1Jézus azért hat nappal a húsvét előtt Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halottak közül.
2Vacsorát készítettek tehát ott neki és Márta szolgált fel; Lázár pedig azok között volt, akik vele együtt telepedtek asztalhoz.
3Ekkor Mária elővett egy font igazi nárdusból való drága kenetet, megkente Jézus lábait és megtörölte hajával. És a ház megtelt a kenet illatával.
4Szólt azért egyik tanítványa, Iskáriótes Júdás, aki később elárulta őt:
5Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem adták a szegényeknek?
6Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt s az erszény nála állott és amit abba raktak, ellopkodta.
7Jézus azért így szólt. Hagyd őt; az én temetésem idejére tartogatta ezt.
8Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok.
9A zsidók közül tehát nagy sokaság értesült arról, hogy ő ott van, és eljöttek nemcsak Jézusért, hanem azért is, hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halottak közül.
10A papi fejedelmek pedig arról tanácskoztak, hogy Lázárt is megöljék,
11mivel a zsidók közül sokan miatta mentek oda és hittek Jézusban.
12Másnap a nagy sokaság, amely az ünnepre jött, hallva, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,\
13pálmaágakat vett, kiment eléje és így kiáltott: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében, Izraelnek a Királya!
14Talált pedig Jézus egy szamarat, és arra ült fel, amint meg van írva:
15Ne félj, Sionnak leánya; íme jön a te Királyod, szamárcsikón ülve.
16Ezeket a tanítványai eleinte nem értették, de mikor Jézus megdicsőült, akkor visszaemlékeztek, hogy ezek felőle írattak meg és hogy ezeket cselekedték vele.
17Bizonyságot tett pedig a sokaság, amely vele volt, mikor kihívta Lázárt a sírból és feltámasztotta a halottak közül.
18Azért is ment eléje a sokaság, mivel hallotta, hogy ezt a csodát tette.
19A farizeusok akkor így szóltak egymás között: Látjátok, hogy semmire sem mentek? Íme, a világ elindult utána.
20Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen.
21Ezek tehát odamentek a galileai Betsaidából való Fülöphöz és kérték őt: Uram, Jézust akarjuk látni.
22Fülöp elment és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment és szólt Jézusnak.
23Jézus pedig így felelt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Ember Fia.
24Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem a földbe nem esik és el nem hal, csak egymaga marad; de ha elhal, sok gyümölcsöt terem.
25Aki szereti a maga életét, elveszíti azt; és aki gyűlöli a maga életét ezen a világon, örök életre őrzi meg azt.
26Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, megbecsüli őt az Atya,
27Most az én lelkem nyugtalan; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától! De hiszen ezért jutottam erre az órára.
28Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Ekkor hang hallatszott az égből: Meg is dicsőítettem és újra megdicsőítem.
29A sokaság azért, amely ott állott és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgött; mások azt állították, hogy angyal szólt neki.
30Felelt Jézus és azt mondta: Nem énérettem lett ez az égi hang, hanem tiérettetek.
31Most van e világ megítéltetése; most vettetik ki e világ fejedelme.
32És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.
33Ezt pedig azért mondta, hogy jelentse, milyen halállal kell meghalnia.
34A sokaság pedig így felelt neki: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad. Hogyan mondod te, hogy az Ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az Ember Fia?
35Szólt azért nekik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg a világosság veletek van, hogy a sötétség meg ne lepjen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
36Amíg a világosság veletek van, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondta Jézus és elmenve, elrejtőzött előlük.
37És noha annyi jelt cselekedett előttük, mégsem hittek benne,
38hogy beteljesedjék Ésaiás próféta beszéde, amelyet mondott: Uram, ki hitt a mi tanításunknak, és az Úrnak karja kinek jelentetett meg?
39Azért nem tudtak hinni, mert Ésaiás ismét megmondta:
40Megvakította szemüket és megkeményítette szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket.
41Ezeket mondta Ésaiás, mert látta az ő dicsőségét és szólt ő felőle.
42Mindazáltal a főemberek közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották meg, hogy ki ne zárják őket a zsinagógából.
43Mert jobban szerették az emberektől nyert dicsőséget, mint az Istentől nyert dicsőséget.
44Jézus pedig kiáltott és ezt mondta: Aki hisz énbennem, nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem.
45És aki engem lát, azt látja, aki elküldött engem.
46Én világosságul jöttem e világra, hogy senki se maradjon a sötétségben, aki énbennem hisz.
47És ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg, nem én ítélem el azt, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megtartsam a világot.
48Aki elvet engem és nem fogadja el az én beszédeimet, van annak, aki elítélje: a beszéd, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.
49Mert én nem magamtól szóltam, hanem az Atya, aki elküldött engem, ő parancsolta nekem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.
50És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket tehát én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondta nekem.