1Egy asszony a prófétafiak feleségei közül, kiáltott egyszer Elisához, mondván: Férjem, a te szolgád meghalt, és te tudod, hogy szolgád az Úr tisztelője volt; és a hitelező eljött, hogy elvegye mind a két gyermekemet magának rabszolgául.
2És azt mondta neki Elisa: Mit csináljak veled, mondd meg nekem, mid van neked a háznál? Es azt mondta: Nincs a te szolgálódnak semmije a háznál, csak egy olajos korsója.
3Mire azt mondta neki: Eredj el és kérj magadnak edényeket kívülről, minden szomszédodtól, Úres edényeket, ne keveset.
4Aztán menj be és zárd be az ajtót magad mögött és fiaid mögött, úgy önts mindezekbe az edényekbe; és a telét tedd odább.
5És elment tőle és bezárta az ajtót maga mögött és fiai mögött; azok adogatták neki, ő meg töltögette.
6Mikor aztán az edények tele voltak, úgy, hogy mikor azt mondta fiának: Adj ide nekem még egy edényt, az azt mondta neki: Nincs több edény; akkor megállt az olaj.
7Akkor elment és jelentette az Isten emberének, aki azt mondta: Menj, add el az olajat és fizesd ki adósságodat; te pedig fiaiddal élj abból, ami megmarad.
8Történt egy nap, hogy Elisa átment Súnémbe, és volt ott egy nagyasszony, aki ott tartotta őt kenyeret enni; így aztán valahányszor átment, oda tért be kenyeret enni.
9És az egyszer azt mondta férjének: Úgy veszem észre, kérlek, hogy Istennek egy szent embere az, aki mindig átjár hozzánk;
10csináljunk hát egy kis erkély-szobát és tegyünk oda neki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót; hogy mikor hozzánk jön, oda térjen be.
11Egy nap meg is érkezett oda és betért a felházba és ott lefeküdt.
12Aztán azt mondta legényének, Géházinak: Hívd ide ezt a súnémi asszonyt; és mikor odahívta azt, és megállt előtte
13(mikor ugyanis azt mondta neki: Mondd neki, kérlek: Hogy mivel te ezt a sok alkalmatlanságot okoztad magadnak értünk, mit lehetne érted tenni, van-e valami, amiért szólni kellene a királynak vagy a hadvezérnek; akkor az azt mondta: Népem között lakom én.
14Mikor pedig ő erre azt mondta: Tehát mit lehetne érte tenni; akkor Géházi mondta: Valóban, nincs neki fia, és a férje vén ember.
15És erre mondta ő: Hívd ide őt! És mikor odahívta és megállt az ajtóban),
16azt mondta: Esztendő ilyenkorra fiat fogsz ölelni; de az azt mondta: Ne, uram, Isten embere, ne csald meg szolgálóleányodat!
17De az asszony teherbe esett és esztendőre fiat szült; abban az időben, melyet Elisa megmondott neki.
18Mikor a gyermek megnőtt, történt egy napon, hogy kiment atyjához, az aratókhoz.
19És azt mondta atyjának: Fejem, fejem! Az pedig azt mondta a legénynek: Vidd őt anyjához.
20Mikor elvitte és bevitte anyjához, annak térdein ült délig, akkor meghalt.
21Erre fölvitte és az Isten emberének ágyára fektette őt; azután bezárta és kiment.
22És hívatta férjét és azt mondta: Küldd ide nekem, kérlek, az egyik szolgát és egy szamarat; hadd fussak el az Isten emberéhez, de mindjárt megjövök.
23Erre az azt mondta: Miért mégy te most ahhoz, ma nincs újhold, sem szombat; ő pedig azt mondta: Nem baj.
24Ezzel felnyergelte a szamarat, és azt mondta legényének: Hajts és menj, meg ne állj nekem a nyargalásban, ha nem mondom neked.
25Elment tehát és megérkezett az Isten emberéhez a Kármel hegyére; és mikor meglátta őt az Isten embere távolról, azt mondta legényének, Géházinak: Itt van az a súnémi asszony.
26Nosza fuss, kérlek, elébe, és mondd neki: Jól vagy-e te, jól van-e férjed, jól van-e a gyermek? Az azt mondta: Jól;
27de mikor odaért az Isten emberéhez a hegyre, megragadta a lábait (mire Géházi odaugrott, hogy ellökje őt, de az Isten embere azt mondta: Hagyd őt, mert el van keseredve a lelke, és az Úr eltitkolta tőlem és nem jelentette meg nekem);
28és azt mondta: Hát kértem-e én fiút uramtól? Nem mondtam-e: Ne csalj meg engem?
29Erre azt mondta Géházinak: Övezd fel derekadat, fogd a kezedbe botomat és menj, ha találkozol valakivel, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne fogadd; és tedd a botomat a gyermek arcára.
30De azt mondta a gyermek anyja: El az Úr és él a te lelked, hogy nem hagylak el téged; tehát felkelt és elment utána.
31Géházi pedig elment előttük és rátette a botot a gyermeknek arcára, de se hang, se hallgatás; tehát visszatért elébe és jelentette neki, mondván: Nem ébredt fel a gyermek.
32És mikor Elisa bement a házba; hát a gyermek ott volt holtan az ő ágyára fektetve.
33Mikor bement, bezárta az ajtót kettejük mögött; és imádkozott az Úrhoz.
34Aztán felhágott és ráfeküdt a gyermekre és rátette száját a szájára, szemeit a szemeire és kezeit a kezeire; és amint így reá borult, megmelegedett a gyermek teste.
35Azután ismét járt a szobában egyet oda, egyet ide, és felhágott és reá borult; és akkor prüsszentett a gyermek, hétszer is, aztán kinyitotta a gyermek a szemeit.
36Ő pedig kiáltott Géházinak és azt mondta: Hívd ide ezt a súnémi asszonyt; és odahívta. Mikor bement hozzá, azt mondta: Vedd a fiadat.
37Erre odament, a lábaihoz esett és meghajtotta magát a földig; aztán felvette a fiát és kiment.
38Mikor Elisa visszatért Gilgálba, éppen éhség volt az országban; és amint egyszer a prófétafiak előtte ültek, azt mondta legényének: Tedd föl a nagy fazekat és főzz valami főzeléket a prófétafiaknak.
39Egy meg kiment a mezőre paréjt szedni, és közben valami vad indát talált, és arról teleszedte a ruháját vad keserű uborkával; és mikor hazament, beleaprította a főzelékes fazékba, mert nem ismerték.
40Mikor aztán kiöntötték az embereknek, hogy egyenek; alighogy megízlelték a főzeléket, felkiáltottak és azt mondták: Halál van a fazékban, Isten embere!; és nem tudtak enni.
41Ő pedig azt mondta: Hozzatok ide lisztet; és azt belevetette a fazékba; aztán azt mondta: Öntsd ki a népnek, hadd egyenek. Akkor már semmi rossz nem volt a fazékban.
42Egyszer jött egy ember Baál Sálisából, és hozott az Isten emberének kenyér-zsengéül húsz árpakenyeret és friss gabonafejet a tarisznyájában; és ő azt mondta: Add a népnek, hadd egyenek.
43De szolgája azt mondta: Hogy adjam ezt száz ember elé? És azt mondta: Add a népnek, hadd egyenek, mert így mondta az Úr: Enni és hagyni!
44Erre eléjük tette, és ettek és hagytak az Úr szava szerint.