Luke 5CSUZ

1És történt, hogy mikor a sokaság hozzá tódult és hallgatta az Isten igéjét, ő a Genezáret tavánál állott.

2És látott két hajót állani a tavon; a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, hálóikat mosták.

3Ő pedig az egyik hajóra szállva, amelyik Simoné volt, kérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. És ahogy leült, a hajóból tanította a sokaságot.

4Mikor pedig bevégezte a tanítást, így szólt Simonnak: Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogásra.

5És Simon ezt felelte neki: Mester, bár egész éjtszaka, fáradtunk, mégsem fogtunk semmit; de azért a te parancsodra bevetem a hálót.

6Mihelyt ezt megtették, igen sok halat kerítettek be, úgyhogy szakadozott a hálójuk.

7Intettek azért társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elsüllyedtek.

8Mikor ezt Simon Péter látta, Jézus lábai elé borult és azt mondta: Menj el tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok.

9Mert nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, a halfogás miatt.

10Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simonnak társai voltak. És szólott Simonhoz Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.

11Majd a hajókat a szárazra vonva, elhagyták mindenüket és követték őt.

12Mikor az egyik városban tartózkodott, íme volt ott egy poklossággal teljes ember. Mikor ez Jézust meglátta, arcra borulva kérte őt: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.

13Ekkor kinyújtotta kezét, megérintette őt s ezt mondta: Akarom, tisztulj meg! És azonnal eltávozott róla a poklosság.

14És megparancsolta neki, hogy senkinek se mondja el azt, hanem: Menj — szólt —, mutasd meg magadat a papnak és vígy áldozatot a megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul nekik.

15A hír azonban csak annál jobban terjedt felőle; és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák őt és hogy meggyógyuljanak általa betegségeikből.

16De ő félrevonult a pusztába és imádkozott.

17És történt egy napon, hogy tanított. És ott ültek a farizeusok és törvénytudók, akik Galileának és Júdeának minden falujából és Jeruzsálemből jöttek. És az Úr ereje volt vele, hogy gyógyítson.

18Ekkor íme férfiak egy gutaütött embert vittek oda ágyon és igyekeztek őt bevinni és eléje tenni.

19De mivel a sokaság miatt nem találtak utat-módot, miként vigyék be, felmentek a háztetőre és a cseréphéjazaton át bocsátották le őt ágyastul Jézus elé a középre.

20Amikor látta hitüket, így szólt: Ember, megbocsáttattak a te bűneid.

21Akkor az írástudók és farizeusok elkezdtek tanakodni: Kicsoda ez, hogy káromlást mond? Kicsoda bocsáthat meg bűnöket, hacsak nem egyedül az Isten?

22Jézus pedig ismerte gondolataikat és így felelt nekik: Miért tanakodtok szívetekben?

23Mi könnyebb: azt mondani-e: Megbocsáttattak néked a te bűneid, — vagy ezt mondani: Kelj fel és járj!?

24Hogy pedig megtudjátok, hogy az Ember Fiának van hatalma a földön megbocsátani a bűnöket — így szólt a gutaütöttnek: Neked mondom, kelj fel, vedd fel az ágyadat és eredj haza.

25Akkor az szemük láttára rögtön felkelt, felvette azt, amin feküdt és elment haza, dicsőítve az Istent.

26És mindnyájukat csodálkozás fogta el és dicsőítették az Istent és megteltek félelemmel, és ezt mondták. Bizony, hihetetlen dolgokat láttunk ma!

27Ezek után pedig kiment és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ült s azt mondta neki: Kövess engem.

28És az mindent otthagyva, felkelt és követte őt.

29És Lévi nagy lakomát készített neki a házában, sok vámszedő és más ember volt ott, akik vele együtt telepedtek asztalhoz.

30És a farizeusok és írástudók zúgolódtak és így szóltak tanítványaihoz: Miért esztek, isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?

31És Jézus válaszul azt mondta nekik: Nincs szükségük az egészségeseknek orvosra, hanem a betegeknek.

32Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam megtérésre, hanem a bűnösöket.

33Azok pedig így szóltak neki: Mi az oka, hogy János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?

34Jézus így felelt: Rábírhatjátok-e a násznépet, hogy böjtöljön, amíg a vőlegény velük van?

35De eljönnek a napok, mikor a vőlegény elvétetik tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban.

36És mondott nekik példázatot is: Senki sem szakít foltot új ruhából, hogy ócska ruhára tegye azt, különben az újat is elszakítja, és az ócska ruhához sem illik az újból való folt,

37És senki sem tölti az új bort régi tömlőkbe, különben az új bor szétszakítja a tömlőket, és elfolyik, a tömlők pedig tönkremennek.

38Hanem az új bort új tömlőkbe keli tölteni.

39És senki sem kíván újat, aki óbort ihatik, mert azt mondja: Jobb az ó.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Luke 5.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.