1Azokban a napokban ismét igen nagy volt a sokaság és mivel nem volt mit enniök, magához szólította Jézus a tanítványait és ezt mondta nekik:
2Szánakozom e sokaságon, mert már harmadnapja, hogy velem vannak és nincs mit enniük;
3és ha éhen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, Mert némelyek közülük messziről jöttek.
4Tanítványai pedig így feleltek neki: Honnan elégíthetné meg valaki ezeket kenyérrel itt a pusztában?
5És megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Azok pedig szóltak: Hét.
6Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És miután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és a tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. És a sokaság elé tették.
7Volt egy kevés haluk is. És miután megáldotta, azt mondta, hogy tegyék eléjük azokat is.
8Ettek azért és jóllaktak és felszedték a maradék darabokat hét kosárral.
9Számuk pedig mintegy négyezer volt. Azután elbocsátotta őket.
10És azonnal hajóra szállt tanítványaival és Dalmanuta vidékére ment
11Majd kimentek a farizeusok és vitatkozni kezdtek vele, és mennyei jelt kívántak tőle, hogy kísértsék őt.
12Ő pedig lelkében felfohászkodva, ezt mondta: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: nem adatik jel ennek a nemzedéknek.
13És otthagyva őket, ismét hajóra szállt és a túlsó partra ment.
14De elfelejtettek kenyeret vinni, úgyhogy csak egy kenyér volt velük a hajóban.
15És intette őket, Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!
16Ekkor egymás között tanakodtak, hogy nincs kenyerük.
17Jézus pedig tudta ezt, és azt mondta nekik: Mit tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Mégsem veszitek észre és nem értitek? Mégis kemény a szívetek?
18Van szemetek és nem láttok? Van fületek és nem hallotok? És nem emlékeztek?
19Mikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele a darabokkal? Feleltek neki: Tizenkettőt.
20Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele a darabokkal? Azok pedig mondták: Hetet.
21És ő ezt mondta nekik: Mégsem értitek?
22Azután Betsaidába mentek. És egy vakot vittek hozzá és kérték, hogy érintse meg.
23Ekkor ő kézen fogta a vakot, kivezette a falun kívül, majd megnyálazva a szemét, rátette a kezét és megkérdezte tőle: vajjon látsz-e valamit?
24Az pedig feltekintve, így szólt: Látom az embereket, úgy látom őket, mint valami járkáló fákat.
25Azután ismét rátette kezét a szemére. És az világosan látott, meggyógyult, és tisztán látott mindent.
26Azután hazaküldte őt, és ezt mondta: A faluba pedig ne menj be! (A 26. vers végén egyes kéziratokban még ez olvasható: És senkinek el ne mondd a faluban.)
27És elment Jézus a tanítványaival a Cézárea Filippi mellett levő falvakba; és útközben megkérdezte tanítványaitól: Kinek mondanák engem az emberek?
28Ők pedig így feleltek: Keresztelő Jánosnak; és némelyek Illésnek, némelyek pedig valamelyik prófétának.
29És ő megkérdezte őket: Ti pedig kinek mondotok engem? Erre Péter így felelt neki: Te vagy a Krisztus!
30És rájuk parancsolt, hogy senkinek se szóljanak felőle
31És kezdte őket tanítani, hogy az Ember Fiának sokat kell szenvednie és a vénektől, a papi fejedelmektől és írástudóktól megvettetnie és megöletnie és harmadnapon feltámadnia.
32És ezt nyíltan mondta. Ekkor Péter magához vonta és elkezdte dorgálni.
33De ő megfordult, tanítványaira tekintett és megfeddette Pétert e szavakkal: Távozz tőlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaira gondolsz, hanem az emberek dolgaira.
34Majd a sokaságot tanítványaival együtt magához szólította és azt mondta nekik: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem.
35Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti az ő életét énérettem és az evangéliumért, megmenti azt.
36Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de életét elveszíti?
37vajjon mit adhat az ember váltságul az ő életéért?
38Mert ha valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedékben, az Ember Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.