1Jórám pedig, Áháb fia,6 Jósafátnak, Júda királyának tizennyolcadik évében lett király Izráel felett Samáriában; és tizenkét esztendeig uralkodott.
2És azt cselekedte, ami rossz az Úr szemeiben, csak nem annyira, mint atyja és anyja; ugyanis a Baál szent fáját eltávolította, melyet atyja csináltatott;
3de Járobeámnak, Nebát fiának bűnéhez ragaszkodott, amelybe az vitte Izráelt; attól nem tágított.
4Mésa pedig, Móáb királya juhtenyésztő volt; és Izráel királyának százezer bárányt és százezer kos-gyapjat szolgáltatott.
5De történt, hogy mikor Áháb meghalt, Móáb királya elpártolt Izráel királyától.
6És mikor Jórám király kivonult azon a napon Samáriából és szemlére állította egész Izráelt;
7ment és küldött Jósafáthoz, Júda királyához, mondván: Móáb királya elpártolt tőlem, eljössz-e velem Móáb ellen a háborúba? És azt mondta: Elmegyek, úgy én, mint te, úgy az én népem, mint a te néped, úgy az én lovaim, mint a te lovaid.
8És azt mondta: Melyik úton vonulunk fel? Mire az azt mondta: Az edomi sivatag útján.
9Elment tehát Izráel királya, Júda királya és Edom királya, és mikor hétnapi utat megkerültek: nem volt víz a tábor számára, sem a barom számára, mely nyomukban volt.
10Akkor azt mondta Izráel királya: Jaj, hát azért hívta ide az Úr ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket!
11Jósafát pedig azt mondta: Hát nincs itt az Úrnak egy prófétája, hogy megkérdezzük általa az Urat? Erre megszólalt egy Izráel királyának szolgái közül, és azt mondta: Itt van Elisa, Sáfát fia, aki vizet öntött Illyés kezeire.
12És azt mondta Jósafát: Annál van az Úr szava; ezzel lementek hozzá Izráel királya és Jósafát, meg Edom királya.
13Elisa pedig azt mondta Izráel királyának: Mi közöm nekem tehozzád? Eredj atyád prófétáihoz és anyád prófétáihoz; de azt mondta neki Izráel királya: Nem, mert az Úr hívta ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket.
14Erre azt mondta Elisa: Él a Seregek Ura, akinek szolgálatában állok, hogy ha Jósafátra, Júda királyára nem volnék tekintettel; téged nem vennélek tekintetbe, meg sem látnálak.
15Most azonban hozzatok nekem egy hárfást; és történt, hogy mikor a hárfás hárfázott, reá szállott az Úr keze.
16És azt mondta: Így mondta az Úr: Csináljatok e völgyben árkot árok mellé.
17Mert így mondta az Úr: Nem láttok szelet és nem láttok esőt, az a völgy mégis megtelik vízzel; és ihattok ti, és jószágaitok és barmaitok.
18De ez még nem elég az Úr szemeiben; hanem Móábot is kezetekbe adja.
19Úgyhogy levertek minden erődített várost és minden kiváló várost, és minden jó fát kivágtok és minden vízforrást betömtök; és minden jó szántóföldet elrontotok kövekkel.
20És úgy lett, reggel, mikor az ételáldozatot szokták bemutatni, egyszerre csak víz jött Edom felől; úgyhogy a föld tele lett vízzel.
21És egész Móáb hallotta, hogy felvonultak ellene a királyok háborúra; tehát behívtak mindenkit, aki már övet köthetett, és feljebb, és megálltak a határon.
22És reggel, mikor korán felkeltek, a nap éppen rásütött a vízre; tehát Móáb távolról úgy látta, hogy a víz vöröslik, mint a vér.
23Úgyhogy azt mondták: Vér ez, bizonyára elpusztultak a királyok, leverte egyik a másikát; most tehát prédára Móáb!
24Mikor azonban Izráel táborához értek, felkeltek az izráeliek és megverték a móábiakat úgy, hogy megfutamodtak előttük; aztán benyomultak, vervén a móábiakat.
25És a városokat lerombolták, és minden jó szántóföldre mindenki egy-egy követ dobott, úgyhogy betöltötték, és minden vízforrást betömtek, és minden jó fát kivágtak úgy, hogy csak Kír-Hareszet falában hagyták meg a köveket.
26Mikor azt körülvették a parittyások és leverték, és Móáb királya látta, hogy ő alul maradt a hadakozásban; maga mellé vett hétszáz kardforgató embert, hogy Edom királyával szemben keresztül törjenek, de nem bírtak.
27Akkor fogta elsőszülött fiát, aki király lett volna az ő helyébe, és megáldozta őt égő áldozatul kőfalon, mire nagy harag támadt Izráelre; úgyhogy elvonultak tőle és visszatértek az országba.