John 1CSUZ

1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

2Ez kezdetben az Istennél volt.

3Minden általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami létrejött.

4Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága.

5És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

6Eljött egy Istentől küldött ember, akinek neve János volt.

7Ez tanúbizonyságul jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.

8Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.

9Amaz volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden a világra született embert.

10A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt.

11Az övéi közé jött és az övéi nem fogadták be őt.

12De mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek;

13akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfi indulatjából, hanem Istentől születtek.

14És az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk — és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, — aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.

15János bizonyságot tett róla és kiáltott: Ez volt az, akiről azt mondtam: Aki utánam jön, megelőzött engem, mert előbb volt nálamnál.

16Mivel az ő teljességéből vettünk mindnyájan, még pedig kegyelmet kegyelemre.

17Mert a törvény Mózes által adatott; a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.

18Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

19És ez János bizonyságtétele, mikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te?

20És megvallotta és nem tagadta; és megvallotta: Én nem vagyok a Krisztus.

21És megkérdezték tőle: Micsoda vagy tehát? Illés vagy? És szólt: Nem vagyok. A próféta vagy? És ő felelt: Nem.

22Így szóltak azért hozzá: Kicsoda vagy\? Hogy megfelelhessünk azoknak, akik minket küldtek. Mit mondasz magad felől?

23Ső így válaszolt: Én kiáltó szó vagyok a pusztában: Egyengessétek az Úr útját, amint megmondta Ésaiás próféta.

24És a küldöttek a farizeusok közül valók voltak.

25És megkérdezték őt és ezt mondták neki: Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?

26János így felelt nekik: Én vízzel keresztelek; de közöttetek van, akit ti nem ismertek.

27Ő az, aki utánam jön, akinek nem vagyok méltó, hogy a saruja szíját megoldjam.

28Ezek Betániában történtek, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. (A 28. versben egyes kéziratokban Betánia helyett Betabara olvasható. 1. 2. )

29Másnap látta János, amint Jézus őhozzá ment, és szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!

30Ez az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt nálamnál.

31És én nem ismertem őt; de hogy kijelentessék Izraelnek, azért jöttem én, aki vízzel keresztelek.

32És bizonyságot tett János: Láttam, hogy a Lélek mint egy galamb alászállt az égből és ott maradt rajta.

33És én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy a Lélek alászáll és ott marad rajta, ez az, aki Szentlélekkel keresztel.

34És én láttam és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.

35Másnap ismét ott állott János és tanítványai közül kettő;

36és mikor rátekintett az ott járó Jézusra, így szólt: Íme, az Isten Báránya!

37És mikor a két tanítvány meghallotta, amit mondott, követte Jézust.

38Ekkor Jézus hátrafordult és látta, hogy azok követik, és így szólt hozzájuk: Mit kerestek? Azok pedig azt mondták neki: Rabbi (ami azt jelenti: mester), hol lakol?

39Ő ezt mondta nekik: Jertek és lássátok meg. Elmentek és meglátták, hol lakik; és nála maradtak azon a napon. Körülbelül tíz óra volt.

40András, a Simon Péter testvére, volt az egyik a kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték őt.

41Ez először a testvérével, Simonnal találkozott és ezt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást (ami azt jelenti: Felkent).

42És Jézushoz vezette őt. Jézus rátekintett és ezt mondta: Te Simon vagy, Jónának fia: a te neved Kéfás lesz (ami annyi, mint: kő).

43A következő napon Galileába akart menni Jézus és találkozott Fülöppel, és így szólt neki: Kövess engem!

44Fülöp pedig Betsaidából, András és Péter városából való volt.

45Találkozott Fülöp Nátánaellel és ezt mondta neki: Megtaláltuk azt, aki felől Mózes írt a törvényben, és a próféták: a názáreti Jézust, a József fiát.

46És Nátánael így szólt neki: Názáretből támadhat-e valami jó? Fülöp így válaszolt neki: Jöjj és lásd meg!

47Látta Jézus, amint Nátánael őhozzá ment és azt mondta felőle: íme, egy igazán izraelita, akiben nincsen álnokság.

48Szólott neki Nátánael: Honnét ismersz engem? Felelt Jézus és ezt mondta neki: Mielőtt Fülöp hívott téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.

49Válaszolt neki Nátánael: Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!

50Felelt Jézus és azt mondta neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.

51És azt mondta neki: Bizony, bizony mondom nektek: meglátjátok majd a megnyílt eget és az Isten angyalait, akik felszállanak és leszállanak az Ember Fiára.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for John 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.