1Agrippa pedig szólt Pálnak: Megengedtetik neked, hogy szólj magadért. Akkor Pál, kezét kinyújtván, megtartotta védőbeszédét.
2Agrippa király, boldognak mondom magamat, hogy mindazok felől, amikkel a zsidók vádolnak, e mai napon teelőtted fogok védekezni,
3mivel te a legjobban ismered a zsidóknak minden szokásait és vitakérdéseit; azért kérlek téged, hallgass meg engem tÚrelmesen.
4Tehát az én ifjúságomtól fogva való életemet, mely kezdetétől fogva az én nemzetem között és Jeruzsálemben folyt le, tudják a zsidók mindnyájan,
5akik eleitől fogva ismernek engem, ha bizonyságot akarnak tenni, hogy én a mi vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.
6És most az Istentől atyáikhoz lett ígéret reménysége miatt állok törvény előtt,
7melyre a mi tizenkét törzsünk buzgón, éjjel és nappal szolgálva remél eljutni. Ezért a reménységért vádolnak engem, Agrippa király, a zsidók.
8Mi hihetetlent találtok ti abban, ha az Isten halottakat támaszt?
9Én természetesen azt gondoltam magamban, hogy a názáreti Jézus neve ellen sokat kell cselekednem.
10Amit meg is cselekedtem Jeruzsálemben, és a szentek közül én sokakat tömlöcbe zárattam, a főpapoktól teljhatalmat vévén, és mikor ki akarták őket végezni, oda szavaztam.
11És minden zsinagógában gyakran büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenük, üldöztem még az idegen városokban is.
12Ezekben utaztam Damaszkuszba is a főpapoktól való teljhatalommal és engedéllyel,
13mikor délben az úton láttam, oh király, hogy mennyből a nap fényességét meghaladó világosság sugárzott körül engem és a velem együtt utazókat.
14Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hangot hallottam, mely hozzám szólt, és azt mondta héber nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.
15Én pedig azt mondtam: Ki vagy, uram? Ő pedig azt mondta: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz.
16De kelj fel és állj lábaidra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgává és bizonysággá válasszalak téged azokban, amiket láttál és azokban, amiket meg fogok neked jelenteni,
17megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, akik közé most téged küldelek,
18hogy nyisd meg az ő szemeiket, hogy megtérjenek, a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit által vegyenek bűnbocsánatot és örökséget a megszenteltek között.
19Azért, Agrippa király, nem lettem engedetlen a mennyei látásnak,
20hanem először a damaszkuszbelieknek és jeruzsálembelieknek, majd Júdea egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg és forduljanak vissza az Istenhez, megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén.
21Ezekért engem a zsidók megfogván a templomban, meg akartak ölni.
22A segítséget eszerint az Istentől nyertem, és úgy álltam meg mind e mai napig, úgy tévén bizonyságot kicsinynek és nagynak, hogy semmit nem mondtam azokon kívül, amiket mind a próféták megmondottak, hogy meg fognak történni, mind Mózes, akár,
23hogy a Krisztusnak szenvedni kell, akár, hogy mint a halottak feltámadásából első, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.
24Amint pedig ő ezeket mondta védelmére, Fesztusz nagy hangon szólt: Őrült vagy, Pál; a sok tudomány téged őrületbe dönt.
25Ő pedig: Nem vagyok őrült, nemes Fesztusz, hanem igaz és józan beszédeket szólok.
26Mert tud ezekről a király, akihez bátorsággal is szólok; mert nem hiszem, hogy ezekből előtte bármi is ismeretlen volna; mert nem zugolyában lett dolog ez.
27Hiszel, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
28Erre Agrippa szólt Pálnak: Előbb-utóbb rábeszélsz engem, hogy keresztyénné legyek.
29Pál pedig azt mondta: Imádkoznám Istenhez előbb is, utóbb is, hogy ne csak te, hanem mindazok is, akik engem ma hallgatnak, olyanokká lennétek, amilyen én is vagyok, kivéve ezeket a bilincseket.
30És miután ő ezeket mondta, felállt a király és a helytartó, és Bereniké, és akik velük együtt ültek.
31És miután visszavonultak, beszéltek egymással, és ezt mondták: Semmi halálra vagy fogságra méltót nem cselekszik ez az ember.
32Agrippa pedig szólt Fesztusznak: Ezt az embert el lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem apellált volna.