1Miután pedig elvégezték, hogy mi Itáliába hajózunk, átadták Pált és némely más foglyokat egy századosnak, név szerint Júliusnak, a felség csapatából.
2Beszállván tehát egy adramittiumi hajóba, mely az Ázsia mentén fekvő helyekre akart hajózni, elindultunk, velünk lévén Arisztárkhusz, a thesszalonikai macedón.
3És másnap Szidónba érkeztünk; és Július emberséget tanúsítván Pál iránt, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és igénybe vegye gondoskodásukat.
4És onnét elindulván, Ciprus alatt hajóztunk el; mivelhogy a szelek ellenkezők voltak.
5És a ciliciai és pamfíliai tengeren áthajózván, a líciai Mírába jutottunk.
6És ott a százados egy Itáliába menő alexandriai hajót találván, minket abba szállított.
7De miután sok napon át lassan hajóztunk és nagy nehezen Knídusz irányába jutottunk, mivel a szél nem engedett oda bennünket, elhajóztunk Kréta alá; Szalmónénál.
8És nagy nehezen mellette hajózva, egy Szépkikötő nevű helyre érkeztünk, melyhez közel volt Lázea városa.
9Sok idő eltelvén pedig és a hajózás már veszedelmes lévén, miután már a böjt is elmúlt, Pál intette őket, mondván:
10Férfiak, úgy látom, hogy sérelemmel és nemcsak a tehernek és a hajónak, hanem a mi életünknek is nagy kárával lesz a hajózás.
11De a százados inkább hitt a kormányosnak és a kapitánynak, mint annak, amit Pál mondott.
12Mivel pedig a kikötő telelésre alkalmatlan volt, a többség azt határozta, hogy elhajóznak onnan, hátha valami módon eljuthatnak Főnixbe telelni, mely Krétának délnyugat és északnyugat felé néző kikötője.
13Mivel pedig déli szél lengedezett, azt vélvén, hogy feltett szándékuknak uraivá lettek, elindultak és egészen közel hajóztak Kréta mentében.
14Nemsokára azonban forgószél csapott le onnét, az úgynevezett Északkeleti.
15Mivel pedig a hajó elragadtatott és nem dacolhatott a széllel, engedtük magunkat vitetni.
16Mikor pedig egy Klauda nevezetű kis sziget alá futottunk, nagy nehezen hatalmunkba tudtuk keríteni a mentőcsónakot;
17melyet felvonván, védelmi intézkedést alkalmaztak, alól megövezvén a hajót; és félvén, hogy a homokzátonyra vetődnek, lebocsátották a készséget és
18úgy vitettek.Mivel pedig erős volt a vihar rajtunk, másnap leterhelést csináltak;
19és harmadnap saját kezűleg szórtuk ki a hajófelszerelést:
20mivel azonban sem nap, sem csillagok több napon át nem látszottak, végül megmenekülésünknek minden reménye odalett.
21Mikor étlenség is sok volt, akkor Pál felállt közöttük, és azt mondta: Engedni kellett volna, férfiak, nekem, hogy ne induljunk el Krétából és kerüljük el ezt a sérelmet és kárt.
22És most arra intelek benneteket, hogy legyetek jókedvűek; mert élet egy sem vész el közületek, hanem csak a hajó.
23Mert ez éjjel elébem állott az Istennek angyala, akié vagyok, kinek szolgálok is,
24mondván: Ne félj, Pál; neked a császár elé kell állanod; és íme ajándékba adta az Isten neked mindazokat, akik veled hajóznak.
25Azért jókedvűek legyetek, férfiak; mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem meg van mondva.
26Egy szigetre kell pedig vetődnünk.
27Amint pedig a tizennegyedik éjszakája lett annak, hogy az Adrián178 hányattattunk, éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valami szárazföld közeledik hozzájuk.
28És lebocsátván a fenékmérőt, húsz ölet találtak; és egy kissé tovább menvén és ismét lebocsátván, tizenöt ölet találtak.
29És félvén, hogy sziklás helyekre vetődhetnek, a hajó hátulsó részéből négy horgonyt vetettek ki, és óhajtották, hogy reggel legyen.
30Mikor pedig a hajósok a hajóról meg akarván szökni, és a mentőcsónakot leeresztették a tengerre, annak színe alatt, hogy a hajó orrából horgonyokat akarnának kifeszíteni,
31azt mondta Pál a századosnak és a katonáknak: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti meg nem menekülhettek.
32Akkor a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, és ki hagyták azt esni.
33Addig pedig, míg nappal lenne, Pál mindenkit intett, hogy vegyen táplálékot magához, mondván: Ma a tizennegyedik nap, melyet várakozva, étlen töltötök, semmit nem véve magatokhoz.
34Azért intelek titeket, hogy vegyetek magatokhoz táplálékot; mert az a ti megtartástokra van; mert közületek senkinek egy hajszál sem esik le a fejéről.
35Miután pedig ezeket mondotta és vette a kenyeret, hálákat adott az Istennek mindnyájuk előtt, és megtörvén elkezdett enni.
36Miután pedig mindnyájan jókedvűek lettek, ők is vettek magukhoz táplálékot.
37Voltunk pedig a hajón összesen kétszázhetvenhatan.
38Mikor pedig megelégedtek eledellel, könnyítettek a hajón, kihányván a gabonát a tengerbe.
39Mikor pedig nappal lett, a szárazföldet nem ismerték fel; de valami öblöt vettek észre, melynek martja volt, melyre szándékoztak, ha tehetik, kihajtani a hajót.
40És a horgonyokat köröskörül elvagdalván a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrudak köteleit eloldozván és a nagy vitorlát felvonván a szélnek, a martnak tartottak;
41de mivel egy mindkét felől elöntött helyre vetődtek, megfeneklett velük a hajó; és első része ugyan megtámasztva mozdíthatatlanul maradt, de a hátulsó része szétbomlott a habok erejétől.
42Erre a katonák azt határozták, hogy a foglyokat megölik, nehogy valamelyik kiúszván elmeneküljön.
43De a százados, meg akarván menteni Pált, eltiltotta őket ettől a határozattól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, ugorjanak és menjenek ki először a szárazföldre,
44azután a többiek,kik deszkákon, kik a hajónak egyes darabjain. Es így történt, hogy mind kimenekültek a szárazföldre.