Revelation 19CSUZ

1És ezek után hallottam, mint nagy sokaság hatalmas szavát a mennyben, ezt a szózatot: Halleluja! Az üdvösség és a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké,

2mert igazak és igazságosak az ő ítéletei és elítélte a nagy paráznát, amely a földet megrontotta az ő paráznaságával és számonkérte kezéből az ő szolgáinak vérét.

3És másodszor is így szóltak: Halleluja! és annak füstje fel.száll örökkön-örökké!

4És leborult a huszonnégy vén s a négy élőlény és imádta az Istent, aki a királyi székben ült, és ezt modta: Ámen! Halleluja!

5És a királyi széktől hang hallatszott, amely így szólt: Dicsérjétek a mi Istenünket minden ő szolgái, akik félitek őt, kicsinyek is nagyok!

6És hallottam, mint nagy sokaság hangját és mint sok víz zúgását és mint erős mennydörgés zengését, ezt a szózatot: Halleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!

7Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője és az ő menyasszonya már felkészült.

8És megadatott neki, hogy ragyogóan tiszta gyolcsba öltözzék; a gyolcs ugyanis a szentek igaz cselekedetei.

9És az angyal ezt mondta nekem: írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak! És szólt nekem: Ezek az Istennek igaz beszédei!

10Ekkor lábaihoz borultam, hogy imádjam, de ő így szólt nekem: Vigyázz, ne tedd, mert én szolgatársad vagyok neked és atyádfiainak, akiké a Jézus bizonyságtétele. Istent imádd. Jézus bizonyságtétele ugyanis a prófétaság Lelke.

11És láttam, hogy megnyílt az ég, és íme egy fehér ló jelent meg és aki rajta ül, annak a neve: Hű és Igaz. Ez igazságosan ítél és harcol.

12És szeme olyan, mint a tűzláng, és fején sokágú királyi korona; és név volt ráírva, amelyet senki sem tud, csak ő maga.

13És vérbe mártott ruha volt rajta, az ő neve pedig: az Isten Igéje.

14És a menny seregei követték őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve.

15Szájából éles kard jött ki, hogy azzal verje a pogányokat; és vasvesszővel fogja őket pásztorolni és ő tapossa a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját.

16És ruháján, a csípőjénél ez a név volt odaírva: Királyoknak Királya és Uraknak Ura,

17És láttam egy angyalt állani a napban, aki hangosan így kiáltott az ég közepén átrepülő összes madaraknak: Jöjjetek ide és gyülekezzetek össze az Isten nagy lakomájára,

18hogy egyétek a királyok húsát és a vezérek húsát és a hatalmasok húsát és a lovak és a rajtuk ülők húsát és mindenkinek húsát, szabadokét és szolgákét, kicsinyeket és nagyokét.

19És láttam, hogy a vadállat, a föld királyai és az ő seregeik összegyűltek, hogy harcoljanak a lovon ülő ellen és az ő serege ellen.

20És foglyul esett a vadállat és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat cselekedte ő előtte, amelyekkel elhitette azokat, akik a vadállat bélyegét felvették és akik imádták annak képét: mind a ketten elevenen belevettettek a kénkővel égő tüzes tóba.

21A többieket pedig a lovon ülőnek kardja ölte meg, amely az ő szájából jött ki és a madarak mind jól laktak azok húsával.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 19.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.