John 11
1 Volt pedig egy beteg, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának falujából.
2 Az a Mária volt pedig ez, aki megkente az Urat kenettel és hajával törölte meg a lábát: ennek a testvére, Lázár volt beteg.
3 Elküldtek azért a nőtestvérek hozzá ezzel az üzenettel: Uram, íme akit te szeretsz, beteg.
4 Mikor pedig Jézus ezt hallotta, így szólt: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy megdicsőíttessék általa az Isten Fia.
5 Jézus pedig kedvelte Mártát és az ő nőtestvérét és Lázárt.
6 Mikor azért meghallotta, hogy beteg, akkor két napig maradt azon a helyen, ahol volt.
7 De azután azt mondta tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.
8 Szóltak neki \a tanítványok: Mester, most akartak a zsidók megkövezni és újra odamégy?
9 Felelt Jézus: vajjon nem tizenkét órája van-e a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát,
10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen annak világossága.
11 Ezeket mondta s azután így szólt nekik: Lázár, a mi barátunk elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem.
12 Szóltak azért a tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.
13 Pedig Jézus annak a haláláról beszélt; de ők azt hitték, hogy pihentető álomról szól.
14 Akkor azért nyíltan megmondta nekik Jézus: Lázár meghalt.
15 És örülök, hogy nem voltam ott, tiérettetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!
16 Tamás, akit Ikernek mondanak, azért így szólt a tanítványtársaihoz: Menjünk el mi is, hogy vele haljunk meg.
17 Mikor azért Jézus odaért, úgy találta, hogy az már négy napja a sírban van.
18 Betánia pedig közel volt Jeruzsálemhez, mint-egy tizenöt futamatnyira,
19 És a zsidók közül sokan mentek Mártához és Máriádhoz, hogy vigasztalják őket a testvérük miatt.
20 Amint Márta hallotta, hogy Jézus jön, eléje ment; Mária pedig otthon ült.
21 Márta ekkor így szólt Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.
23 Szólt neki Jézus: Feltámad a te testvéred.
24 Márta ezt mondta neki: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.
25 Szólt neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is él;
26 és mindenki aki él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?
27 Szólott neki: Hiszem, Uram; én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie e világra.
28 És amint ezeket mondta, elment és titkon szólította a testvérét, Máriát: A Mester itt van és hív téged.
29 Mihelyt ezt Mária meghallotta, hamar felkelt és odament hozzá.
30 Jézus pedig még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahová Márta eléje ment.
31 A zsidók azért, akik otthon vele voltak és vigasztalták, látva, hogy Mária hamar felkelt és kiment, utána mentek, mert azt gondolták: A sírhoz megy, hogy ott sírjon.
32 Mária tehát, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátva őt, leborult a lába elé és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
33 Jézus azért, amint látta, hogy sír és sírnak a vele jött zsidók is, felindult lelkében és igen megrendült,
34 és azt mondta: Hova helyeztétek őt? Szóltak neki: Uram, jer és lásd meg!
35 Jézus könnyezett.
36 Így szóltak azért a zsidók: Íme, mennyire szerette őt.
37 Némelyek pedig ezt mondták közülük: Ez, aki a vak szemét megnyitotta, nem tehette volna-e meg, hogy ez meg ne haljon?
38 Jézus pedig újra felindulva magában, odament a sírhoz. Az pedig egy üreg volt és kő feküdt rajta.
39 Szólt Jézus: Vegyétek el a követ. A halott nőtestvére, Márta, azt mondta neki: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.
40 Szólt neki Jézus: Nem megmondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Isten dicsőségét?
41 Elvették azért a követ onnan. Jézus pedig felemelte szemeit az égre és így szóit: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. (A 41. vers első mondata egyes kéziratokban így hangzik: Elvették azért a követ onnan, ahol a megholt feküdt.)
42 Én jól tudtam, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.
43 És mikor ezeket mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki!
44 És kijött a halott, kezén-lábán pólyákkal megkötözve és arca kendővel leborítva. Szólt nekik Jézus: Oldozzátok fel, hadd menjen el.
45 Sokan ama zsidók közül, akik Máriához mentek és látták, amiket cselekedett, hittek benne.
46 De némelyek közülük elmentek a farizeusokhoz és elbeszélték nekik, amiket Jézus cselekedett.
47 Összegyűjtötték azért a papi fejedelmek és a farizeusok a tanácsot és szóltak: Mit tegyünk? mert ez az ember sok csodát művel.
48 Ha így hagyjuk őt, mindenki hinni fog benne, és eljönnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet.
49 Ám egyikük, Kajafás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: Ti semmit sem tudtok,
50 és azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem hogy az egész nép elvesszen.
51 Ezt pedig nem magától mondta, hanem mivel abban az esztendőben főpap volt, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért;
52 de nemcsak a népért, hanem azért is, hogy összegyűjtse Isten elszéledt gyermekeit.
53 Attól a naptól fogva azért azon tanakodtak, hogy őt megöljék.
54 Ezért Jézus nem járt nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a vidékre, a pusztához közel, egy Efraim nevű városba, és ott tartózkodott tanítványaival.
55 Közel volt pedig a zsidók húsvétja, és sokan mentek fel Jeruzsálembe a vidékről húsvét előtt, hogy megtisztuljanak.
56 Keresték azért Jézust és így szóltak egymás között a templomban állva: Mit gondoltok: nem jön fel az ünnepre?
57 A papi fejedelmek pedig és a farizeusok parancsot adtak, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse, hogy elfoghassák őt.