Revelation 21CSUZ

1Ezután láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt és tenger többé nem volt.

2És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől száll le a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszonyt.

3És hallottam hatalmas szózatot, amely ezt mondta a királyi székből: íme, az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik és azok az ő népei lesznek és maga az Isten lesz velük.

4És letöröl minden könnyet az ő szemükről, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az előbbi dolgok elmúltak.

5És a királyi székben ülő így szólt: Íme mindent újjá teszek. És azt mondta: írd meg! Mert ezek a beszédek hűek és igazak!

6És szólott nekem: Meglett! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adni fogok az élet vizének forrásából ingyen.

7Aki győz, örökségül nyeri ezeket: és annak Istene leszek és az fiam lesz nekem.

8A gyáváknak ellenben és a hitetleneknek, az utálatosaknak és gyilkosoknak és paráznáknak és kuruzslóknak és bálványimádóknak és minden hazugnak: azoknak, a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz részük, ami a második halál.

9Azután odajött hozzám egy a hét angyal közül, akinél a hét utolsó csapással telt csésze volt, és így szólt nekem: Jöjj és én megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.

10És felvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből;

11benne volt az Isten dicsősége. Világossága hasonló volt a legdrágább kőhöz, a tündöklő jáspishoz.

12És nagy és magas fala volt, tizenkét kapuja és a kapuknál tizenkét angyal, és felírott nevek: ezek Izrael fiai tizenkét törzsének nevei:

13napkeletről három kapu, északról három kapu, délről három kapu, napnyugatról három kapu.

14És a város falának tizenkét alapköve volt és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.

15Annál pedig, aki velem beszélt, volt egy arany mérővessző, hogy megmérje a várost, annak kapuit és falát.

16És a város négyszögben fekszik, úgyhogy a hossza annyi, mint a szélessége. És megmérte a várost a mérővesszővel: tizenkétezer futamat: hossza, szélessége és magassága egyenlő.

17És megmérte falát, száznegyvennégy könyök emberi mértékkel, ami angyalé is.

18És fala jáspisból épült; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló.

19És a város falának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette; az első alapkő jáspis; a második zafir; a harmadik kálcedon; a negyedik smaragd;

20az ötödik sárdonix; a hatodik szárdius; a hetedik krizolitus; a nyolcadik berill; a kilencedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jácint; a tizenkettedik ametiszt.

21A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből volt és a város utcája tiszta arany, mint az átlátszó üveg.

22És templomot nem láttam abban; mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma és a Bárány.

23És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten dicsősége világosította azt meg, és szövétneke a Bárány.

24És a pogányok az ő világosságában fognak járni és a föld királyai abba viszik dicsőségüket.

25És kapuit nem zárják be nappal — éjtszaka ugyanis nem lesz ott;

26és abba viszik a pogányok dicsőségét és kincseit.

27És nem megy be abba semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot cselekszik, vagy hazugságot, hanem csak azok, akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 21.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.