Bible

Engage

Your Congregation Like Never Before

Try RisenMedia.io Today!

Click Here

John 6

:
Hungarian - CSUZ
1 Ezek után elment Jézus Galilea tengerének, más néven a Tiberiás-tavának túlsó partjára.
2 És nagy sokaság követte őt, mivel látták a jeleket, amelyeket a betegeken cselekedett.
3 Felment pedig Jézus a hegyre és leült ott tanítványaival.
4 Közel volt pedig a húsvét, a zsidók ünnepe.
5 Mikor azért felemelte Jézus a szemeit és látta, hogy nagy sokaság jön hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnét vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?
6 Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert ő maga tudta, mit akar cselekedni.
7 Felelt neki Fülöp: Kétszáz dénár áru kenyér sem elég ezeknek, hogy mindegyikük kapjon valami keveset.
8 Tanítványai közül az egyik, András, Simon Péter testvére, azt mondta neki:
9 Van itt egy gyermek, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi ez ennyi sok népnek?
10 Jézus pedig szólt: Ültessétek le az embereket. Nagy volt pedig azon a helyen. Letelepedtek azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren.
11 Ekkor Jézus vette a kenyereket, hálát adott és szétosztotta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az ott ülőknek; hasonlóképen a halakból is adott, amennyit akartak.
12 Mikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen.
13 összeszedték tehát és megtöltöttek tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak azok után, akik ettek.
14 Az emberek azért, látva a jelt, amelyet cselekedett, azt mondták: Valóban ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.
15 Jézus azért, amint észrevette, hogy készülnek jönni és el akarják őt ragadni, hogy királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre egymagában.
16 Mikor pedig este lett, tanítványai lementek a tengerhez,
17 és hajóra szállva, elindultak a tengeren túl Kapernaumba. Immár sötét volt és Jézus még mindig nem ment hozzájuk.
18 És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborgott.
19 Mikor azért huszonöt vagy harminc futamatnyira beeveztek, meglátták Jézust, amint a tengeren járt és a hajóhoz közeledett, és megrémültek.
20 Ő pedig így szólt nekik: Én vagyok, ne féljetek!
21 Ekkor be akarták őt venni a hajóba; és a hajó azonnal ott volt a szárazföldnél, ahova menni akartak.
22 Másnap a tenger túlsó partján álló sokaság látta, hogy nem volt ott más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem ment be a tanítványaival a hajóba, hanem csak tanítványai mentek el; (A 22. versben egyes kéziratok a „nem volt ott más hajó, csak egy\ szavak után közbeiktatják:,,amelybe Jézus tanítványai szálltak be\. )
23 de jöttek más hajók Tiberiásból, közel ahhoz a helyhez, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr:
24 mikor ezért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem tanítványai nincsenek ott, beszálltak ők is a hajókba és elmentek Kapernaumba, keresve Jézust.
25 Amikor megtalálták őt a tengeren túl, ezt mondták neki: Mester, mikor jöttél ide?
26 Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony mondom nektek: nem azért kerestek engem, mivel jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből és jóllaktatok.
27 Munkálkodjatok, ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Ember Fia ad majd nektek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.
28 Így szóltak azért neki: Mit tegyünk, hogy az Isten munkáit végezzük?
29 Jézus így felelt nekik: Az az Isten munkája, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.
30 Szólottak azért neki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit művelsz?
31 A mi atyáink a mannát ették a pusztában: amint meg van írva: Mennyből való kenyeret adott nekik enni.
32 Szólt azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.
33 Mert az az Istennek kenyere, amely a mennyből száll alá és életet ad a világnak.
34 Szóltak azért neki: Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!
35 Jézus pedig azt mondta nekik: Én vagyok az életnek a kenyere; aki hozzám jön, semmiképpen meg nem éhezik és aki hisz bennem, nem szomjúhozik meg soha.
36 De megmondtam nektek, hogy noha láttatok is engem, mégsem hisztek.
37 Amit nekem ad az Atya, énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én semmiképpen ki nem vetem.
38 Mert nem azért szállottam le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.
39 Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy mindabból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.
40 Mert ez az én Atyámnak akarata, hogy örök élete legyen mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz őbenne és én feltámasztom azt az utolsó napon.
41 Zúgolódtak azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondta: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá,
42 és szóltak: Nem ez-e Jézus, József fia, akinek ismerjük atyját és anyját? Mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?
43 Jézus így felelt nekik: Ne zúgolódjatok egymás között!
44 Senki sem jöhet énhozzám, csak ha az Atya vonja, aki elküldött engem, és én fel támasztom azt az utolsó napon.
45 Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesztek. Mindenki, aki az Atyától hallott és tanult, énhozzám jön.
46 Nem minthogyha az Atyát valaki látta volna; csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát.
47 Bizony, bizony mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van.
48 Én vagyok az életnek kenyere.
49 Atyáitok a mannát ették a pusztában és meghaltak.
50 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá, hogy az ember egyék belőle és meg ne haljon.
51 Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá: ha valaki eszik ebből a kenyérből, él örökké. És az a kenyér, amelyet én adok, az én testem, amelyet odaadok majd a világ életéért.
52 Tusakodtak azért a zsidók egymás között: Mimódon adhatja ez nekünk az ő testét eledelül?
53 Jézus azért így szólt nekik: Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az Ember Fia testét és nem isszátok az ő vérét, nincsen élet tibennetek.
54 Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
55 Mert az én testem igazi étel és az én vérem igazi ital.
56 Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem marad és én őbenne.
57 Amint elküldött engem az élő Atya és én élek az Atya által, úgy az is, aki engem eszik, élni fog én általam.
58 Ez ama kenyér, amely a mennyből szállott alá; nem olyan, amilyet a ti atyáitok ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.
59 Ezeket mondta a zsinagógában, amikor tanított Kapernaumban.
60 Sokan azért a tanítványai közül, akik mindezt hallották, így szóltak: Kemény beszéd ez. Ki hallgathatja ezt?
61 Mivel pedig Jézus tudta önmagában, hogy e miatt zúgolódnak a tanítványai, így szólt nekik: Ti ezen megütköztök?
62 Hát ha meglátjátok az Ember Fiát felmenni oda, ahol előbb volt?
63 A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet.
64 De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek. Mert Jézus eleitől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt.
65 És így szólt: Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, csak ha az én Atyámtól adatott meg neki.
66 Ettől fogva sokan visszavonultak a tanítványai közül és nem jártak többé vele.
67 Jézus azért így szólt a tizenkettőnek: vajjon ti is el akartok menni?
68 Felelt neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad.
69 És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
70 Jézus így felelt nekik: Nem én választottalak-e titeket, a tizenkettőt? És egy közületek ördög.
71 Ezen pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát értette, mert ez szándékozott őt elárulni, jóllehet egy volt a tizenkettő közül.