam a császárra apellálni; nem azért, mintha az én népem ellen volna valami vádam.
20Ebből az okból hívattalak tehát titeket, hogy lássalak és szóljak hozzátok; mert Izráel reménységéért van rajtam ez a lánc.
21Azok pedig azt mondták neki: Mi sem levelet nem vettünk felőled Júdeából, sem senki nem jött a testvérek közül, és nem jelentett vagy beszélt felőled valami rosszat.
22De tőled szeretnők hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezetről tudva van előttünk, hogy mindenütt ellene mondanak.
23Kitűzvén tehát neki egy napot, jöttek hozzá a szállására többen; kiknek bizonyságot tévén magyarázta az Isten országát, és igyekezett őket meggyőzni Jézus felől mind a Mózes törvényéből, mind a prófétákból, reggeltől estig.
24És némelyeket meggyőztek azok, amiket mondott, mások pedig nem hittek.
25Megegyezésre nem jutván tehát egymással, eloszlottak, miután Pál egy szót mondott: Jól beszélt a Szent Szellem Jesaja próféta által atyáinknak, mondván:
26Menj ehhez a néphez és mondd: Hallván halljatok és ne értsetek, és látván lássatok és át ne lássatok.
27Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket lehunyták nehogy lássanak szemeikkel, és füleikkel halljanak, és szívükkel értsenek és megtérjenek, és meggyógyítsam őket.
28Nektek most már legyen tudtotokra, hogy a pogányoknak küldetett az Isten üdvözítése, azok meg is hallgatják.
29És mikor ezeket mondotta, elmentek a zsidók, maguk közt sokat vetekedvén.
30Maradt pedig Pál két egész esztendeig a tulajdon bérelt szállásán, és fogadott mindenkit, aki hozzá ment,
31prédikálván az Isten országát, és tanítván az Úr Jézus Krisztusról teljes szabadsággal akadálytalanul