1És láttam egy angyalt leszállani a mennyből, akinél volt a mélység kulcsa, és nagy lánc volt a kezében.
2Ez megfogta a sárkányt, a régi kígyót, aki az Ördög és Sátán és megkötözte ezer esztendőre.
3És a mélységbe vetette őt, azután bezárta és lepecsételte azt felette, hogy el ne hitesse többé a népeket, míg el nem telik az ezer esztendő; akkor aztán majd felkell őt oldozni egy kis időre.
4És láttam királyi székeket, amelyeken ültek azok, akikre az ítélet bízatott. És láttam azoknak lelkét, akiknek fejőket vették a Jézusról való bizonyságtételük miatt és az Isten beszédéért és akik nem imádták a vadállatot, sem az ő képét, sem az ő bélyegét homlokukra és kezükre nem vették: és életre keltek és uralkodtak Krisztussal ezer esztendeig.
5A többi halott pedig nem kelt életre, míg el nem telik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.
6Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Istennek és Krisztusnak papjai lesznek és uralkodnak vele ezer esztendeig.
7És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán szabadon bocsáttatik börtönéből,
8és kimegy, hogy elhitesse a föld négy sarkán levő népeket, Gógot és Mágógot, hogy háborúra gyűjtse őket össze, akiknek száma, mint a tenger fövenye.
9És feljöttek a föld széles síkjaira és körülvették a szentek táborát és a szeretett várost; de Istentől a mennyből tűz szállott alá és megemésztette őket.
10És az ördög, aki elhitette őket, a tüzes kénkőtóba vettetett, ahol van a vadállat és a hamis próféta, és kínoztatnak éjjel-nappal örökkön-örökké.
11És láttam egy nagy fehér királyi széket és a rajta ülőt, akinek tekintete elől úgy eltűnt a föld és az ég, hogy helyük sem volt található.
12És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket a királyi szék előtt állani, és könyvek nyittattak fel; azután másik könyv nyittatott fel, amely az életnek könyve. A halottak pedig cselekedeteik szerint azokból ítéltettek meg, amik a könyvekbe be voltak írva.
13A tenger is kiadta a benne levő halottakat, és a halál és a pokol szintén kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett kiki az ő cselekedetei szerint.
14És a halál és a pokol a tűznek tavába vettetett. Ez a második, halál, a tűznek tava.
15És ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, az a tűznek tavába vettetett.