John 13CSUZ

1A húsvét ünnepe előtt pedig Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához; ezért ő, aki szerette övéit e világban, mindvégig szerette őket.

2És vacsora közben, mikor az ördög már belesugallta Iskáriótes Júdásnak, Simon fiának szívébe, hogy árulja el őt,

3tudva, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy,

4felkelt a vacsorától, levetette a felső ruháját és kendővel körülkötötte magát.

5Azután vizet töltött a mosdótálba és elkezdte mosni a tanítványok lábát és megtörölni a kendővel, amellyel magát körülkötötte.

6Mikor azért Simon Péterhez ért, az így szólt neki: Uram, te mosod meg az én lábamat?

7Jézus azt felelte neki: Amit én cselekszem, azt te most nem érted, de később majd megérted.

8Szólt neki Péter: Az én lábamat ugyan nem mosod meg soha! Jézus így felelt neki; Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs hozzám.

9Szólt neki Simon Péter: Uram, ne-csak a lábamat, hanem a kezemet és fejemet is!

10Jézus azt mondta neki: Aki megfürdött, annak nincs szüksége másra, csak hogy a lábát mossa meg, különben egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.

11Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt; azért mondta: Nem vagy tok mindnyájan tiszták.

12Mikor azért lábukat megmosta és felső ruháját felvette, újra letelepedett és így szólt hozzájuk: Értitek, hogy mit cselekedtem veletek?

13Ti engem így hívtok: Mester! és: Uram! és jól mondjátok, mert az vagyok.

14Azért, ha én, az Úr és a Mester megmostam a ti lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.

15Mert. példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem veletek, ti is úgy cselekedjetek.

16Bizony, bizony mondom nektek: a szolga nem nagyobb az ő uránál, sem a követ nem nagyobb az ő küldőjénél.

17Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.

18Nem mindnyájatokról szólok; én tudom, kiket választottam ki; de kell, hogy beteljesedjék az írás: Aki az én kenyeremet eszi, az emelte fel a sarkát ellenem.

19Már most megmondom nektek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higgyétek majd, hogy én vagyok.

20Bizony, bizony mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.

21Mikor ezeket mondta Jézus, igen megrendült lelkében és bizonyságot tett és ezt mondta: Bizony, bizony mondom nektek, hogy közületek egy elárul engem.

22A tanítványok ekkor egymásra néztek és tanácstalanok voltak, hogy kiről mondta.

23Egyik tanítványa pedig, akit Jézus szeretett, Jézus kebelén pihent.

24Ennek intett azért Simon Péter és így szólt hozzá: Mondd, ki az, akiről beszél?

25Az pedig Jézus kebelére hajolva, ezt mondta neki: Uram, ki az?

26Felelt Jézus: Az, akinek én a falatot bemártom és odaadom. És bemártva a falatot, vette és Iskáriótes Júdásnak, Simon fiának adta.

27És a falat után akkor bement abba a Sátán. Jézus azért ezt mondta neki: Amit akarsz cselekedni, hamar cselekedd.

28De az ott ülők közül senki sem értette, hogy ezt miért mondta neki.

29Némelyek ugyanis azt gondolták, hogy mivel az erszény Júdásnál volt, azt mondta neki Jézus: Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepre, — vagy hogy a szegényeknek adjon valamit.

30Az pedig, mihelyt a falatot elvette, tüstént kiment És éjtszaka volt.

31Mikor azért kiment, így szólt Jézus: Most dicsőíttetett meg az Ember Fia; Isten is megdicsőíttetett őbenne.

32Ha pedig az Isten megdicsőíttetett őbenne, az Isten is megdicsőíti majd őt magában, sőt mindjárt megdicsőíti őt.

33Gyermekeim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem, de, amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek. —

34Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.

35Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek.

36Szólt neki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felelt neki Jézus: Ahová én megyek, oda te most nem követhetsz engem; később azonban követni fogsz.

37Péter azt mondta neki: Uram, miért nem követhetlek most? Az életemet adom érted!

38Felelt neki Jézus: Az életedet adod értem? Bizony, bizony mondom neked, nem szól addig a kakas, amíg háromszor meg nem tagadsz engem.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for John 13.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.