1de azt végeztem magamban, hogy nem megyek ismét szomorúsággal hozzátok.
2Mert ha én megszomorítlak titeket, akkor ki az, aki engem megvidámít, ha az nem, akit én megszomorítottam?
3És éppen azért írtam nektek, hogy mikor odamegyek, ne legyen szomorúságom azok részéről, akiknek örülnöm kellene; meg lévén győződve mindnyájatok felől, hogy az én örömem mindnyájatoké.
4Mert sok szorongás és szívbeli aggodalom között, nagy könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomoríttassatok, hanem hogy ezt a szeretetet megismerjétek, mellyel kiváltképpen irántatok viseltetem.
5Ha pedig valaki szomorúságot okozott, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy ne terheljem, titeket mindnyájatokat.
6Elég az ilyennek ez a bünetés, mely a többség részéről érte,
7úgyhogy viszont ti inkább bocsássatok meg és vigasztaljátok, hogy a felettébb való bánat valami módon meg ne eméssze az ilyent.
8Azért kérlek titeket, erősítsétek meg iránta szerelmeteket.
9Mert evégre írtam is, hogy megismerjem próbatételeteket, vajon mindenben engedelmesek vagytok-e.
10Akinek pedig valamit megbocsátotok, én is; hiszen én, ha valamit megbocsátottam, akinek megbocsátottam, tiérettetek tettem a Krisztus képében, hogy meg ne csaljon minket a Sátán;
11mert nem ismeretlenek előttünk az ő gondolatai.
12Mikor pedig Tróászba mentem a Krisztus evangéliumának prédikálására, jóllehet ajtó nyittatott nekem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy Tituszt, az én atyámfiát nem találtam;
13hanem elbúcsúzván tőlük, elmentem Macedóniába.
14De hála az Istennek, aki mindig diadalmenetben hordoz minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatát nyilvánvalóvá teszi általunk minden helyen.
15Mert Krisztus jóillata vagyunk az Istennek az üdvözülendők között és az elveszendők között;
16ezek között ugyan halál illata halálra, azok között pedig élet illata életre; és ezekre kicsoda alkalmatos?
17Mert nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik kereskednek az Isten igéjével, hanem mint tiszta szívből, hanem mint Istenből lehet, úgy beszélünk az Isten előtt Krisztusban.