1És egyik napon, mikor ő a templomban a népet tanította és az evangéliumot hirdette, előálltak a papi fejedelmek és az írástudók a vénekkel együtt
2és így szóltak hozzá: Mondd meg nekünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki az, aki neked ezt a hatalmat adta?
3És ő így felelt nekik: Én is kérdezek tőletek egy szót és mondjátok meg nekem:
4A János keresztsége mennyből volt-e vagy emberektől?
5Azok pedig tanakodtak maguk között: Ha ezt mondjuk: Mennyből, — azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát neki?
6Ha pedig ezt mondjuk: Emberektől, — az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve, hogy János próféta volt.
7Azt felelték azért, hogy nem tudják, honnan volt.
8És Jézus így szólt nekik: Én sem mondom meg nektek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
9És kezdte a népnek ezt a példázatot mondani: Egy ember szőlőt ültetett és azt bérbe adta munkásoknak és hosszú időre elutazott.
10És mikor eljött az ideje, elküldött egy szolgát a munkásokhoz, hogy adjanak neki a szőlő terméséből. De a munkások megverték azt és üres kézzel küldték vissza.
11Akkor másik szolgát küldött, de azt is megverték, gyalázatosan bántak vele és üres kézzel küldték vissza.
12És még harmadikat is küldött, de ők ezt is megsebesítették és kidobták.
13Ekkor így szólt a szőlő ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szeretett fiamat, talán őt megbecsülik.
14De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!
15Akkor kidobták őt a szőlőből és megölték. Mit cselekszik azért a szőlő ura velük?
16Eljön és elveszti ezeket a munkásokat és a szőlőt másoknak adja. És mikor ezt hallották, így szóltak: Lehetetlen!
17Ő azonban rájuk tekintett és ezt mondta: Mit jelent akkor ez az ige: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegelet fejévé!?
18Aki e kőre esik, szétzúzódik; akire pedig ez esik rá, összetöri azt.
19És igyekeztek a papi fejedelmek és írástudók már abban az órában kezüket rávetni, de féltek a néptől. Mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.
20Szemmel tartották őt, és kémeket küldtek ki, akik igazaknak tettették magukat, hogy megfogják őt beszédében s így átadják a hatóságnak és a helytartó hatalmának.
21Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem valóban az Isten útját tanítod.
22Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?
23Ő azonban felismerte álnokságukat és így szólt nekik:
24Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta? Erre ők így feleltek: A császáré.
25Ő pedig azt mondta nekik: Adjátok meg azért, ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.
26És a nép előtt nem tudták őt megfogni beszédében, hanem csodálkozva feleletén, elhallgattak.
27A szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, némelyek odamentek hozzá és megkérdezték őt:
28Mester, Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, akinek felesége volt, de gyermeke nem, — testvére vegye el az özvegyet és támasszon utódot az ő testvérének.
29Volt egyszer hét testvér. És az első feleséget vett és elhalt gyermektelenül.
30Akkor a második vette el az özvegyet,
31majd a harmadik és így sorban mind a hét és meghaltak úgy, hogy nem hagytak utódot.
32Végűl meghalt az asszony is.
33A feltámadáskor azért közülök kinek a felesége lesz, mert mind a hétnek a felesége volt.
34És Jézus így felelt nekik: E mostani világ fiai házasodnak és férjhez mennek,
35de akik méltóknak ítéltetnek arra, hogy a jövendő világnak és a halálból való feltámadásnak részesei legyenek, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek.
36Meg sem halhatnak többé, mert hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiai, mivel a feltámadás fiai.
37Hogy pedig a halottak feltámadnak, arra már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló történetben, mikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondja.
38Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek Istene. Mert őneki mindenki él.
39Erre néhány írástudó így szólt hozzá: Mester, jól megfeleltél.
40És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.
41Szólt pedig nekik: Hogyan mondják, hogy Krisztus a Dávid fia?
42Holott maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbom felől,
43míg ellenségeidet lábad alá vetem zsámolyul.
44Dávid azért Urának mondja őt, mimódon fia tehát neki
45És az egész nép hallatára így szólt a tanítványoknak:
46Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösökben és szeretik a piacokon való köszöntéseket és a zsinagógákban az első üléseket, a lakomákon a főhelyeket,
47akik az özvegyek házát felemésztik és színből hosszasan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek.