Mark 16CSUZ

1Mikor pedig elmúlt a szombat, a magdalai Mária, és Mária, Jakab anyja és Salóme drága keneteket vásároltak, hogy elmenjenek és megkenjék őt.

2És korán reggel, a hét első napján a sírbolthoz mentek napkeltekor.

3És azt mondták egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt szájáról?

4És amikor odatekintettek, látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig igen nagy volt.

5És bemenve a sírboltba, láttak egy fehér ruhába öltözött ifjút ülni jobb felől, és megrémültek.

6Az pedig így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek; feltámadott, nincsen itt. Íme a hely, ahová őt helyezték.

7De menjetek el, mondjátok meg tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott majd meglátjátok őt, amint megmondta nektek.

8És kijöttek és elfutottak a sírbolttól, mert félelem és remegés fogta el őket, úgyhogy senkinek sem szóltak semmit, mert féltek.

9Mikor pedig a hét első napján korán reggel feltámadott, megjelent először magdalai Máriának, akiből hét ördögöt űzött volt ki.

10Ez elment és hírül adta a történteket azoknak, akik vele voltak és most keseregtek és sírtak.

11Azok pedig, mikor hallották, hogy él és Mária látta, nem hitték el.

12Ezután pedig kettőnek jelent meg közülük más alakban, útközben, mikor a vidékre mentek.

13Ezek is elmentek és hírül adták a többieknek. De azoknak sem hittek.

14Későbben, mikor asztalnál ültek, megjelent magának a tizenegynek és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.

15És így szólt hozzájuk: Menjetek e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

16Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.

17Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólanak,

18kígyókat vesznek kezükbe és ha valami halálost isznak, semmiképpen sem árt nekik; ha betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.

19Miután pedig az Úr Jézus szólott nekik, felvitetett a mennybe és az Isten jobbjára ült.

20Azok pedig elmentek, mindenütt hirdették az igét, és az Úr együtt munkálkodott velük és megerősítette az igét azokkal a jelekkel, amelyek kísérték azt

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Mark 16.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.